Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

186 41. szám. világossá váltakor igényeik érvényesítése végett birói oltalmat vegyenek igénybe; miért is a törvényjavaslatnak ezen szakasza, mely a szász ptk. 2148-ik §-ának és a Mommsen-féle tervezet 116-ik §-ának intézkedésein túlmenő általános szabályt állit fel, — indokoltnak mutatkozik. 185—188. §§. A kezdeti vagy végződési időponttól függővé tett végrendeleti intézkedéseket tárgyazó 185. és 186. §-ok rendelkezései a törvényjavaslat 167. és 168. §-ainak intézkedéseivel összhangban állanak; miért is tekintettel az utóbb emiitett szakaszok indokolásánál előadottakra, a bővebb indokolás feleslegesnek mutatkozik. Ezen szakaszok rendelkezései egyébiránt lényegben megegyeznek az osztrák ptk. 705. és 708. §-ainak, a szász ptk. 2506. és 2507. §-ainak és a Mommsen-féle. tervezet 117., illetve 445. és 446. §-ok rendelkezéseivel. A 187. §. értelmében eltérőleg a szász ptk. 2149-ik §-ának azon rendelkezésétől, mely szerint azon időpont is a feltétellel egyenlőnek tekintendő, a melyről bizonyos ugyan, hogy bekövetkezik, de bizonytalan, hogy azt a részesitett túléli-e: csupán azon kezdeti vagy végzödési időpont tekintendő felfüggesztő, illetve felbontó feltételnek, a melynek bekövetkezése átalában bizonytalan. E részben a törvényjavaslat megegyez az osztrák ptk. 704. §-ának és a Mommsen-féle tervezet 118. §. rendelkezésével; minek indokolásául szolgál az, hogy kifejezett ellenkező akaratnyilvánítás esetén kivül a végrendelkező vélelmezhető akaratával alig lenne összeegyeztethető, hogy az okvetlen bekövetkezendő időponttól függővé tett részesítés hatálya azon esetleges körülményhez legyen kötve, ha vájjon a megjelölt időpont a részesitett életében vagy halála után következik-e be. A 188-ik §. első része a végrendeleti jogügyletre is alkalmazandó általános szabályt emel érvényre. A szakasz második része szükséges azért, mert az örökhagyó az időpont kiszámításában vagy megjelölésében tévedhetett, a mely esetben a végrendelkező valószinü akaratát kell kiindulási pontul venni. így például, ha egy örökhagyó, a ki 1882-ik évben végrendelkezik, valamely részesítést 1795. jan. 1-től mint kezdeti időponttól teszen függővé: kétségtelen, hogy az időpont megjelölésében tévedett és 1895. január 1-ső napját akarta érteni. 189., 190. §§. Az örökhagyó a végrendeleti részesítéssel kapcsolatban oly intézkedést tett, hogy a részesítettnek meghagyja, miszerint a részesítés tárgyát egészben vagy részben valamely megjelölt czélra fordítsa, vagy a részesítés tárgyától függetlenül valamit teljesíteni legyen köteles. Az ilyen meghagyás a feltétellel azonos batálylyal bírónak nem tekinthető. A részesítettet feltétlenül illeti az, a mit az örökhagyó neki hagyott, ő azonban viszont az örökhagyó meghagyását teljesíteni köteles. A 189. §. a meghagyásra nézve azon dispositiv szabályt állítja fel, hogy ha a meghagyás harmadik szabálynak vagyoni előnyt nyújt: a meghagyás hagyománynak tekintendő és a hagyományra érvényes szabályok szerint ítélendő meg. Ezen megoldás szerint, mely az örökhagyó szándékának leginkább látszik megfelelni, s a jogviszonyt tisztázza és egyszerűsíti, az, a ki meghagyással kapcsolatosan lett részesítve, feltétlenül megkapja részesítés tárgyát, s ellenébe mint terhelt ellenébe az, a kinek javára a meghagyás szolgál, igényeit mint hagyományos érvényesítheti. A 189-ik §-nak a hagyományoknak nem tekinthető meghagyások teljesítésére, valamint a nem teljesítés következményeire vonatkozó rendelkezései a dolog természetéből folynak, s lényegben megegyeznek a szász ptk. 2151. és 2152. §-ai rendelkezéseivel. Azon meghagyás, mely csupán a részesitett javára szolgál, például ha az Örökhagyó barátjának 5,000 frtot hagyományoz, hogy külföldi utazásokat tehessen, miután a meghagyás teljesítése harmadik személyt nem érdekel, jogi foganattal nem birhat; a lehetetlen vagy a jogszabálylyal, avagy az erkölcsiséggel ellenkező meghagyást pedig épen ugy, mint az ily minő-