Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

41. szám. 225 miszerint a hagyományozott tárgy másnak tulajdona. Ugyanezen álláspontot foglalja el az osztrák ptk. (662. §.) is, mely szerint a hagyományozás csak akkor érvényes, ha az örökhagyó azt rendeli, hogy valamely meghatározott idegen dolog megvétessék és a hagyományosnak kiszolgáltattassék. A szász polgári törvk. (2457. §.) és a Mommsen-féle tervezet (399. §.) az idegen dolog hagyományozásának érvényességéhez csak azt kívánják, hogy az örökhagyó tudta legyen, hogy a hagyománytárgy másnak tulajdonát képezi. A törvényjavaslat 294. §-ának b) pontja a porosz Landrecht, a hesseni javaslat és az olasz codice civile álláspontját teszi magáévá és pedig azért, mert egyfelől ily esetekben a hagyományozást teljesen érvénytelennek tekinteni annyit tenne, mint a végrendelkezőről azt feltenni, hogy a végrendelkezés komoly pillanatában Ízetlen tréfát akart űzni, s mert másfelől annak bizonyítása, hogy az örökhagyó tudta-e, hogy a hagyománytárgy idegen tulajdont képez, a mennyiben ez magából a végrendeletből ki nem tűnik, igen nehézkes és bizonytalan lenne. Arra nézve, hogy a hagyományozott idegen dolog a terheltnek vagy valamely harmadik személynek tulajdonát képezi-e, a törvényjavaslat a Mommsen-féle tervezet 399. §-ának álláspontjához csatlakozva, különbséget nem tesz. Minthogy idegen tulajdon hagyományozása esetében a terhelt a tulajdonos önkényének lenne kitéve akkor, ha a hagyományt minden esetben természetben kiszolgáltatni, s e végből annak tulajdonát megszerezni lenne kénytelen, azon joggal kell őt felruházni, hogy ha a hagyományozott tárgyat csak túlságos árban szerezheti meg: a hagyományosnak csak a dolog valódi értékét tartozzék megtéríteni; mely szabálynak természetesen állani kell akkor is: ha a hagyománytárgy tulajdonát a terhelt épen nem képes megszerezni. A 295., 296., 297. és 298. §-ok rendelkezései a dolog természetéből folynak; mert ha valamely határozott dolog hagyományoztatok, és az az örökhagyót ugyan nem illeti tulajdonjoggal, hanem csak arra vonatkozó kötelmi igénye, vagy a 297. §-ban emiitett dologi joga van, avagy pedig a dolog részben képezi a tulajdonát, fel kell teuni, hogy az örökhagyó a dolog hagyományozása által arra vonatkozó igényét, dologi jogát, illetve résztulajdonát kívánta hagyományozni, és ha a dolog iránti per az örökhagyó és a terhelt között van folyamatban; akkor a 294-ik §. b) pontjára való tekintettel a hagyományt feltétlenül érvényesnek kell tekinteni. A hagyományrendeléskor már a hagyományos tulajdonátképező tárgynak hagyományozása a 298. §. szerint csak akkor érvényes, ha világosan azon esetre tétetett, ha az az örökhagyó halálakor a hagyományosnak tulajdonát nem képezi; mert a hagyományrendelésnek egyébként joghatályt tulajdonítani alig lehet. Ezen esetre a 294. §. utolsó bekezdése analóg alkalmazást nyer. A 299. §. azon esetet szabályozza, a midőn a hagyományos a hagyománytárgy tulajdonjogát időközben megszerzi. — Ha e tulajdont a hagyományos visszteher nélkül akár az örökhagyótól, akár mástól szerezte meg: akkor egyfelől teljesült az, a mit a végrendelkező akart másfelől megszűnt a hagyomány közvetlenül teljesíthetővé válni, és igy ezen esetben a hagyományrendelést hatálytalannak kell tekinteni. De hatálytalanná váltnak tekintendő a hagyomány akkor is, ha a hagyományos a hagyománytárgy tulajdonát az örökhagyótól visszteher mellett szerezte meg: mert ezen cselekvénye által az örökhagyó hagyománymegszüntetési szándokának <?pen ugy adott kifejezést, mintha a hagyomány tárgyat a hagyomány rend élés után másnak idegenítette volna el. Ha azonban a hagyományos az érvényes hagyomány tárgyának tulajdonjogát mástól, mint az örökhagyótól visszteher mellett szerezte meg: az örökhagyó rendelkezésének az által lesz foganat szerezve, ha a hagyományos a tulajdon megszerzésére fordított összegnek megtérítését követelheti; minthogy azonban ezen összeg esetleg a dolog valódi értékét meghaladhatja, és a hagyományos cselekvénye a terhelt helyzetét nem súlyosbithatja: ez esetre a megtérítési kötelezettség a dolog valódi értékére volt korlátozandó. KÉPVH. IROMÁNY. 1887 — 92. II. KÖTET. 29