Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.
Irományszámok - 1881-735. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az irói és művészi jogról” szóló törvényjavaslat tárgyában
735. szám. 259 természetesnek kell találnunk, ha ama hasonlatosságot, mely az irói és a zenemüvek közt létezik, a kellő figyelemre méltatjuk. Mind a kettőnél a gondolat kizárólagos ismerése és a forma ? melyben a gondolat fixiroztatott, képezi a jogosultság alapját. A mű létrehozása és értékesítése mind a kettőnél ugyanaz; csakhogy a zeneszerzésnél a gondolatok helyébe a hangok, a betűk helyébe pedig a hangjegyek lépnek. A jogi alap, melyre a védelem visszavezetendő és visszavezethető, mind a kettőnél azonos épp ugy, mint azonosak ama korlátozások, melyek közt a védelem a szerzőnek biztositható. A külső formák, melyekben a compositió kifejezést nyer, épp ugy, mint az irói müveknél, különfélék és a szerzői jognak egyaránt tárgyai lehetnek. A zenemüveknél sem tesz különbséget, hogy azok mulatságra, oktatásra, vagy kizárólag művészi czélokra rendelvék; hogy nagyobb vagy kisebb belértékkel birnak; feltéve, hogy individuális szellemi productumoknak tekinthetők és a zenészeti forgalom tárgyait képezhetik. A zenemüveknél sem tehet különbséget az, hogy a szerző a maga gondolatát közzétette-e már, vagy sem; sőt a pusztán előadott és még le nem irt zenemű épp ugy megvédhető, mint az írónak élő szóval tartott felolvasása. Épp ugy, mint az irói mű, a zenemű is lehet egyéni productió, vagy többeknek együttes szerzeménye; és az érdekelteknek egymáshoz és harmadik személyekhez való viszonya, a zenemüveknél sem rendezhető más elyek és szabályok szerint, mint a melyek az irói müvekre nézve irányadóul szolgálnak. Ugyanez áll a szerzői jog átruházhatóságára, a védelem tartamára, a szerzői jog megsértésére és annak a megszűnésére nézve. A színművek és részben a zeneművek materiális értékesítése, lényegileg azoknak nyilvános előadásában áll. Eltekintve ugyanis az úgynevezett irodalmi drámáktól, a színmű írója, könyvárusi utón a legritkább esetben fog munkájából olyan jövedelmet húzni, mely alkotása értékének csak némileg is megfelelne. Az alkotás egyenértéke főleg azon árban áll, melyet a szerzőnek a szinpadok akár tantiéme alakjában, akár más módon fizetnek; és a szerzői jog eszméjének teljesen megfelel az, ha a szinműszerxő és a zeneszerző részére az érintett ár biztosíttatik, a mi az által történik, hogy a szerző részére ugy, mint az irói műveknél a többszörözés, a nyilvános előadás, kizárólagos jog alakjában fentartatik. Miután azonban a gépi többszörözés és a műnek nyilvános előadása, két egészen különböző dolognak tekintendő, igen természetes, hogy bizonyos alapfogalmaktól eltekintve, a törvényhozás, az előadás kizárólagos jogára, azon elveket, melyek az irói művek többszörözésére nézve irányadókul szolgálnak, egyszerűen és változatlanul nem alkalmazhatja. Ellenkezőleg világosan és egyenként ki kell jelölnie az irói művekre vonatkozó azon intézkedéseket, melyeket az előadás kizárólagos jogára alkalmaztatni akar. Ez képezi átalában a javaslat kiindulási pontját, melyre az egyes intézkedések visszavezethetők és visszavezetendők. A művész, legyen az akár festő, akár szobrász, müve megalkotásánál rendszerint csak egy, t. i. az eredeti példányra gondol; ő tehát az irótól lényegesen abban különbözik, hogy az utóbbinak a szándéka, már az alkotás idejekor, a többszörözésre irányul, ugy hogy materiális hasznát művének a közzétételében, annak lehetőleg számos példányok utján elterjesztésében keresi. A művész az általa előállított egyetlen — eredeti — példányban, rendszerint már megtalálja fáradsága jutalmát, munkájának az ellenértékét. De a művész productuma is alkalmatos a többszörözésre és ha azt ő maga eszközli, munkája jövedelmét fokozhatja; viszont e jövedelem, mint a művészi tevékenység eredménye, csorbát szenved, ha a többszörözést, a szerző akarata ellenére, más eszközli; ha a többszörözés materiális eredményét, a szerzőtől elvonja. A művész tehát ugyanazon helyzetben van, mint az irói mű fenyegetett szerzője. A művész ennélfogva épp ugy, mint az iró követelheti, hogy a jogrend őtet, munkája értékesítésében megvédje ; hogy neki a jogosulatlan többszörözés ellen oltalmat biztosítson. Ezen felül a művésznek akkor is, ha unicumot teremt, ha alkotását többszörözni nem akarja, érdekében állhat meggátolni azt, hogy mások az ö művét önhatalmúlag utánképezzék és a forgalom tárgyává tegyék. A szabad 33*
