Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.
Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében
282' 865. szám. tantárgyak tanfolyamonként talán más módon csoportosíttassanak, vagy hogy a vizsgálati rendszer megváltoztattassák. Mindez a budapesti egyetem túltömöttségén segíteni nem fog s a nevezett egyetem joghallgatóinak túlságos számát onnan el nem vonná (itt főleg csak ezekről szólok), — mert hiszen, miután az ügyvédségnek, mint kiválóan gyakorlati életpályának mellőzhetetlen előfeltétele lett a doctorátus, ezt pedig csak az egyetemen lehet szerezni, azért már ez oknál fogva is a jogakadémiák elnéptelenedése nem akadályoztatható meg. — Az érettségit letett ifjú ugyanis vagy mindjárt az egyetemen kezdi meg jogi tanpályáját; vagy ha az akadémián tölt is egy-két évet, a harmadik vagy negyedik tanévre bizonyosan az egyetemre lép át, a hol rigorozálni fog, a hol tehát érdekében áll, hogy tanulmányozza tanárait, a kik ott vizsgálni fogják. Egészen téves feltételezésen alapul tehát az 1874-ki akadémiai rendszabály 59. §-a, mely szószerint a következőket mondja: „A jogakadémiák újjászervezésének egyik főtendentiája az, hogy terjes karokká kibővítve, a tanuló ifjúságnak tudományos ^iképeztetésében egyenlőbb versenyre kelhessenek az egyetemekkel a nélkül, hogy menedékül szolgáljanak a netán nagyobb egyetemi szigor előli kimenekülésre". A rigorosumok joga nélkül az akadémiák az egyetemmel egyenlőbb tudományos versenyre nem kelhettek, már pedig a rigorosumok megtartásának jogát az akadémiáktól, ezen négy évi tanfolyammal ellátott, úgynevezett teljes jog- és állam tudományi karokká átalakított jogtanodáktól az említett 1874-iki szabályzat 1. §-a világosan megtagadta. Valóban nagyon sajátszerű és visszás felfogás az emiitett szabályrendeletben az, hogy az akadémiai tanárokat, az akadémiai tanári testületet eléggé megbízhatónak, eléggé képzettnek, qualifikáltnak tekinti arra, hogy 4 éven át az egyetemi négy évi tanfolyam keretébe tartozó összes jog- és államtudományokat a fiatal embernek előadják, de arra már nem, hogy működésük gyümölcsét, sikerét is a rigorosumok megtartása által contestálhassák, constatálhassák. E tekintetben az akadémiák alárendeltjeivé lettek az egyetemnek, az egyetemnek suprematiája lett az akadémiák felett megállapítva, azokra nézve felsőbb fórum, ellenőrző hatóság lett felállítva; az akadémiák e tekintetben lényeges függési viszonyba jöttek és igy épen ezen intézkedések által történt, hogy az akadémiák folytonosan hanyatlottak, folytonos sülyedésnek indultak. Mielőtt az ügyvédséghez a doctorátus megkívántatott, az addig csupán 3 évi tanfolyamú jogakadémiák a gyakorlati élet szükségleteinek meg is feleltek, egy negyedik, az egyetemen töltendő tanév csak azon ifjútól kívántatott meg, ki tisztán a tudományos pályára lépni, ki tanárrá lenni kivánt, vagy ambitióját, nemes büszkeségét látta a tudori diploma megszerzésében és az említett évig az akadémiák népességé elég jelentékeny is volt. így a pozsonyi akadémián az új tanrendszert közvetlenül megelőző évben, 187 s A-ben volt 303 (önként érthetőleg belefoglalva a magántanulóknak e számban szereplő 2 /s részét is); az új tanrendszer első évében volt 221 hallgató, második évében 208 és igy apadt ezen szám 9 éven át le 100-ra. Tavaly volt száz ; tavalyról az idénre nem történt apadás, jelenleg is van száz. Az 1874-iki akadémiai szabályzat, mely a tanszabadságot a jogakadémiákon is meg akarta honosítani, az előrebOcsátottakban vázolt háttérbeszoritás mellett eredményezte azt, hogy az akadémiák azóta nem prosperálhattak. Az akadémiákon működő 8 tanár mindegyike hetenként tartozik egy-egy semesterben 10 órát adni és a mennyiben kötelező tanszakából a 10 óra ki nem kerül, tartozik a hiányzó órákat special-collegiumok tartása által pótolni. A tanárok által tartandó heti órák száma pedig, viszonyítva a hallgatókra kötelezett heti 20 órával, már azon oknál fogva is nagynak mondandó, mert az évfolyamonként és semesterenként hallgatandó kötelezett tantárgyak mellett, ide véve az első éveseknél köteles hetenkénti egy 4 órás bölcsészeti s egy 4 órás történelmi tárgyat és ezeken kívül még a special-collegiumok sorából is azokat, melyeket a 4 évi turnuson belül, a végből, hogy a fiatal ember a rigorosumokra bocsáttassák, hallgatnia kell, az akadémiákon hirdetett special-collegiumokra, némely helyen, főleg a kisebb népességű akadémiákon alig jelentkezik egy pár hallgató, sőt voltak esetek, hogy egynémely special-collegium hallgatók hiánya miatt meg sem volt tartható ; igy a vezetésem alatt álló pozsonyi kir. akadémián a jelen nyári félévben a jogászok számára a bölcsészeti tanfolyam tárgyaiból