Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.

Irományszámok - 1881-735. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az irói és művészi jogról” szóló törvényjavaslat tárgyában

260 735. szám. tevékenység jogából önként következik a művész azon jogosultsága, hogy müvét megalkothatja és azt tetszése szerint értékesitheti. E jogosultsággal azonban a művész érdeke, az alkotás értékesítését illetőleg, kielégítést nem talál. Ha az ő műve mások által utánképeztetik, többszöröztetik és a többszörözés segítségével a forgalomba hozva értékesíttetik, — a művész a munkájából nem húzhatja azt a nyereséget, a melyre a mások jogosulatlan cselekvénye nélkül számithatna. Kell tehát, hogy a művész részére, a kizárólagos értékesítési jog épp ugy biztosíttassák, a mint ezt a törvény az írói és a többi szellemi termékek tekintetében teszi; annál is inkább, mert az érintett jog kizárólagossága, az átalános jogelvekből, per se nem következik. A törvényhozásnak azonban nem csak a megvédendő művészre, hanem a közérdekre is tekintettel kell lenni. Valamint az írónak az eszméi, ha egyszer közzététettek, szellemi közkincscsé válnak és újabb meg újabb művekbe átültetve, szellemileg értékesíttetnek, ugy kell, hogy a művészi alkotás, a művészi életben, újabb alakok elemévé váljék. Az irodalom és a művészet közt e tekintetben mindenesetre van különbség; mert az aesthetikailag befejezett mű alakjai, nem vehetők és nem ültethetők ugy át, mint a könyvben letett gondolatok. Mind a mellett vannak művészi alkotások, melyek vagy a conceptiónál, vagy styljüknél fogva, nemcsak korszakot alkotnak, hanem, mint eredetiek, buzdításul, vagy motívumul szolgálhatnak későbbi alkotások hosszú sorozatának. A törvényhozás tehát épp ugy, mint az írói műveknél, a szellemi haladást, a művészet alkotásainál, a művészeti élet egészséges fejlődését tenné lehetetlenné, ha a képzőművészeti alkotások használhatását, a kellőnél szűkebb korlátok közé szorítaná; vagy ha a szerzőnek a kizárólagos jogot, az idő tekintetében, minden korlátozás nélkül biztosítaná. A mondottakban lényegileg ki vannak jelölve ama szempontok, melyekből a törvényhozásnak a képzőművészet alkotásainak a védelménél kiindulnia kell. — A feladat egyátalán nem könnyű; mert a mig egyrészről a képzőművészet alkotásait főleg a megmérhetetlen lépésekkel haladó industria veszélyezteti; másrészről nem mindig könnyű a határvonalt, a művészet és az ipar közt kijelölni. A törvényhozás e tekintetben positiv szabályokkal sokat nem tehet; feladata legfelebb abban állhat, hogy a megvédendő alkotásokat, átalános megjelöléssel stygmatisálva, az életre bízza minden egyes esetben annak az eldöntését, hogy valamely alkotást lehet-e a képzőművészet körébe utalni, vagy sem. A mi magukat a képzőművészet alkotásaira vonatkozó szabályokat illeti, azok lényegileg alig lehetnek mások, mint a melyek az írói művekre nézve irányadóul szolgálnak. Bizonyos eltérések, a dolog természete szerint, itt is szükségesek, a nélkül, hogy azok, az átalános szabályoknak nagyban és egészben alkalmazását kizárnák. A fényképészet feltalálása óta, a tudományban vita tárgyát képezte, és többfélekép oldatott meg azon kérdés, hogy kell-e a fényképészet alkotásait jogi védelemben részesíteni, vagy sem. Mig ugyanis némelyek a fényképeket, a képzőművészet alkotásaival egyenlőknek tekintették, s ennélfogva azokat a művészeti alkotásokkal egyenlő védelemben részesitendőknek nyilvánították, — mások a fényképészetet egyszerű kézmű-iparnak, a fényképeket pedig mindenki által szabadon felhasználhatóknak tekintették. Ma ezen éles ellentétek átalában megszűntek, és az, hogy a fényképek védelemben részesitendők, az írók nagy részének a határozott nézetét képezi. A vita ma mindössze azon kérdésre szorítkozik, hogy a fényképeket egyszerűen a képzőművészet alkotásaival egyenlőknek kell-e tekinteni, vagy azok iránt külön törvényben intézkedni. E két felfogás mellett azonban van egy harmadik is, mely szerint a fényképek nem tekintendők ugyan a képzőművészet alkotásaival egyenlőknek, de azért helyesen és minden elvi ellenmondás nélkül, a képzőművészetekkel egy és ugyanazon törvény által rendezhetők. Igaz, hogy a fényképek a képzőművészet alkotásai közé nem sorozhatok; mert a fényképekről nem mondható, hogy azok keletkezésüket közvetlenül a készítőnek köszönik. A festő és a szobrász közvetlen szerzője a maga művének, az ő tevékenysége nélkül a műnek a legkisebb része sem jő létre. Ellenben a