Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

224 41. szám. ugy kell következtetni, hogy a hagyományt korlátozni akarta, mint miként a hagyományozott dolognak elidegenítéséből a hagyomány megszüntetésére kell következtetést vonni. Ellenkezőleg áll a dolog a hagyománytárgyat zálogilag terhelő követeléseknél — melyek önálló tehernek nem tekinthetők és gyakran, legalább nagyon is ideiglenes és törlesztésre szánt megterhelést képeznek. Abból, hogy a végrendelkező valamely ingatlanát — a melyre talán rövid időre szóló és általa letörlesztetni vélt kölcsön van kebelezve — X-nek hagyományozta, vagy abból, hogy az elhagyományozott ingatlan zálogjogi lekötése mellett kölcsönt vett fel, a mely a kölcsönből esetleg hagyomány kiadására kötelezett örökösök örökségét gyarapító újabb vagyontárgyat szerzett, vagy az örököseit terhelendett súlyosabb személyes adósságokat törlesztett le: nem lehet azon szándékára következtetni, hogy ezen tehertételt a hagyományosra áthárítani kívánta. Hozzájárul a kifejtettekhez, hogy az ellenkező álláspont oly bonyodalmakra vezetne' a mely casuisticus törvényszabályozás által is alig-alig volna czélszerüen megoldható. Azon tartozás, a mely a hagyománytárgyat terheli, mint személyes tartozás, a dolog természete szerint nem a hagyományosra, hanem az örökösre száll át, illetve az örököst terheli; és igy miután hitelezőnek választási joga van, hogy kielégittetését a zálogilag terhelt hagyománytárgyból vagy az örököstől mint a személyes adós egyetemleges jogutódától követelje : tulajdonképen a hitelező cselekvényétől tétetnék függővé, hogy a tartozást ki tartozzék fizetni, hogy a hagyomány terhelve vagy tehermentesen illesse-e a hagyományost. Egyetemleges jelzálogok esetében pedig — a milyen eset igen gyakran fordul elő — a több jelzálogokkal együtt egyetemlegesen terhelt hagyomány tárgyra értékarány szerint eső rész meghatározása sok nehézséggel járna s legtöbb esetben csak peruion válhatnék megoldhatóvá. Ezen okokból kiindulva, a törvényjavaslat nem követi a szász polgári tkv. (2453. §-ának) azon rendelkezését, mely szerint a hagyománytárgyat zálogjogilag terhelő tartozás a hagyományosra száll, — nem teszi, magáévá a Mommsen-féle tervezet 396. §-ának megkülönböztető rendelkezéseit, hanem a hesseni javaslat (303. ez.) álláspontját fogadva el: azon dispositiv szabályt állítja fel, hogy a hagyománytárgyat zálogilag terhelő követelés a hagyó mányosra mint személyes adósra át nem száll; — a mely egyszerű és egyöntetű megoldás azért is czélszerüaek mutatkozik, mivel ez által a végrendelkező van odautalva, hogy ha a hagyománytárgy terheinek vagy az egyetemlegesen terhelő tartozás valamely részének a hagyományosra való áthárítását kívánja, e részben concret intézkedést tegyen; a mely concret intézkedés által a fentebb jelzett bonyodalmaknak is eleje vétetik. 29*-. 300, §§. A végrendelkezés alapkiindulási pontja az lévén, hogy az örökhagyó a saját vagyonáról kivan rendelkezni: ebből következik, hogy az örökhagyó talajdonát nem képező dolognak hagyományozása rendszerint hatálylyal nem bir. Ezen szabály felállítása mellett a 294. §• taxatíve felsorolja azon kivételes eseteket, a melyekben az idegen egyedi dolog hagyományozása is hatályos. Ha az örökhagyó a hagyományozott idegen dolgot a hagyományo<ás után tulajdonul szerzi meg: e csel»kvényei közötti összefüggést tekintve, azon szándékát lehet feltételezni, hogy a hagyománytárgyat épen a végből szerezte meg, hogy rendelkezése teljesíthetővé váljék. — Kétség fér azonban ahoz, miként szabályoztassék azon eset, a midőn az örökhagyó valamely idegen dolgot, tudva, hogy az idegen, hagyományozott. E kérdésben a törvényhozások is eltérő álláspontot foglalnak el. A codice civile (1021. §.) szerint az ily hagyományozás feltétlenül érvénytelen, mig a porosz Landrecht (I. r. 12. 377—384. §-ok) a hesseni javaslat (137. ez.) és a különben a code civil alapján készült codice civile (827. §.) szerint a hagyományozás érvényes, ha magából a végrendeletből kitűnik, hogy az örökhagyó tudta