Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

865. sskm. 285 Elö'bb azonban a feltett kérdések sorrendjét megtartva, néhány észrevételt kívánok tenni az első kérdésre vonatkozólag, hogy tudniillik léte­zik-e a budapesti egyetemen tűltömöttség és ennél­fogva szükséges-e valamely intézkedés ? Az egye­temi tanár urak, bár belebocsátkoztak annak fej­tegetésébe, hogy miként volna e baj orvoslandó, a baj létezését azonban mégis kétségbe vonták, vagyis a jogi karnál létező nagy száma által a hallgató­ságnak, nem látják az egyetemi oktatás érdekeit veszélyeztetve. Ez indokból tegnap Kerkápoly Károly ő excellentiája az intézkedés szükségessé­gét ugyan el nem ismerve, azt mégis kívánatosnak jelezte. Már pedig ha valami „kívánatos*, az min­denesetre jobb, mint a jelenleg létező és a minek megváltoztatását kívánom, az már igen közel áll ahhoz, hogy „nem tartom jónak* ; és igy ő excel­lentiája is elismerte, habár kerülő utón, hogy tűl­tömöttség van és intézkedni szükséges. A tűltömöttség hátrányai leginkább a fre­quentátió ellenőrzésében és a vizsgálatok nagy halmazában jelenkeznek, Than Károly ő nsga tegnap megemlítette, hogy a vizsgálat mintegy lé­lekemelőleg, kötelességérzetet fokozólag hat a ta­nárra, mert a vizsga alkalmával jut csak azon helyzetbe, hogy egyénileg taníthat. Ez igenis ál­lana, ha mélyebb tudományos vizsgálatok tartat­hatnának, de a sok alapvizsgálat, a melyeken a tanár folyton csak általánosságokban kénytelen mozogni, a tanárt kimeríti, a tanárra fásitólag hat. Az előadások látogatásának ellenőrzése, igény­telen nézetem szerint, szintén nem lehet közönyös dolog. Eötvös Lóránt báró ur igen magasztosán fogja fel az egyetemi tanár hivatását, midőn azt mondja :hogy „a tanár a tudományt közvetíti hall­gatóival és az: vájjon halígatják-e, az illetők be­csületére bízandó*; ámde ifjúságunk- egy nagy része nem azon tudvágygyal jön az egyetemre, melyet a fönnebbi felfogás feltételez, hanem beirat­kozik, mert bizonyos számú félévet kimutatni tar­tozik, hogy a kenyérkeresetre képesítő vizsgála­tokra bocsáttathassék; nézetem szerint tehát, ha mi a közügyek legfontosabb ágaira való szerep­lésre hivatottakat vagyunk hivatva szakunkban kiművelni, sem nekünk, sem a minket evvel meg­bízó államnak nem lehet az közönyös, hogy az illetők hogyan használják fel a módot, mely nekik kiművelésükre nyújtva van. Hogy a kívánt szak­képzettségről egyedül a vizsgálatokból meggyő­ződést nem szerezhetünk, azt előttem szólók eléggé kiemelték; tehát a hallgatók frequentátióját ellen­őriznünk, mindenesetre egyik kötelességünk. Ezek előrebocsátása után eonstatálnom keU hogy a budapesti egyetem, különösen jog és állam­tudományi hallgatóságának nagy száma a tanügy érdekeit veszélyezteti és ezen tűltömöttség orvos­lása valamely intézkedést igényel. Hogy e bajon az egyetem kibővítése, paral­lel tanszékek felállítása által segítve nem lenne, előttem a legilletékesebb férfiak által eléggé ki­tüntetve lőn; de nem orvosolná gyökeresen a bajt a harmadik egyetem felállítása sem, mert bármily magasztos culturalis czélok elérésére fogna is az közvetítőül szolgálni, bárhol állíttassák is az fel, a budapesti egyetemtől a hallgatóknak igen cse­kély részét vonná el; miért is ez érdemben mé­lyebben és radicaliter ható intézkedést kell tenni. Ez pedig abból állana, hogy a doctoratus szüntettessék meg mint egyik lényeges qualifica­tiója az ügyvédségnek; „legyen a tudori fok", — mint egyik jelesünk hasonló alkalommal hang­súlyozta — „a tudós ékessége, de ne közvetítse a kenyérkeresetet". Hogy azonban törvényhozásunk arra hajlandó legyen, hogy az Í874: XXXIV. t.-cz. ezen intézkedését módosítsa, csak ugy re­mélhetjük, ha más intézkedés által talán czél­szerűbben gondoskodunk arról, hogy az ügyvéd­jelöltek elméleti képzettségét a kor igényei köve­telte magasb színvonalra emeljük; ez pedig a jogi szakoktatás gyökeres reformja által lesz egyedül elérhető. Több oldalról hangsúlyozva lőn, hogy kö­zépiskoláinkból nem kapunk oly materiálét, mely a szakképzésre eléggé fogékony lenne, a szabatos gondolkozás, az ész fegyelmezettsége a legtöbb ifjúnál hiányzik, pedig épen a jogásznak van erre legnagyobb szüksége. De ismernie kell lényegük és hatásaikban mindazon rugókat és inditó okokat, melyek az ember cselekményeit az élet változatos situatióiban kormányozzák. Ezért szükségesnek tartanám, hogy azok, a kik a jogi pályára akar­nak menni, előbb egy lycealis cursust végezzenek, a melyben a logika, lélektan, bölcsészet, törté­nelem, művelődés történelme és még a jog- és

Next

/
Thumbnails
Contents