Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

865, szám. 307 emlékszem — 1856 körül az új empire, anapoleoni uralom első virágkorában irván, benne azon idők hatalmasaira czéloz. Vannak államférfiak — mondja — kik azt tartják, hogy a szabadság igen szép, eszményi dolog, világszerte fölötte üdvös is; csak hogy épen a mi országunkban, a mi speciális viszonyaink között meg nem honositható.Toqueville ezt az absolitismus leplezésének, a szabadsági eszmény tagadásának itéli. A föntebbi distinctiónak is épen annyi a belső értéke. Ha az egyetemi rendszer követése Magyarország speciális viszonyai között irreális, akkor az megszűnt általános, legalább Magyarországra kiható érvénynyel birni, akkor az többé nem eszmény, hanem üres káprázat. Avagy valójában ez • az ideál: akkor oly nagy kérdésben, milyen a felső oktatás szervezete, föl kell állítanunk vezérelvül, ragaszkodnunk kell hozzá és mindent elkövetnünk, hogy a gyakorlatban megvalósuljon. E részben azt sem fogadhatom el, mit Kautz Gyula tisztelt tagtársunk mondott, mintha itt possibilitások s impossibilitások között kellene választani. Én itt egyáltalában nem látok impossibilitásokat, hanem igenis látok nagy actualis nehézségeket, szervezeti problémákat, melyek megoldása az ország, a társadalom, a kormány és törvényhozás részéről, bizonyos áldozatokat, tervszerű munkát és talán némi lemondást igényel. De ezek nem impossibilitások, hanem minden szerves alkotásnak szükségképi föltételei, melyek nélkül nagy intézmények nem létesülhetnek. De micsoda voltaképen az az impossibilitás, melybe az egyetemi rendszer következetes megvalósítása ütköznék ? melyek azok az adott, történelmileg kifejlett viszonyok ? A választ erre meg lehet adni egy szóval: a jogakadémiák. Van benne bizony komikum, ha a Ratio Edueationisnak Ausztriában rég meghaladott, de Magyarországon itt felejtett eme tanintézeti kategóriájában ugy emlékeznek meg, mint valamely speciális magyar történelmi intézményről, mint egy ősi produktumról; nem mondom, hogy ez értekezlet körében, hanem annál sűrűbben az országban künn. Ma ez akadémiák mind a tanulók kellő számában, mind tanerőkben, mind taneszközökben szűkölködnek. Ezek constatált tények. Mert a tanulók megfelelő arányos csoportosulásának is megvan a maga fontossága. Mi e tekintetben két véglet között ingadozunk. Egyrészt a hallgatók, vagyis inkább beiratkozóknak az a túlságos betódulása egy tanintézetbe, mely a budapesti egyetemen észlelt túltömöttséget szüli; másrészt pedig a tanulók számának az az elenyésző minimuma, mely több jogakadémián, főleg a felekezetieken, tapasztalható s a mely a felső oktatás színvonalának, igényeinek egyáltalában meg nem felel. E részben nem érthetek egyet Hunfalvy Pál mélyen tisztelt értekezleti tagtárs ur azon nézetével, miszerint például tiz hallgató kiképeztetése egy vidéki jogakadémián sikeresebben eszközölhető, mint egy nagy számú valamely nagyobb intézeten. Speciális hazai viszonyaink között a valóban törekvő, rendszeresen dolgozó ifjak számaránya az akadémiai tanulmány terén fölötte kedvezőtlen és csekély. A társadalmi élet, különösen a vidéken s a tanulság zömének befolyásai és környezete nem kedveznek e kisebbségben levő, sporadicus, csaknem kivételes elem fejlődésének. Minél kisebb a tanulók száma, annál kisebb lesz az ily egyének szám;;, is éshelyzetök annál isoláltabb, önmagukra utalt és a hasonló törekvésű társak ösztönzését nélkülöző. Magyarországon a tanulók nagyobb csoportjára van tehát szükség, hogy abból a szellemi munkásoknak bár szűk csoportja kiváljék. De a jogakadémiák tarthatatlanságáról táplált régi meggyőződésemet az enquéte tárgyalásainak folyamata hathatósan megerősítette. Hivatásszerű védelmezőik is azon praemissából indultak ki, hogy alapos újjászervezésük föltétlen szükség. S e végből tétettek rendszeres javaslatok s a reformáló intézkedések egész sora érintetett. Ezek közül nem reflectálhatok azon kissé mesterkélt expediensekre, melyek egyedüli czélja, ugy látszik az, hogy a jogakadémiák ratio vivendijét, létjogosultságát minden áron biztosítsák. Az újjászervezésnek két külön, egymással lényegesen ellenkező módozata az, mely e sorból kiválik és komoly megfontolást igényel. Az egyik az, melyet Mariska tisztelt tagtársunk nagy tájékozottságra valló nyilatkozatában kifejtett, mely szerint az intézkedések egész sorozata által, mint a tanárok fizetésének fölemelése, új kathedrák fölállítása, a doctori graduálás megadása, tudományos könyvtárak alapítása stb. által a királyi jogaka39* „