Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.
Irományszámok - 1881-712. Törvényjavaslat a munkács-beszkidi vasut kiépitéséről
712. szám Melléklet a 712. számú irományhoz. Indokolás „a munkács-beszkidi vasút kiépítéséről" szóló törvényjavaslathoz. A Munkácstól Stry irányában a magyar-gácsországi határszélig vezetendő vasút kiépítése annak idejében az 1869. évi július hó 13-iki ülésben hozott határozattal—maga a képviselőház által kezdeményeztetek, s annak szükségét gróf Mikó Imre akkori közlekedési minister, midőn 1870. évi márczius hó 24-ről keltezett törvényjavaslatát benyújtotta s ebben addig is, mig a pálya kamatbiztositás mellett engedélyeztetnék, a munkálatoknak államköltségen való megindítására kért felhatalmazást, — az ezen törvényjavaslatot kisérő jelentésében minden további kifejtés nélkül csak azon magasabb állami tekintetekre való egyszerű hivatkozás által indokolta, melyek nyilván az idézett képviselőházi határozat hozatalára is alapul szolgáltak, — midőn pedig a képviselőház a munkálatoknak államköltségen való megkezdését mellőzendőnek találván— 1870. évi május hó 30-ánhozott újabb határozatával a ministeriumot az engedélyezési tárgyalások azonnali megindítására, s az engedélyokmány benyújtására utasította: gr. Mikó utódja — Grorove István — az időközben a gr. Dumin Borkovszky-féle consortiummal megállapított engedélyokmánynak s az erre vonatkozó 1871. évi márczius 18-áról keltezett törvényjavaslatnak szintén csak egyszerű, minden részletesebb indokolás nélküli bemutatására vélt szorítkozhatni. Ámbár e szerint a munkács-beszkidi vasút fontossága s köztekintetekből szükséges volta kezdettől fogva kérdésen kivül állott: közbejött körülmények annak létesítését mindeddig elodázták. A Gróf Borkovszky-féle consortiummal megállapított engedélyokmány tárgyalása abban maradt, mert az erre vonatkozó törvényjavaslat benyújtása után nyomban kiderült, hogy a nyilvános versenytárgyalás alapján megállapított mértföldenkénti 55,200 frtnyi jövedelem biztosítás mellett ezen consortium a szükséges építési tőkét nem képes beszerezni. A pálya építési költségei tekintetében felmerült aggályok folytán a kormány szükségesnek találta az építési terveket saját közegei által részletesen tanulmányoztatni, mely tanulmányok az említett aggályokat teljes mértékben igazolták: a mennyiben a vonal közigazgatási bejárása alapján kiigazított tervek szerint az építési költségek nem kevesebb, mint 11.291,090 frtra, vagyis a 9.3 mértföld hosszú vonal után mértföldenként 1.203,740 frtra számíttattak ki, melynek beszerzése 70% árfolyam és 5.2% kamat és törlesztési hányaddal mértföldenként 90,189 frtnyi évi biztosítást eredményezett volna. Ily körülmények közt a pálya engedélyezésére vonatkozó további tárgyalások eredményre