Képviselőházi irományok, 1884. XI. kötet • 340-396. sz.

Irományszámok - 1884-344. A közgazdasági bizottság jelentése, „az Afrika némely (Kongó) vidékére vonatkozó kérdések szabályozása iránt tartott berlini conferenczia főokmányának beczikkelyezéséről” szóló törvényjavaslat tárgyában

56 344, nyilatkoztathatják, teljesitik mindazon köteles­ségeket, melyek a semlegességgel járnak. 11. czikk. Azon esetben, ha az 1. czikkben emiitett és a kereskedelmi szabadság uralma alá helyezett vidékeken fölségi vagy védnökségi jogokat gya­korló hatalmak valamelyike háborúba kevered­nék, a jelen okmányt aláirt magas felek és az idővel hozzája járulók kötelezik magukat arra, hogy jó szolgálataikat azon czélból ajánlják föl, hogy az ezen hatalom alá tartozó és egyúttal a szabad kereskedelem szerződés szerinti övébe foglalt területek, ezen hatalom, valamint a ha­dat viselő másik fél vagy felek közös megegye­zésével, a háború tartama alatt semlegeseknek és mint valamely hadat nem viselő állam alá tar­tozóknak tekintessenek; a hadviselő felek azontúl lemondanak arról, hogy ellenségeskedéseiket az ekként semlegesített területekre terjeszszék ki vagy azokat hadi műveleteik alapjául használ­ják föl. 12. czikk. Azon esetben, ha a jelen okmány t aláirt vagy az idővel hozzája járuló hatalmak közt komoly nézeteltérés merülne fel, az 1. czikkben emiitett és a kereskedelmi szabadság uralma alá helyezett területek vagy határaik tárgyában e hatalmak kötelezik magukat arra, hogy mielőtt fegyvert ragadnának, egy vagy több barátságos hatalom közbenjárását fogják kikérni. Ugyanez esetre ugyancsak e hatalmak fen­tartják maguknak, hogy esetleg a választó-biró­sági eljáráshoz folyamodjanak. IV. FEJEZET. Kongó-hajózási okmány. 13. czikk. A hajózás a Kongón, beleértve e folyam összes elágazásait és kifolyásait, most és a jövő­ben tökéletesen szabad bármely nemzetnek akár , szám. neutres, rempliront les deroirs que la neutra­lité comporte. A r ticle 11. Dans le cas oü une Puissance exerc,ant des droits de souveraineté ou de protectorat dans les contrées menti onnées á Parti ele I et placées sous le régime de la liberté commerciale serait impliquée dans une guerre, les Hautes Parties signataires du présent Acte et celles qui y adhéreront par la suite s'engagent á. préter leurs bons offices pour que les territoires appar­tenant á cetté Puissance et compris dans la zone conventionnelle de la liberté commerciale soient, du consentement commun de cetté Puissance et de l'autre ou des autres parties belligérantes, placés pour la durée de la guerre sous le régime de la neutralité et considérés comme appar­tenant á un État non-belligérant; les parties belligérantes renonceraient, dés lors, á étendre les hostilités aux territoires ainsi neutralisés, aussi bien qu'á les fairé servir de base á des opérations de guerre. Article 12. Dans le cas oü un dissentiment sérieux, ayant pris naissance au sujet ou dans les limites des territoires mentionnés á l'article I et placés sous le régime de la liberté commerciale, viendrait á s'élever entre des Puissances signataires du présent Acte ou des Puissances qui y adhéreraient par la suite, ces Puissances s'engagent, avant d'en appeler aux armes á recourir á la médiation d'une ou de plusieurs Puissances amies. Pour le mérne cas les mémes Puissances se réservent le recours facultatif á la procédure de l'arbitrage. GHAPITRE IV. Acte de navigation du Congo. Article 13. La navigation du Congo, sans exception d'aucun des embranchements ni issues de ce fleuve, est et demeurera entiérement libre pour

Next

/
Thumbnails
Contents