Képviselőházi irományok, 1881. XIV. kötet • 496-560. sz.
Irományszámok - 1881-512. Törvényjavaslat, a részletügyletről
512. szám. 79 oly eljárást kellene alkalmazásba venni, a mely a vevő fél, illetőleg az ügyletet ellenőrző közhatóság számára kellő biztosítékot nyújtana, hogy az illető értékek csakugyan a törvényjavaslat által kivánt módozatok szerint fedezik a megkötött ügyletet és az eladó (bankár) az illető letett papirt csak akkor kapja rendelkezése alá, a mikor ezt a törvényjavaslat is megengedi. Ez okból egy egész külön eljárást, még pedig mindenesetre a hatóság (talán a törvényszékek) beavatkozása mellett, kellene megállapítani, hogy nemcsak a felek érdekei biztosítva legyenek, hanem maga a pénzintézet is a letétemény elfogadása, kezelése és kiadása által a reá háramló nehéz feladatnak teljes nyugalommal megfelelhessen. Ezenkívül fontolóra veendő az, hogy a kormány, illetőleg a hatóság nagy felelősséget vállalna magára az által, ha ily letéteményekre egyes bankokat kijelölne; s e felelőssége érdekében mindenesetre oly ellenőrző intézkedéseket kellene az illető bankokkal szemben is alkalmaznia, a melyekre esetleg a bankok alig, vagy csak kellő kárpótlás mellett volnának hajlandók. És mindezek mellett a letéteményezés még sem nyújthatna kellő biztosítékot, miután az eladó bankár a letéti jegyeket adhatná zálogba vagy egészen elárusíthatná s igy a vevő fél érdeke még sem lenne biztosítva. Ez okból czélszerííbbnek látszott az a módozat, a mely a törvényjavaslatban fölvétetett s a hol a fél bármikor, esetleg a hatóság igénybe vétele mellett meggyőződbetik arról, hogy oly értékpapír megvételére fizet részleteket, a melyek tényleg az eladó tulajdonában és birtokában vannak. — Különösen kiemelendő az, hogy ezen §. azon intézkedése, a mely az értékpapíroknak az iparhatóság területén birtokban tartását követeli, a külföldi üzletezők irányában is alkalmazást találand; és ez az azok által netán követhető visszaélések ellen nagy biztosítékot nyújt. A midőn igy a törvényjavaslat az ügylet alakiságait és kellékeit szabályozta, gondoskodnia kellett nemcsak a törvény ellen vétők vagy mulasztók megfenyitéséről (13. §.), hanem súlyt helyezett arra, hogy az üzlet kellő és rendszeres- ellenőrzés alatt álljon (11. §.). Ezt az ellenőrzést az iparhatóságra bizta, még pedig azért e hatóságra, mert ez van leginkább abban a helyzetben, hogy az ellenőrzést a maga területén kellő sikerrel foganatosíthassa, és hogy a helyszínén megjelenő félnek gyors támogatására lehessen, de különben is feladatánál fogva is hivatva van az efféle ügyek figyelemben tartására. Ez okból kellett elrendelni, hogy efféle üzletek az illetékes iparhatóságnál külön bejelentessenek (1. §.), hogy az illető üzleti könyvek e hatóságnál hitelesíttessenek (4. §.), hogy a részletügylet mellett eladott papírok az illetékes iparhatóság területén legyenek (6. §.), Mindezekről és hogy az üzlet rendesen kezeltetik, tartozik az iparhatóság évnegyedenkint vizsgálatot tartani, s annak megtörténtét az üzletkönyvben feljegyezni; tartozik egyúttal indokolt panaszokra a felek felszólítása folytán is közbenjárni s szabálytalanságok esetén az illető bíróságnál eljárni. Minthogy pedig az értékpapirok részletüzleténél nagy szerepet játszanak a sorsjegyek, valamint a bélyegilleték, az e részben érdekelt pénzügyministernek is a megvizsgálására jogot kellett adni. Az ügyletnek ily módon való szabályozása részben meg fogja ugyan szüntetni azokat a visszaéléseket, a melyek ellen a közvélemény méltán felszólalt, de nem nyújt kellő biztosítékot arra nézve, hogy a bankárok által megszabott feltételek közül azt, a mely az ügylet árát határozta meg, kellő korlátok közé szorítja. Pedig e téren is igen sok panasz merült fel. Adásvevési szerződésnél s főkép oly ügyletnél, melynek tárgyát árában folytonosan hullámzó értékpapirok képezik, bajos előre meghatározni azt a módozatot, a mely mind a vevő, mind az eladó érdekeinek teljesen megfelelően állapítaná meg a részletek nagyságát; teljesen a felek, különösen az eladó bankár tetszésére hagyni, az ügylet árának meghatározását azonban még nem volt tanácsos, minthogy oly visszaélések tartatnának fönn továbbra is, a melyek a kevésbé jártas vevő felekre anyagilag nagyon terhesek. A törvényjavaslat ez okból az ügylet megtámadhatóságának lehetőségét mondja ki. Tagadni nem lehet a megtámadhatóság kritériumára nézve, igen bajos azt a módozatot megtalálni, a mely az ügylet természete szerint az ügy érdekében leginkább czélirányos lehetne. A felén túli sérelmet felállítani akkor, amidőn jogéletünk ezt az elvet egyátalában eddig nem ismeri, s a midőn az újabb jogfejlemények a külföldi jogokban is elavultnak tekintik azt: — időszerűnek nem mondható.
