Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.
Irományszámok - 1881-735. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az irói és művészi jogról” szóló törvényjavaslat tárgyában
2C4 735. szám. alkalmazása, kellően elkülönítve nincsenek. A bizottság nézete szerint a 7. és 8. §-ban mindenekelőtt kimondandó volt, egyes pontok alatt, hogy a fordítás mikor tekinthető a szerzői jog bitorlásának; azután kellett statuálni azon intézkedéseket, melyek a fordítás elleni védelem jgénybevétele ? "végett megtartandók. Elvileg kettős kifogása volt a bizottságnak a 7. és 8. §. ellen. KifogásaVolt mindenekelőtt annyiban, hogy azokban a holt nyelvek valamelyikén megjelent munkák külön kiemelve nincsenek, és hogy ezt a 8. §. első bekezdésében foglalt átalános kifejezés ^bármely nyelvem nem pótolhatja; mert ezen kifejezés alatt az élet, a törvény határozott distinctiója nélkül, valószínűleg csak az élő nyelveket fogja érteni. Kifogása volt továbbá az ellen, hogy a javaslat az átalános fentartásnak, az egyes nyelvek tekintetében történt fentartással egyenlő hatályt tulajdonit; a mi egyrészről a 8. §. első bekezdésében foglalt átalános elvvel ellenkezik; másrészről a szerző akaratának jogosulatlan korlátozásaként jelentkezik. Ha a szerző a fordítási jogot magának átalában fentartotta, ezt helyesen csak ugy lehet értelmezni, hogy a szerző, munkájának az idegen nyelvekre való átültetését, kivétel nélkül reserválni óhajtotta. E jognak is azonban meg kell szűnni azon nyelvek tekintetében, melyekre a forditás bizonyos idő alatt meg nem kezdetett. Ha pedig a fentartás csak bizonyos nyelvekre szólt, a mű azonnal való lefordítását meg kell engedni azon nyelvekre, melyekre a fentartás nem szólt. A 11. §. ellen, eltekintve a szerkezeti hiányoktól, mindenekelőtt azon kifogása volt a bizottságnak, hogy a felhasznált forrás megnevezése nem képezheti átalános és kivétel nélküli feltételét a kérdéses §-ban foglalt egyes intézkedéseknek. Miután ugyanis a javaslat minden egyes intézkedésnél külön feltételt állapit meg, a §. elejére illesztett átalános feltételnek sem értelme, sem jogosultsága nincsen. De a kérdéses fentartás nem is illik a javaslat szóban levő §-ában foglalt minden intézkedésre; az a dolog természete szerint helyén van az a) és b) pont alatt foglaltaknál; mert itt a lehető plágium és a visszaélések elkerülése végett, igenis szükséges, hogy a szerző neve vagy a forrás idéztessék. Az e) pontnak a beszédek gyűjteményes kiadására vonatkozó rendelkezését a bizottság, mint külön pontot a 6. §-ba helyezte át. Az f) pont alatti intézkedés pedig, ép ugy, mint a 6. §. e) pontja, külön fejezetbe vétetett fel. A javaslat 15. §-a a szerző életében megjelent; a 16. §. pedig a szerző halála után közzétett munkák védelmi idejének a meghatározásával foglalkozik, a nélkül, hogy ezen ellentét a kérdése* két §-ból határozottan kittinnék. Ez pedig szükséges azért, mert a kiindulási pontnak, a szóban levő két esetnél, egészen eltérőnek kell lenni; a mint hogy a javaslat is, a két szakasz intézkedéseinek a megállapításánál, lényegesen eltérő szempontokból indul ki. Ezenfelül a 15. §-ban hiányzik minden intézkedés azon feltételekre nézve, a melyek mellett a többek irodalmi adalékaiból készült munkáknál, az egyes adalékok megvédendők. Az e részbeni intézkedés hiányában nyilt kérdés maradna az T hogy az ilyen adalékok részesülnek-e és milyen feltétel mellett a védelemben. A 15. §. második bekezdésében hiányzott továbbá a feltétel, mely mellett a védelmi idő az első kiadástól számíttatik. E feltétel nem lehet más, mint az, hogy a kiadás ideje a művön kitétessék. A bizottság tehát a szóban levő §-t a jelzett irányban átalakítandónak találta. . A 27. §-ban a javaslat egy sui generis delictum fugaimát állapítja meg, midőn a törvény ellenére készült munka példányainak a forgalomba helyezését rendeli megbüntettetni. Hogy a forgalomba helyezést, mint a többszörözésben való utólagos részességet büntetni kell, az iránt kétség nem lehet; de e büntetés igazoltnak csak akkor tekinthető, ha annak a feltételét a szándékosság és csakis a szándékosság képezi; a minek azután az a természetes következménye, hogy ha a forgalomba helyezőt szándékosság nem terheli, ellene a 27. §-ban megállapított büntetés nem alkalmazható. Hogy a javaslatnak is ez volt az intentiója, az kiderül a 27. §. misodik bekezdéséből, mely szerint a büntetésnek egyik része, t. i. az elkobzás, akkor is éri a terjesztőt, ha ellene a szándékosság ki nem derül. Ezenfelül ha a törvény a 21. §. szerint szándékosságot kiváu^ azt itt is meg kell kívánnia. A javaslatnak az eljárást tárgyazó 56—67. §§-ra érdemleges észrevétele volt a bizottságnak mindenekelőtt annyiban, a mennyiben az 58. §-ban kimondandónak vélte azt, hogy az
