Képviselőházi irományok, 1884. XX. kötet • 591-603. sz.

Irományszámok - 1884-599. Törvényjavaslat, az öröklési jogról

599. szám. 49 követelni, hogy a hagyatéki biróság belátása szerint a meghagyás teljesítésére megfelelő határidő tűzessék ki. Ha a meghagyással terhelt ezen határidő alatt a meghagyást nem teljesíti, vagy ha az ő vétkessége miatt nem teljesíthetővé válik: köteles azt, a mit a végrendelet folytán kapott, annak időközi haszonvételével együtt és pedig az örökséget annak, a kit az az örökhagyó rendelkezése vagy a törvény szerint illet, a hagyományt pedig annak, a ki a hagyománynyal terhelve volt, kiszolgáltatni. 187. §. Azon meghagyás, melynek teljesítése lehetetlen, vagy a törvénybe, avagy az erkölcsiségbe ütközik, úgyszintén azon meghagyás, melynek teljesítése kizárólag a részesített javára szolgálna, nem létezőnek tekintendő. Nem létezőnek tekintendő azon meghagyás is, mely arra vonatkozik, hogy a részesített azon vagyonáról, melyet nem a végrendelkezőtől kapott, ne rendelkezhessék, vagy ezen vagyonát egy bizonyos harmadik személynek hagyni legyen köteles. NEGYEDIK FEJEZET. A yégrendeletek értelmezése. 188. §. Végrendeletek értelmezésénél a szavak közönséges értelmökben veendők. Ha a szavak különböző módon értelmezhetők, azon értelmezés állapítandó meg, a mely mellett a rendelkezés megáll és eredménynyel birhat. Kétség esetében a rendelkezés a részesített javára értelmezendő. 189. §. Kétséges végrendeleti intézkedés értelmezésénél az örökhagyónak a végrendelkezés előtti vagy a végrendelkezés utáni nyilatkozatai is figyelembe vehetők. 190. §. Ha ugyanazon végrendeletben több rendelkezés foglaltatik, melyek egymással össze nem egyeztethetők: a mennyiben ellentétben állanak, az intézkedések mindenike hatály nélküli. 191. §. Ha közelebbi meghatározás nélkül az örökhagyó családja, rokonai, legközelebbi rokonai, örökösei vagy törvényes örökösei javára rendelkezett: ezen rendelkezés azok javára és azon arányban tettnek tekintendő, a kiket és a minő arányban az öröklés megnyíltakor a törvényes örökösödési jog illet. 192. §. Ha az örökhagyó saját gyermekeinek, vagy más valaki gyermekeinek javára a gyermekek egyénenkénti megjelölése nélkül rendelkezik: a gyermekek kifejezés alatt az elhalt gyermekek helyébe lépő leszármazók is értendők s a részesedési arányra a törvényes örökösödés szabályai alkalmazandók. 193. §. Ha az örökhagyó bizonyos osztálybeliek, vagy vele szolgálati, üzleti vagy más viszonyban állók javára azoknak közelebbi megjelölése nélkül rendelkezett: a rendelkezés azok javára KÉPVH. IROMÁNY. 1884—87. XX. KÖTET. 7

Next

/
Thumbnails
Contents