Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

306 865. SE ám. nagyjában meg kell nyugodni — minden státushatalmi érzékem és centralisatorius nisusom daczára soha sem fogok osztozhatni. Magyarország már is a társadalmi és művelődési centralisatió oly fokát érte el, melyet bátran nevezhetek egészségtelennek, mely aggasztóvá kezd válni. S ez a szertelenség nem abban áll, hogy az ország lakosai számszerint folyton növekvő és viszonylag talán túlságos mértékben tolulnak a fővárosba, mig az ország többi részeiben, az utolsó népszámlálás eredményei szerint, e növekedés aránya csekély és kedvezőtlen vala és bizonyos vidékeken a stagnatio, sőt aláhanyatlás szomorú tüneteit mutatta. Ismétlem, nem e tényben látom én centralisatiónk egészségtelen túlságát, hanem abban, hogy minden szellemi és művelődési munka, minden nemesebb aspiratió ide a fővárosba irányul, mintegy ide özönlik. Sőt minden jobb társadalmi modor és európai igényű életberendezés csak a fővárosban vél kielégítést találhatni és vidéki városainkból menekülni készteti azokat, kik ez után áhítoznak s kiknek viszonyai e menekülést engedik. így van ez elvégre is a legtöbb országban; csak hogy bizonyos egészséges aránynak föntartása mellett, mely a főváros természetes vonzereje s a vidék culturális haladásának föltételei között fönforog. Nekem ugy tetszik, mintha Magyarországon ez az arány föl lenne forgatva. Nálunk a vidék nem annyira lakókban az ország déli, keleti részein gazdasági munkaerőben szegény — mint inkább szegény oly egyénekben, kik szellemi aspiratiókat és magasabb társadalmi műveltséget képviselvén, ez által a culturális fejlődésnek mozgatóivá válni, mintegy erjesztő kovásza gyanánt hatni hivatva lennének. Igénytelen nézetem szerint, tisztelt értekezlet, nagy országos érdek, hogy ez egészségtelen fejlődési menetnek útját álljuk és hogy a főváros és vidék művelődési haladásában az a viszonyosság s egészséges arány helyreállittassék, mely nélkül összes nemzeti culturánk mindig csak felületes, belterjesség nélküli leend. Ez ellensúlyozó mozgalomban, egy intensiv művelődési actióban a legelőkelőbb, leghatalmasabb tényezők egyike lenne, ha sikerülne, felső oktatási intézeteink megfelelő összevonása mellett, a fővároson kivtil, az országban künn néhány művelődési központot teremtenünk, melynek hatása a szorosabb értelemben vett iskolai oktatáson messze túlterjedne. Az egyetem ilyen. Az nemcsak a szakszerű iskoláztatásnak előkelőbb intézete, hanem a tudományos működésnek érlelője, irodalmi központ, az összes közműveltségnek kiváló orgánuma, melynek functiója nem egy városra hat ki, hanem méltó szervezés mellett egy egész regiónak, az ország egy egész kerületének szellemi, társadalmi, sőt közgazdasági fejlődésére élesztőén visszahathat. Ezért voltam bátor, felszólalásom elején az egyetemi rendszer megvalósítását, az ország összes lakossága általános culturális fejlődése érdekének nevezni. A tisztelt értekezlet kegyes elnézését kell kérnem, a miért eredeti szándékom ellenére, mégis hosszabban foglalkoztam e merő általánosságokkal. Minthogy azonban a fölvett kérdés megoldására egy általános szervezeti elvnek elfogadását, egy gyökeres megoldásnak szigorú keresztülvitelét bátorkodom javaslatba hozni, kötelességemnek érzem, hogy e szélső és radicalisnak tetszhető nézetnek némely támpontját s indokát legáltalánosabb körvonalaiban jelezni megkiséreljem. Különben e tételek igazságát a felszólaló urak nagyobb része elismerte. Hangsúlyoztatott, hogy az egyetemi rendszer keresztülvitele az eszmény. De Körösi tisztelt barátom, ki bevallá, hogy őt még néhai Csengery Antalnak az 1878-ik évi enquéteben tett nyilatkozata meggyőzte volt e rendszer fensőbbségéről és megvalósításának szükségéről, sietett hozzátenni, hogy ez eszménynyel szemben áll a valóság, hogy az Magyarországon a reális és történelmileg kifejlett viszonyokba ütköző, egyszóval ideológia. Mig Kautz Gryula tanár már arról beszélt, hogy nem akar az impossibilitások terére tévedni. A felső oktatás reformjára irányzott törekvéseinkben, ezen és hasonló ellenvetésekkel még sűrűn fogunk találkozni. A magyar társadalom az eszmény és valóságnak e sajátszerű ellentétbe helyezésében amúgy is gyönyörködni látszik. De nekem, valahányszor hallom, önkénytelenül eszembe jut a LAncien Régime et la Revolutiou-nak egy passusa, melyet Toqueville — ha jól