Képviselőházi irományok, 1884. IX. kötet • 241-287. sz.
Irományszámok - 1884-257. Vallás- és közoktatásügyi minister jelentése, a tárczájánál előfordult 1884. évi túlkiadások tárgyában
126 257. ezám. Mindezen költségek, bár a budapesti egyetem dologi kiadásainak egyes tételeinél is meggazdálkodás mutatkozott, jelentékeny túllépést hoztak létre, mely azonban az egyes tételeknek nagyobb összegben való felvétele s egyéb részben már felemiitett intézkedések folytán 1885-ben remélhetőleg elkerülhető lesz. Ugyancsak a tanintézetek czímében a József-műegyetem dologi kiadásainál állott elő 10,858 frt 57 krnyi túlkiadás, melyet leginkább az okozott, hogy az intézet új épületeibe vonulván át, működése sokkal hathatósabban indulhatott meg s a tágas és számos helyiségek fűtési és világítási szükséglete a valóságban felülhaladta az előirányzatot; egyébiránt itt is a személyi kiadásoknál viszont 2,322 frt 85 krnyi megtakarítás érctett el. Egy másik jelentékenyebb hiteltúllépés a műemlékek országos bizottságánál mutatkozik, hol 30,721 frt és 72 krnyi túlkiadás állott elő. Ezen túllépés indokolására első sorban is a következőket szükséges felemlíteni: — A műemlékek javadalma csakis 15,000 frtot tesz. Ezen összegből a műemléki bizottság előadójának, titkárának, szolgájának illetményei, a bizottság hivatalos helyiségeinek házbére, fűtés s egyéb dologi kiadások majd 5,000 frtot vesznek igénybe, mig a m. tud. akadémiának régészeti kiadványokra 5,000 frt utaltatik ki. Az ország műemlékeinek felkutatására, felvételére, lerajzolására, továbbá kiküldetésekre, ásatásokra, végre a műemlékek tényleges restauratiójára tehát 5,000 frt marad. Hogy ezen összeg a teendők mérvével és sokaságával még csak a legtávolabbról sincs arányban, ennek feltüntetésére elégséges egyszerűen azon körülményre hivatkozni, hogy a hazai műemlékek száma százakra- és százakra megy.. Ily csekély javadalom csakis arra elegendő, hogy az ország műemlékei fokozatosan elvétessenek s a felvétel alapján a restaurálás munkálatai előkészíttessenek vagy legfeljebb azon műemlékek helyreállítására, melyek restauratiója a községek s városok mint kegyurak által indíttatott meg, helylyel-közzel buzdításul némi csekély segély adassék. Azon tényt, hogy ha az ország műemlékeinek felkutatására, felvételére és tényleges restauratiójára csak 5,000 frt áll rendelkezésre, ily csekély javadalom mellett egyetlen egy nagyobb műemlék helyreállítását sem lehet meginditani, mi sem bizonyítja sajnosabban, mint a visegrádi Salamon-torony, melynek restaurálására eleinte külön javadalom szavaztatott meg, de ennek megszüntetése óta, most már több mint egy évtizeden keresztül a helyreállítás müve teljesen megakadt. És ha ily elenyészöleg csekély javadalom mellettt is oly nagy műemlékeknek, mint a budavári koronázási templomnak, a kassai székesegyháznak, a bártfai templomnak, továbbá a lébenyi, a jánosi templomoknak restauratiója megindittatott és sikerrel folytattatik, a két utolsóé pedig be is fejeztetett, ezen kedvező jelenség magyarázata azon körülményben keresendő, hogy az ország ezen legnevezetesebb műemlékei egyszersmind a kath. isteni tiszteletre szánt templomok is lévén, azok restauratiója teljesen vagy részben a kath. vallásalap költségén, illetőleg annak segélyével történik. A vallás-alap azonban nem a műemlékeknek restaurálására, hanem arra van rendelve, hogy a plébániák alapítására és fentartására, lelkészek ellátására, papnöveldék javadalmazására és egyéb határozottan kijelelt czélokra szolgáljon. Hogy a kegyeletes művek teljes elakadása meggátoltassák, a vallás-alapot kellett ideiglenesen igénybe venni, de a vallás-alap jövedelmei saját közvetlen rendeltetéséből folyó czéljaira szükséges kiadásokra sem elégségesek, miként lehetne tehát azokat a műemlékek helyreállítására, mint a budavári, a kassai, a bártfai templomok