Képviselőházi irományok, 1881. XX. kötet • 763-819. sz.

Irományszámok - 1881-775. A képviselőház közlekedési bizottságának jelentése, „a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesitéséről, úgyszintén a vizszabályozó és ármentesitő társulatok igazgatási szervezéséről” szóló törvényjavaslat tárgyában

775. szám. 77 rendelkezések legyenek is e törvényjavaslatban, a helyzet gyökeresebb javulása csak akkor remélhető, ha abban megállapittatnak azon elvek is, melyek a Tiszavölgyet a finaneziális túl­terheltetéstől megóvják. A terheltetési maximum megállapítása s aunak meghatározása nélkül ugyanis, hogy ezen esetekben mi történjék? a Tiszavölgy jövője biztosítottnak annál kevésbbé tekinthető, mert e nélkül megtörténhetik, hogy az államot a társulatokkal szemben ezentúl megilletendő nagyobb rendel­kezési jog a védművek erősítése, magasítása stb. tekintetében, első sorban műszaki szem­pontból fog gyakoroltatni a helyett, hogy az illető társulat finaneziális helyzete is megfelelő mél­tatásban részesülne. A társulatok felett a közvetlen felügyeletet ugyanis műszaki közegek gyakorolják; ezen közegek — bármily jelesek legyenek is — vagy talán minél jelesebbek, annál kevésbbé fognak más, mint műszaki tekintet által vezettetni: és minél valószínűbb, hogy catastrophák bekövetkezté­vel a közhangulat első sorban ellenük fordul, annál bizonyosabb, hogy oly munkálatok is foguak a társulatoktól követeltetni, melyek finaneziális helyzetökkel semmi arányban sincsenek, melyek talán szorosan véve az illető társulatok szempontjából nem szükségesek, a melyek azonban a műszaki közegek felelősségét minden eshetőséggel szemben könnyebbé teszik. A mint egyrészről a közlekedésügyi bizottság súlyt helyez arra, hogy az állam rendelkezési, ellenőrzési és felügyeleti joga a társulatokkal szemben minél hatályosabb legyen, és minél hatályosabban gyakoroltassák, úgy mát* oldalról nem tévesztheti a közlekedési bizottság szem elől azt, hogy a társulatoknak is szükségesek garantiák, miszerint műszaki szempontból talán indokolható, de saját érdekeik szem­pontjából szorosan véve nem szükséges munkálatok teljesítésére ne szoríttassanak akkor, mikor ezen munkálatok keresztülvitele aránytalan megterheltetésükkel jár. Ezen garantia pedig csak abban állhat, ha az állam is mintegy a társulatok pénzügyi érdekkörébe az által bevonatik, hogy a közérdekű társulatok finaneziális romlásával és a maxi­mális megterheltetés elérésével az államnak esetleg pénzügyileg is támadhassanak kötelezettségei. Eseíről-esetre való leírások egyes társulatoknak segíthetnek, de nem biztosítják a Tisza­völgy jövőjét, nem adnak irányelvet azon eshetőségekkel szemben, melyeknek e területek kétség­telenül kitéve vannak, s nem állítják helyre a forgalombau sem azon oly sajnosán megingott bizalmat az árterek iránt, melynek hiánya a már különben is oly súlyos megterheltetést, még súlyosabbá teszi. De a kérdés pénzügyi része megoldásának, illetőleg a maximális megterheltetés kimon­dásának más indoka is van. Kétségtelen ugyanis, hogy a kormánynak joga van: a meglevő védmunkálatoknak a jóváhagyott tervek szerinti kiépítését és fentartását megkövetelni, másrészt pedig a mentesitett árterek birtokosai kötelesek a védmíívek kiépítési és fentartási költségeit viselni, ámde erre az érdekeltek csak azon határokon belül kötelezhetők, melyeken túl ármentesitett területeiknek Ős­termelési értéke már megtámadva lenne. És ha ezen határon túl akár a töltéseknek eredeti kiépítése, akár a meglevő töltések fentartása folyamszabályozási, vagy más, kizárólag közérdekű szempontból találtatnék szükségesnek, az érdekeltek az ily szempontból szükséges töltések kiépí­tésére vagy további fentartására akaratuk ellenére nem kötelezhetők. Már pedig a törvényjavaslat 3-ik szakaszában felvett kötelező mentesítéssel a társulati alakulás kormányilag ott is elrendelhető, a hol az illetők az ármentesitést eszközölni nem kívánták, mert azt érdekeikre nézve nem találták hasznosnak; a törvényjavaslat 21. és 22.szakaszai pedig a társulati védművek kötelező fentartását rendelik el, sőt a ministerium által szükségesnek jelzett új munkálatoknak is feltétlen végrehajtását teszik a társulatok kötelességévé. —Ilyen új rendelkezések­hez, melyek a törvényjavaslatba felvéve lettek, a közlekedési bizottság nem járulhatott oly garantiák

Next

/
Thumbnails
Contents