Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
41. szám. 187 ségu felfüggesztő feltételt a dolog természetéből folyólag nem létezőnek kell tekinteni, minélfogva tekintettel a 170. §. indokolásánál kifejtettekre, a 190-ik §. első bekezdésének rendelkezése, mely azonos a szász ptvkv. 2153-ik és 2154-ik. ugy a Mommsen-féle tervezet 123-ik és 124-ik §-ainak tartalmával, eléggé okadatoltnak mutatkozik. Ugyanezen szakasz második bekezdésének intézkedése az egyéni szabad rendelkezési jogosultság lehető megóvásában találja indokolását. NEGYEDIK FEJEZET. A végrendeletek értelmezése. 191-193. §§. Az örökhagyó végakaratát vagy a megállapított alakszerűségek mellett irásba foglalva, vagy pedig ugyanily módon élőszóval fejezi ki. Igen gyakran kétség támadhat az iránt, hogy az irásba foglalt, illetve az élőszóval kijelentett bizonyított kifejezés által az örökhagyó tulajdonképen minő akaratot kivánt kijelenteni, mi volt az ő valódi akarata. Hiszen a gyakorlati élet mindennapi tapasztalatai bizonyítják, hogy a legnagyobb gonddal és szakértelemmel szerkesztett iratok is gyakran kételyt hagynak fenn az adott szövegben nyilvánítani szándékolt valódi akarat iránt. Mennyivel inkább és könnyebben fordulhatnak elő ily esetek a végrendeleteknél, a melyeket igen gyakoan magok a végrendelkezők készítenek, vagy megfelelő szakképzettséggel nem biró más egyének által készíttetnek és a melyeknél az akaratkijelentés és azon időpont között, a midőn a kifejezett akaratnak érvényesülni kell, gyakran hosszú idő, nem ritkán évtizedek esnek közbe. És kétség esetében'az örökhagyó valódi akaratának megállapítása, a kétes végrendeleti intézkedés értelmezése annál nehezebb: mivel az örökhagyó, a ki, saját valódi akaratától tájékozható felvilágosítást nyújthatna, többé nem létezik s mivel gyakran a közbejött hosszú idő miatt azon mellékkörülmények is alig állapithatók meg szigorú pontossággal, melyek a kétes végrendeleti intézkedés által czélzott valódi akarat kipuhatolásánál támpontul szolgálhatnak. Éppen ugy, mint a törvényértelmezés tekintetében nem lehet kimerítő jogszabályokat felállítani: ép oly kevéssé lehet a végrendeletek értelmezésének szabályait kimerítő törvényszakaszokba foglalni. Egyik esetben épen ugy, mint a másikban, a törvényhozó vagy a végrendelkező által kétesen kifejezett valódi akaratnak megállapítása a birói tevékenységnek képezi fontos és nehéz feladatát; melyet a biró sikeresen csak ugy lesz képes megoldani, ha egyfelől a törvény nagyon részletes dispositiv szabályok felállítása által a birói tevékenységre nem hat zsibbasztólag és ha másfelől a biró minden körülmények szorgos figyelembe vételével igyekszik kipuhatolni azon valódi akaratot, a melynek a törvényhozó, illetve a végrendelkező a kétséges kijelentés által kifejezést adni nem akart. E szerepkörben a bírónak feladata a végrendelkezések értelmezésénél csak az lehet, hogy kipuhatolja, megállapítsa azt, a mit az örökhagyó valóban akart. Gondosan kell azonban óvakodnia attól, hogy az örökhagyó valódi akaratának meg nem felelő rendelkezést érvényre emelve: mintegy maga magát tegye a végrendelkező helyettesitőjéül, s ő rendelkezzék az örökhagyó vagyonáról. Mindazonáltal, hogy egyfelől a biró ezen nehéz feladatának megoldásánál magában a törvényben némi támpontot találjon, másfelől pedig hogy az értelmezés terén a birói bölcs belátás kizárólagos érvényesülésének, a mi esetleg önkényre is vezethetne, némi gát vettessék: czélszerűnek mutatkozik a végrendeletek értelmezésére vonatkozólag némely általános és különös rendelkezéseket magába a törvénybe is felvenni, ugy a mint ezt más törvényhozások is teszik. 24*
