Képviselőházi irományok, 1881. V. kötet • 40-116. sz.

Irományszámok - 1881-108. Az állandó pénzügyi bizottság általános jelentése, az 1882. évi állami költségvetésről

108. szám. 287 vetkeztében javasol. Ez államháztartásunk összevont képe. A kiadások nagyok, a bevételek fokozódása daczára, a mérleg nem kedvező.Ha egyoldalúan, azon szempont által vezéreltettük volna magunkat, hogy minél kedvezőbb mérleget állítsunk elő, akkor, elismerjük, lényegesen le kellett volna a kormány előirányzatát szállítanunk; és megengedjük, hogy ez már csak a folyó évi előirányzathoz mért emelkedésre való tekintettel is lehetséges annak, ki akár a nemzetközi helyzetet, akár a fejlődés igényeit, még azon korlátok közt is ignorálja, melyek között mi kötelességünknek tartottuk azokat számításba venni. Nem beszélünk közösügyi kiadásainkról, mert azoknak megállapítása — a törvény értelmében — nem reánk tartozik. Ezekre nézve csak azt emiitjük fel, hogy ha azok emelkednek, annak ez alkalommal nem annyira a nemzetközi viszonyokban kell keresni magyarázatát, mint abban, hogy a törvényhozás által meghozott katonai nyugdíj-törvény és beszállásolási törvény együttvéve csaknem négy millióval szaporiták a monarchia közös kiadásait. Nem is említjük a felszerelés és védelem tökélyesbitésének azon, némi részben, kielégítendő követelményeit, melyekben más államok minket messze túlhaladnak. És ha a véderő fejlesztése tekintetéből a honvédségtől sem véltük megtagadhatni — a harczképesség egyenlősége érdekében — a fegyverek és töltények javítását, már ez által 1882-re egyharmad milliónyi költségszaporodást kellé elfogadnunk. Nem kellett volna egyéb most, hogy közoktatásunk szépen fejlődő testéi, csak az idei költségvetés már is nagy fejlődést mutató keretébe beszorítsuk, hogy egynegyed millióval apaszszuk a hiányt. De erre oera vállalkozhatánk. A vízmüvekre felvett 57* milliónak csaknem fele, még az idei költségvetéshez képest is fokozódást jelent; pedig egy pár év óta, különben is nagyon igénybe volt véve költségvetésünk a vízvédelmi és szabályozási munkálatok által. Ha ezeket 1882-re is, ily mértékben fokozzuk, az egyfelől: a szükség nagyságát, másfelől: azon törekvést jelenti, hogy mielőbb be legyen fejezve a rohamos megoldást váró feladatok nagy része. Még élet- és vagyonbiztonsági és így pénzügyi szempontból is előnyösehbnek tartjuk ezt, mint az ellenkező eljárást. Ha csak egy kissé mutatkozunk érzéket] éneknek fa közgazdasági és iparfejlődés igényei iránt: az állami gépgyáraknál, a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi íárczánál, az állami vasmüveknél, könnyen kikerekíthettünk volna egy olyan milliót, melyet még csak a f. évi költségvetésben sem találunk. De meghajoltunk a gazdasági és ipari fejlődés követelményei előtt. Sőt meg lehetett volna (hogy a budapest-zimonyi vasút nagy terhéről ne is beszéljünk) akasztani a központi személy- és teher-pályaudvar építését és újra megtakarítható lett volna egy-két millió — versenyképességünk rovására. Minthogy a forgalom érdekeinek nem volt elég az ország nagy vasúthálózata, a helyi érdekű vasutak létesülését is elő kellé mozdítanunk és ez is 820,000 frtnyi új kiadással jár. A közigazgatásnál: a fővárosi rendőrség és a csendőrség szervezése, a bírói karnál: a törvénybe igtatott évtizedes pótlék jár jelentékeny költségnövekedésekkel. Fiúméra is, a raktárépítésre külön törvényben megszavazott nagy összegen kívül pár százezerrel irányzunk elő többet, nemzetközi versenyképességünk egyik erős biztositéka érdekében. Mindez, sőt még több is, a statusquo egyszerű fentartása és egy kis stagnáczió mellett (a bírák törvényes pótlékán kivül) megtakarítható lett volna. És ha a kormány előterjesztésében, vagy a pénzügyi bizottság munkálatában, kizárólag azon gondolat által vezérelteti vaía magát, hogy a mérleget javítsa, több millióval kedvezőbb mérleget mutathatott volna be a tisztelt képviselőháznak. De czélszerű, helyes lett volna-e ez? Azt hittük, hogy bizonyos szigorúan szem előtt tartandó korlátok között, ez lehetetlen