Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.
Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében
270 865. szám. oktatásügyünk nem fejlődhetett ki, mintát kellett választanunk, s igen természetesen — a szomszédság, a sok százados érintkezés hozta magával — a német mintát választottuk. Ha valamely egyetemnek, mint a budapesti, 1400 joghallgatója és 800 orvoskari hallgatója van, vájjon túltömöttséget jelent-e az okvetetlenül'? Hiszen Bécsben 2200 jogász, és épen kétannyi orvosnövendék van, mint Budapesten. Bécsben nem panaszolkodnak túltömöttségről, nem is keresik a döntő körökben a remediumot abban, hogy Linzben vagy Salzburgban vagy Brünnben egyetemet állítanak fel. Később elő fogom adni, hogy ott, ha szükségesnek mutatkozik, minő intézkedésekben keresik az orvoslást. Azt hiszem tehát, hogy a német egyetemi rendszer szempontjából Ítélve, a budapesti egyetemen sem egy karban, sem egy szakban túltömöttségről, mint már előttem is sokak által kifejtetett, egyáltalán nem lehet szó. Az egyes előadásokon azonban van túltömöttség, a mint nemcsak a táblázatokból, hanem a ma hallott nyilatkozatokból is kivehető. Ha igaz az, hogy 4—500 hallgató iratkozik be egy tantárgyra, mely oly tanteremben adatik elő, hol csak 2—300 hallgató fér be, akkor igazat kell adnunk Korányi tanár urnák, hogy legalább az esetleg bejutni akarók, de be nem férők kedvéért e bajon okvetetlenül segíteni kell. A segítség azon szakokban, melyek nem demonstratív ok, nézetem szerint könnyen eszközölhető. Ezt egyszerűen administrativ utón, a helyiségek haladéktalan átalakítása, megnagyobbítása által kell elérni. Ha megvan a kellő tér és a tanárnál a jó orgánum, akkor ott, a hol nem demonstratív előadásról van szó, túltömöttségről panaszkodni nem lehet. A demonstratív előadásoknál azonban még akkor is, ha eme nagy hallgatóságtól látogatott előadásokat színházi mutatványokkal hasonlítjuk is össze, — mint egyik előttem szólott magát kifejezte — még akkor is, valamint minden színházlátogató megkövetelheti, hogy a lefizetett belépti díjért jól is láthasson, ép ugy a demonstratív előadások egyetemi hallgatója is megkövetelheti, hogy a demonstratiókat tényleg láthassa. Itt már nem elég az, hogy a hallgatók beférjenek, kell hogy a mutatványok a hallgatók nagy részére ne legyenek láthatatlanok. Itt tehát okvetlenül arra kell törekedni, hogy a legkülönbözőbb irányokból egybe csatornázott hallgatóság külön medrekbe választassák szét. A természettudományi előadásoknál a túltömöttség egyesegyedül onnan származik, hogy a természettanból, vegytanból és a természetrajzból a gyógyszerészek, orvosnövendékek és a leendő tanárok ugyanegy kollégiumot hallgatnak. És eme túltömöttség megszüntetésére csakis egyetlenegy eszköz van: t. i. a különböző előképzettségű és különböző igényű hallgatók számára külön előadások tartása és külön intézetek berendezése, tehát külön a gyógyszerészeknek és ha még ekkor is szükségesnek mutatkozik, külön az orvosnövendékeknek és külön azoknak, kik speciálisan ama tudományszakra akarják magukat adni. Csakugyan így segített eme bajon a bécsi egyetem. Kezemnél van a bécsi egyetem jelen nyári félévére szóló előadásainak jegyzéke. A természettudományi előadások sorában a többek között a következőket is találom: „Allgemeine Chemie für Mediciner"; „Chemische Uebungen für Mediciner" ; „Einzelne Capitel der technischen Chemie für Pharmaceuten" ; „Allgemeine Mineralogie und Bodenkunde für Mediciner" ; „Specielle Botanik für Mediciner" ; „Specielle Botanik für Pharmaceuten"; „Elemente der Pflanzenanatomie für Pharmaceuten"; „Uebungen im Untersuchen von einheimischen Samenpflanzen, speciell von Medicinalpflanzen". A budapesti egyetem előadásainak jegyzékében efféle speciális előadásokat hiában keresünk. És Bécsben nemcsak hogy speciális előadásokat tartanak a különböző irányzatok kedvéért, hanem egy-egy természettudományi szakra a szükséglethez képest külön intézeteket is állítanak fel. Abban az időben, midőn a bécsi egyetem hallgatója voltam, ott csak egy phy sikai intézet, egy chemiai laboratórium volt; most a bécsi egyetemen a physikára három külön intézet van, a chemiára szintén három, a zoológiára négy, a botanikára három, ásvány- és földtanra (bele nem értve a palae ontológiát) szintén három. Nálunk a budapesti egyetemen mindegyikre csak egyegy.