Képviselőházi irományok, 1887. III. kötet • 77-127. sz.
Irományszámok - 1887-92. A pénzügyi bizottság jelentése, az1888. évi állami költségvetésről
60 9f. szám. E táblázatból kitűnik az, hogy a bizottság tárgyalásai folytán, az 1888. évi előirányzat mérlegei csak: 126,005 frttal (és ez is főleg: a delegatiók határozata következtében) javult; hogy tehát: az összes kiadás . 345.016,847 frtot, az összes bevétel . . . 326.747,731 frtot te sz ki. És igya hiány 18.269,116 frt; mely hiány nemcsak a kiadások, de a bevételeknek is szigorú megállapítása és igy — azt hiszszük — betarthatása mellett felállított mérlegnek lőn eredménye (mit azonban csak az egyes tételeknél vagyunk képesek bizonyitani); és a mely hiányon kivül még: 12.460,589 frtot kell, az államadósságok törlesztése czéljából, kölcsön utján beszerezni; a mint ez a törvények — (1880: VIII. és IX. t.-cz.) — intézkedéseinek értelmében a költségvetésbe fel is van véve. Azonban az 1888. évben még sem lesz szükség a fentebb emiitett két czélra összesen 30.729,705 frtot kölcsön utján beszerezni; mert időközben a kormány, a múlt évben tett ígéretéhez képest, a törvényhozásnak benyújtotta: a dohányjövedékre; bélyeg-illetékekre; bor-, hűs-, czukor-, sörfogyasztási adókra vonatkozó törvényjavaslatait és a törvényhozás el is fogadta azokat. Nem lehete ugyan ezek pénzügyi eredményét az 1888. évi előirányzat mérlegébe felvenni; mert törvényerőre még ez ideig nem emelkedtek; de ha törvénynyé lesznek, habár közülök a fogyasztási adóemelés az 1888. évnek csak */* részében lesz is érvényesíthető, mégis a dohányjövedéknél eszközlendő administrativ rendszabályokkal együtt véve már 1888-ban: 5.900,000 frtnyi bevételi emelkedésre lehet azokból számítani, a mint ezt a pénzügyministerium költségvetéséről szóló jelentésünkben tüzetesebben előadjuk, ügy, hogy a 18.269,116 írtban előirányzott hiányt ez: 12.369,116 frtra szállítja le. És ez már az 1887. évre — ugyanazon alapon — előirányzott 22.024,794 frtnyi hiányhoz képest igen jelentékeny haladást fog jelezni államháztartásunk rendezése felé. Azonban sokkal nehezebb helyzetünk, lankadatlan buzgalommal és szigorral sokkal inkább kell államháztartásunk rendezésére törekednünk, hogysem egyfelől: a kormánytól az eddigi alapoknak — kiadásokban és bevételekben — egy perczig sem enyhülő szigorral és takarékossággal való kezelését folytonosan megkövetelnünk ne kellene és másfelől: a pénzügyi kibontakozás további hatályosabb eszközeiről gondoskodnunk ne lenne szükség. Mert az bizonyos, hogy nemcsak a felállított mérlegből keletkező hiány, de az adósságok törlesztésének fedezete és az államjószágok eladásából befolyó rendkivüli fedezetnek, idővel beálló csökkenése és kimaradása is óva intenek arra, hogy fokozatosan gondoskodjunk a megfelelő fedezetről. Államhitelünk érdeke és a most is tornyosuló nehézségek, esetleg bekövetkezhető bonyodalmak pedig épen elementáris erővel sarkalnak arra, — súlyos nemzetgazdasági helyzetünk minden akadálya daczára is — hogy e feladatunknak lehető rövid idő alatt megfelelni habozás nélkül iparkodjunk. Ezen állásponton van a kormány is, a mennyiben a pénzügyministerium vezetésével megbízott ministerelnök, már a költségvetés beterjesztésénél hasonló nézeteknek és előrelátásnak adott kifejezést; és egyúttal e czélból a már foganatosított pénzügyi rendszabályokon (kiadások megszorításán és az emiitett fogyasztási adók emelésén) kivül, a szeszadónak jelentékeny emelését helyezte kilátásba. Minthogy a bizottság is azon nézeten van, hogy a szeszből (a közgazdasági érdekek megóvása mellett) jelentékenyen fokozhatjuk állami bevételeinket: helyeslendőnek véli a minister törekvését és annak valósítását elvárja tőle. Ha azután mindezen rendszabályok egész erejükben érvényesülnek; akkor leszünk képesek számba venni azt, hogy az államháztartás rendezésére még miféle törvényhozási intézkedésekre lesz szükség. Most csak a jelzett és már megkezdett iránynak helyességét, szigorú követését és lehetőleg erélyes és teljes érvényesítését hangsúlyozzuk; mert azt hiszszük, hogy az államháztartás pénzügyi rendezése elodázhatatlan feladat, melynek kedveért a haladás útjáról lelépnünk vagy épen visszalépnünk és igy a nemzeti életnek fejlődését megrontanunk nem szabad ugyan; de ezen kivül, minden áldozatot meghoznunk és minden erőfeszítést megtennünk kell. Még pedig a rendelkezésre álló eszközöknek lehető rövid
