Képviselőházi irományok, 1884. XX. kötet • 591-603. sz.

Irományszámok - 1884-599. Törvényjavaslat, az öröklési jogról

599. szám. 191 alkalmazható szakértői bizonyítás és birói Összehasonlítás, mint nem elég biztos bizonyítási módok mellett könnyen lehető, hogy a valódi végrendelet valódisága be nem bizonyítottnak, vagy megfordítva egy utánozott végrendeletet valódinak fog találtatni; és hogy az örökhagyó halála után az őt környező lelkiismeretlen családtag mint legközelebbi törvényes örökös, ha egy ilyen tanúk nélküli holograph végrendeletet talál, a melyről felteszi és felteheti, hogy arról senkinek sincs tudomása, könnyebben fog arra vetemedni, hogy a végrendelet elsikkasztásával törvényes örökösödési jogának érvényesülését biztosítsa. De a fentebbiektől eltekintve, kivált azért ragaszkodik a törvényjavaslat az 1876 : XVI. t.-cz. álláspontjához, mert a törvényes örökösödési rend megállapitása által méltányolt család örökösödési jogultság kicsinylésének mutatkozik, ha az elhalt örökhagyónak úgyszólván minden alakszerűség, minden üunepélyesség nélkül nyilvánított akarata érvényesnek ismertetik el. A törvényes Örökösödési rend megállapításánál a törvényhozás nem azért emeli érvényre a családörökösödési jogot, hogy legyen valaki, a ki az elhalt örökhagyó vagyonát örökölje; hanem azért, mert elvont általános szempontra emelkedve, a megállapított sorrendben a családtagokat tartja az öröklésre legméltóbban hivatottaknak. Ha tehát a törvény jogot ad az örökhagyónak, hogy a concret esetnek általa való méltatásával eltérjen a törvény által megállapitott általános örökösödési rendtől: méltán követelheti, hogy ebbeli önakaratának a végrendelkező ünnepélyesen s oly módon adjon kifejezést, hogy halála után annak komolyságáról kételkedni ne lehessen ; hogy a végrendeleti fogalmazványt a megalkotott végrendelettől ne csupán az egyszerű és könnyen utánozható névaláírás különböztesse meg; hogy egy felhevült perczben, röviden írásba foglalt és aláirt végrendelet által az örökhagyó a családtagok törvényes örökösödési igényét kellő megfontolás nélkül meg ne semmisíthesse, és hogy egy darabka papírra irónnal feljegyzett és aláirt egy pár szócska végrendelet érvényével bírónak ne tekintessék. Mindezen okoknál fogva s különösen tekintettel arra is, hogy nálunk a holograph végrendeleteknek jogtörténelmi alapja sincsen, mert az 1715-ik évi XXVII. t.-cz. 5-ik §-a az ünnepélyességek nélkül az örökhagyó által önkezűleg irt és aláirt végrendeleteket csak mint kiváltságosokat (legatis piae, item militaribus, ita inter liberos, nec non tempore pestis condendis) ismerte érvényesnek: a törvényjavaslat a kiváltságos végrendeletekre vonatkozó és a 158. §-ban foglalt kiterjesztéssel lényegben tovább is fentartva az 1876. XVI. t.-cz. álláspontját, s ennélfogva mint rendes végrendeletet nem ismeri el érvényesnek a tanuk nélkül önkezűleg Írottat és aláirottat; a melyre nézve az országbírói értekezlet egyik tagja jellemzően mondotta, hogy az által a végrendelkezés egész a levélírásig megkönnyittetett, s minden alakszerűséget nélkülözővé tétetett. 137—143. §§. Ezen §-ok lényegben megfelelnek az 1876: XVI. t.-cz. 4., 5., 6., 7., 12. és 13. §-ai rendelkezésének azon nevezetesebb változtatással mindazonáltal, hogy a 137. §. szerint a tanuk mindenikének kell írni és olvasni tudni; a mi egyfelől tekintettel arra, hogy a tanuk száma azon esetre, ha az örökhagyó a végrendeletet nem önkezűleg irta és aláirta, négyről háromra lőn leszállítva, és hogy a népoktatás, az írás, olvasás tanulása az 1876. évi törvény megalkotása óta is nevezetes haladást tett, a végrendelkezés jelentékeny megnehezítésének nem tekinthető; másfelől azonban az írásbeli végrendelkezés megbízhatóságát fokozott mérvben emeli azon körülmény, ha irni és olvasni a végrendeleti tanuk mindenike tud. Az 1876: XVI. t.-cz. 4-ik §-ának azon rendelkezése, kogy a tanuknak a végrendeletet tanú minőségben kell aláírni, némi kételyre szolgálván alapul: a 137-ik §-ban szabatosan ki van mondva, hogy a tanúnak a végrendelet záradékát kell aláírni. Ezenfelül a 138-ik §-ból ki van hagyva az 1876-ik évi XVI. t.-cz. 5-ik §-ának azon rendelkezése, hogy a végrendelkezőnek >a tanuk által értett nyelven* kell kijelenteni, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza;