Képviselőházi irományok, 1884. XXI. kötet • 604-665. sz.

Irományszámok - 1884-619. A közmunka- és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a szilágysági helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

619. szám. 113 A katonaszállitás iránt létrejött, vagy létrehozandó s az állam részére kedvezőbb egyez­mények ezen engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. A fentebbi határozmányok alkalmazandók továbbá a pénzügyi-, valamint a közbiztonsági közegek és végül a fegyenczek szállítása tekintetében is. Az engedélyesek kötelesek alkalmazkodni a katonai szállításokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodások és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges felszerelési tárgyak beszerzése és készentartása, a forgalmi eszközök ós üzleti személyzet ren­delkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés és a katonai egészségügyi czélokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Kötelesek továbbá az engedélyesek azon határozmányok és szolgálati szabályokhoz is alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályokra s azoknak béke idején új építkezésekhez, vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag a csász. és kir. közös hadügyminis­terium által kiadattak, vagy megállapittatni fognak. Háború és mozgósítás esetén kötelesek az engedélyesek a szabadságosokat és tartaléko­sokat a szabályszerű igazolvány alapján a lakhelyükhöz legközelebb esö állomástól a rendel­tetési helyig legközelebb esö állomásig a katonai leszállított díjszabás alkalmazásával szállítani. A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként érthetöleg érvényesek a szolgálatban utazó magy. kir. honvédségre és azon csapatokra, melyek, mint a hadsereg kiegészítő részei a népjog oltalma alatt állanak. Végül kötelesek az engedélyesek feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, hadi tengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. t.-cz. 38. §-ában és az 1873. évi II. t.-cz.-ben megállapitvák. 16. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokmány alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, uti málnáikkal együtt ingyen szállitandók. I 17. §. Tekintettel az 1880. évi XXXI. t.-cz. 4. §-ában foglalt, a kir. postát érdeklő intézkedé­sekre, engedélyesek kötelesek a postaszállitás módozatai és feltételei iránt az idézett törvényes határozat által követelt egyezséget legalább is a pálya üzletének megnyitását, vagy a rendes napi közlekedés berendezését 3 hónappal megelőzőleg létesíteni s e végből a közmunka- és közlekedésügyi ministeriumnál idejében s mindenesetre még az engedélyokmányilag kitűzött építési határidő első felében előterjesztést tenni. A vasút igazgatósága és alárendeltjei vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés postabérmentes. 18. §. Az engedélyezett vaspályavonal mentén szükséges üzleti távírda-vezetékeknek a pálya indóházain és esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőig, valamint a forgatható védjelzö készülékekig való kiépítését, a részletekre nézve az engedélyesekkel a közmunka- és közleke­désügyi ministerium jóváhagyása mellett megállapítandó egyezmény alapján, az illető kerületi kir. távirdaigazgatóság hajtatja végre. Kötelezve vannak ennélfogva az engedélyesek a közmunka- és közlekedésügyi mhais­teriumot a távirda-épitkezés elrendelése és a fentjelzett egyezmény megállapítása végett oly KÉPVH. IROMÁNY. 1884—87. XXI. KÖTET. 15

Next

/
Thumbnails
Contents