Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.
Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében
f7f 865. szám. Ha mindamellett elérkezettnek fogják látni az időt és ugy fogják találni, hogy a budapesti és a kolozsvári egyetem mellett is még mindig van ugy anyagi, mint szellemi erőnk egy új egyetem felállítására, akkor fel lehet állitani a harmadik egyetemet, a mely azonban csak teljes lehet, és teljes alatt értem a jog- és államtudományi, bölcsészeti és orvosi fakultást. A theologiai fakultásnak határozottan javára van ugyan, ha a többi fakultásokkal kapcsolatos, de a többi fakultásokra nem okvetetlenül szükséges, hogy emez velők kapcsolatos legyen. Összefoglalva véleményemet, a feltett kérdésekre : intézkedéseket tartok szükségesnek a meglevő egyetemek, különösen pedig a szegény kolozsvári egyetem érdekében; ez nemcsak hogy meg fog felelni az ország általános közmívelödesi érdekeinek, hanem ezen érdekek szempontjából okvetetlenül szükséges is. Ezen okoknál fogva én ma a harmadik egyetem kérdését a körülmények által indikálva napirenden lévőnek még nem tartom. A többi kérdésekre nézve, jelesen a jogakadémiákat illetőleg, méltóztassanak megengedni, hogy ne nyilatkozzam, minthogy azokra nézye magamat competensnek nem tartom. Dr. EötTös Lóránt D.: T. albizottság! Kötelességemnek tartom némely ma hallott állításra vonatkozólag felvilágosító megjegyzéseket tenni. Azt látom, hogy épen a természettudományi szakban méltóztatnak túltömöttséget találni. Legyen szabad megjegyeznem, hogy ugy mint a bécsi egyetemen, nálunk is több előadás tartatik a természettudományok köréből. így különösen a tanárjelöltek és a gyógyszerésznövendékek részére külön előadások tartatnak. Hogy a természettudományi szakokat orvosnövendékek, gyógyszerészek és tanárjelöltek együtt is hallgatják, az az egyetemünkön dívó — és nézetem szerint helyes — elvnek kifolyása, hogy a törekvés nem az, hogy az orvosnövendék vagy a gyógyszerész egy különös olyan physikát, vagy chemiát, vagy zoológiát, mineralogiát hallgasson, mely csupán a neki prakticus működésében később szükséges ismereteket tárgyalja, hanem hallgatja ezen szakokat azért, hogy általános természettudományi ismereteit és gondolkozását kifejleszsze, hogy a tudomány magaslatára emelkedjék. Ha a hallgatók nagy száma a demonstratív előadásoknál némi hátránynyal jár, mert a mint mondatott, a kísérletek nem eléggé láthatók, ezen alig lehet segíteni, mert arra még sem számithatunk, hogy a hallgatók számát talán egy tizedére vagy egy ötödére redukáljuk. Hogy 400 hallgató legyen egy kollégiumban, az különben is csak kivételes eset. De ha 400 hallgatót veszünk is fel, a látás lehetősége nem oly kedvezőtlen, mert a számban kétszeres gyarapodásnak megfelelő legnagyobb távolságok legfeljebb oly arányban növekednek, mint 10 a 14-hez. Mindamellett elfogadom azt, hogy talán a gyógyszerészhallgatóknak mai előképzettsége mellett kívánatos volna, hogy ők ne hallgassák ugyanazon előadásokat, mint az orvosnövendékek, különösen azon szakokban, melyek rajok nézve nem oly szükségesek, mint a vegytan. Hogy a gyógyszerészhallgatók, kik négy gymnasiumi osztályt végeznek, az egyetemen az első évben zoológiát, mineralogiát, botanikát, chemiát és physikát hallgassanak hetenkint öt órás kollégiumokban egész éven át, az talán több, mint a mit ezen aránylag csekély előképzettség mellett tőlök megkívánhatni. Ezen ugy lehetne segíteni, ha a gyógyszerésznövendékek qualificatiója magasabbra emeltetnék, vagy ha egyenesen visszatérnénk azon szabályzatokra, melyek e tekintetben még Thun idejében állapíttattak meg, hogy t. i. a gyógyszerésznövendék köteles a vegytanon kívül egyéb természettudományi szakokat is hallgatni, de ezeket féléves előadásokban. A jövő évi tanrendbe a physikából egy ily kollégiumot már fel is vettem. Mihelyt ezen intézkedés megtörténik, nagy mértékben redukáltatni fog a hallgatók száma a természettudományi szakban. Én ugyan nem tartom bajnak a 400 hallgatót experimentális előadásoknál sem, de fel kívántam említeni a módját, melylyel elérhető a hallgatóság kevesbedése. Ez által a természettudományi szakban a hallgatók az első éves orvosnövendékek lesznek, kiknek száma az idén 240 körül van, és hozzájok jönne még néhány bölcsészethallgató. Ily módon a némelyek szerint létező és bajt okozó túltömöttségen lehetne segíteni.