Képviselőházi irományok, 1887. VI. kötet • 171-226. sz.

Irományszámok - 1887-224. A közmunka- és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a ruma-vrdniki helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

m É24. szám. vétség VIII. czikkében elfogadott vasutüzleti rendtartáshoz és üzletszabályzathoz, a mennyiben azok a jelen engedélyokmányban megállapított egyes határozatok és a helyi érdekű vasutak for­galmi szolgálatára vonatkozó, a közmunka- és közlekedésügyi ministerium által 1883. évi augusztus hó 1-én kiadott szabályok alapelvei folytán változást nem szenvedtek; s végre c) minden egyéb, már érvényben álló, vagy később alkotandó törvényekhez, szabályokhoz, utasításokhoz és rendeletekhez. 3. §. Az engedélyesek kötelesek a fennálló szabályok szerint elkészített építési terveket (hossz­szelvény és helyzetrajz) a jelen engedélyokmány keltétől számítandó hat hónap alatt, a többi részlet­terveket pedig oly időben terjeszteni fel két példányban a közmunka- és közlekedésügyi ministerium elé, hogy azok a kivitelre alább megállapított határidőre való tekintettel, a ministerium által a kellő időre megvizsgálhatók és jóváhagyhatok legyenek. A késedelem következményei egyedül az engedélyeseket terhelik. A közmunka-és közlekedésügyi ministerium a jelen engedélyokmányban, vagy az engedélye­zési tárgyalásról 1885. évi október hó 15-én felvett jegyzőkönyvben foglalt határozatokra, úgy­szintén az üzlet biztonságának követelményeire való tekintettel, az előterjesztett terveket átvizs­gáltatja és a mennyiben az érintett szempontokból észrevétel fel nem merülne, a terveket jóváhagyja és ha egyéb törvényes rendelkezéseknek is elég tétetett, az építési engedélyt, har­madik személyeknek az 1881. évi XLI. törvényczikk szerinti jogaiknak érintetlenül hagyása mellett, — megadja. Az engedélyesek minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával kötelesek a közmunka­és közlekedésügyi ministerium által a pálya építése közben vagy bármikor azután is, a fent­érintett tekintetekből s alapon kívánt és bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módosí­tásokat és kiegészítéseket is foganatosítani. Ellenben az engedélyesek az általuk a közmunka- és közlekedésügyi ministerium részé­ről már jóváhagyott terveknek bármily tekintetből kivánt megváltoztatásához, a nevezett minis­terium engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartoznak. A pálya építését engedélyesek az engedélyokmány keltétől számított két év alatt befe­jezni és a pályát a közforgalomnak átadni tartoznak. 4. §. A i pálya alépítménye egy vágányra készíthető s ehhez képest a terület kisajátítása annyi térfogatra szoritkozhatik, a mennyi egynyomú sinúthoz és kitérőkhöz, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. Mihelyt az engedélyezett vonalon annyira növekedett a forgalom, hogy az évi elegy­bevétel kilométerenként 14,000 o. é. frtot ezüstben meghalad, akkor az engedélyesek kötelesek a kormány kívánatára minden kártalanítás nélkül egy másik vágányt létesíteni. Ezen kötelezettség teljesítése azonban az engedélyesektől csak az alább megállapított engedély-tartam első 70 éve alatt követelhető. 5. §. A munkálatok létesítésére és az üzlet berendezésére nézve a következő általános sza­bályok lesznek irányadók; a pálya és épületeknek kiviteli módozataira, nevezetesen a magas építkezések számára és kiterjedésére, valamint a pálya és épületek berendezésére és felszerelé­sére nézve pedig azon részletes határozatok és megállapítások szolgálnak szoros miheztartásul, melyek az engedélyesekkel a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumban 1885. évi október hó 15-én tartott tárgyalásról felvett jegyzőkönyvben foglaltatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents