Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

202 41. szám. kezeseit figyelembe véve, azért mondja hatálytalannak; mert a személyhez nem kötött ilyen általános tilalom esetére az örökös rendelkezési jogának megszorítása szükségesnek nem mutatkozik. Az, hogy az örökhagyó végrendelkezési tilalma, illetőleg azon rendelkezése, hogy egy harmadik személyt nevezzen örökösévé azon vagyonra nézve, a mely az örökösre nem az örökhagyóról hárult, hatálylyal nem bir: a 190, §. második bekezdésének rendelkezéséből következik. A törvényjavaslat 222. és 223. §-ainak rendelkezései *a családiasság alapgondolatára vezethetők vissza. Ha a szülő gyermektelen leszármazójának utóörököst nevezett: ellenkező akaratkijelentés hiányában fel kell tenni, hogy a rendelkezésnél azon szempont volt az egyedül döntő, hogy az örökhagyó gyermekének további leszármazói nincsenek; mert nem lehet feltenni az örökhagyóról, ha csak ezt világosan ki nem jelentette, — hogy az utóörökösül nevezett harmadik személyt gyermeke gyermekeinek, tehát saját unokáinak rovására előnyben részesíteni kívánta volna. Úgyszintén azon esetben, ha a felmenő leszármazóját örökösnek, ennek akkor élő gyermekeit pedig utóörökösnek nevezte, fel kell tenni, hogy az örökös leszármazóit általában kívánta részesíteni; minélfogva a végrendelkezés után születendő további leszármazók is mint utóörököstársak részesítetteknek, a végrendelkezés után elhalt utóörökösnek leszármazói pedig az utóörökösül nevezett saját felmenőjük helyébe lépetteknek tekintendők. így rendelkeznek a törvényjavaslat 222. és 223. §-ai, a melyek közül az elsőnek alapjául az osztrák ptkv» 617. §-a és a szász ptkv. 2508-ik §-a szolgált, az utóbbi pedig, mint előbbinek helyes kiegészítője a Mommsen-féle tervezet 449. §-ából lőn átvéve. A 224-ik §-nak rendelkezése az osztrák ptkv. 616-ik §-ának alapul vétele mellett lőn a törvényjavaslatba felvéve; és pedig arra való tekintettel, mert ha csak az örökhagyó másként nem rendelkezik, feltehető, hogy elmebeteg vagy esze használatától megfosztott örökösének utóörököst csakis ezen elmebeli fogyatkozására való tekintettel rendelt. — Hogy az egyszer hatályt vesztett ilyen utóörökös nevezés fel nem éled akkor, ha az örökös esze használatát, melyet előbb visszanyert, újabban elveszti, az a dolog természetéből következik; a nélkül, hogy ezt a törvényben kifejezetten kimondani kellene. 225—234. §§. Az örökös és utóörökös közötti jogviszony a jogbiztonság szempontjából tüzetes szabályozást igényel. E részben a törvényjavaslat 225. §-a mindenekelőtt az esetek különféleségének figyelembe vételével szabályozza azt, hogy az örökhagyó által rendelt hagyományok mennyiben terhelik az örököst és mennyiben az utóörököst. Hogy e részben is mindenekelőtt az örökhagyó rendelkezése veendő figyelembe: az kétséget sem szenvedhet; ennélfogva tehát az örökös tartozik viselni azon hagyományokat, a melyeket az örökhagyó az ő terhére rendelt; de ilyen kifejezett rendelkezés esetén kivül is mindazon hagyományok, a melyek az utóörökösödés beállta előtt elégitendők ki, az örökös terhére esnek; viszont azonban, miután az örökös által kielégített hagyományok a hagyaték terhét képezik: az utóörököst az örökségnek csak a hagyományok kielégítése utáni maradványa illetheti. Különös szabályozást igényel azon eset, ha az örökségnek vagy örökösödési résznek csak egy részére nézve rendeltetik utóörökösödés s e mellett a teherviselési kötelezettség kifejezett szabályozása nélkül hagyományok rendeltetnek. Például az örökhagyó egyedüli örökösének nevezi A-t, ennek halála esetére azonban hagyatékának felére utóörökösnek nevezi B-t, és egyszersmind minden közelebbi meghatározás nélkül C, D és E javára együttesen 5000 frt hagyományt rendel. Ezen esetre a törvényjavaslat azért rendeli azt, hogy a hagyományok az örökös által viselendő k és az utóörökös örökrészének megállapításánál ezen hagyományok aránylagos része számításba veendő, mert nem létezik elegendő indok annak