Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

64 360. szám. *. §• A 4. §-ban foglalt intézkedés egyrészről kifolyása az 1. §-ban kimondott azon elvnek, mely szerint a csőd a közadósnak összes vagyonára kiterjed, melyhez az a csőd tartama alatt saját tevékenysége nélkül jut; másrészről kiegészítése a 3. §-ban foglalt intézkedésnek, mely szerint a rendelkezési jog a csőd alá tartozó vagyon felett a tömeggondnokot illeti. A közadósra szálló örökség ennek kétségtelen vagyonjogát képezi, melyet elfogadni s kielégítésükre forditani csak a hitelezők lehetnek feljogosítva; s mert a közadós a csődnyitás tényével rendelkezési jogát elveszti, önként következik, hogy a reá szállott örökséget joghatálylyal vissza nem utasíthatja, s a hitelezőket, az örökségből leendő kielégítéstől önkényüleg meg nem foszthatja. Tekintve azt, hogy az ország egyes részeiben jelenleg az örökség megszerzésére nézve különböző törvények szolgálnak irányadóul, a javaslatban ki kellett mondani, hogy ott a hol a fenálló törvények szerint az örökség elfogadásával járó következmények az örökösi nyilatkozat minőségétől feltételezvék, a tömeggondnok csak a leltár jogkedvezménye mellett nyilatkozhatik. Miután a csődtömeg a közadós helyébe lép s az ezt illetendett örökjogot gyakorolja, misem természetesebb, mint az, hogy a tömeg sem követelhet az örökségből többet, mint mennyire a közadós igényt tarthatna; éhez képest a közadósra szállott örökségből a tömeg csak azt igényelheti, mi a netaláni terhek és adósságok kiegyenlítése után fenmarad. 5. §. Hogy a javaslat a közadósnak a csőd alatti szerzeményre nézve teljes rendelkezési szabadságot enged, nemcsak azon körülmények, melyek az 1. §. indokolásában különösen a porosz törvény intézkedése ellen felhozattak, hanem más fontos körülmények is indokolhatják. Egyrészről ugyanis nem szenvedhet kétséget, hogy a közadós a hitelezők érdekében szerzésre nem kényszeríthető, s hogy a törvény e részbeni minden intézkedése a közadós akaratán hajótörést szenvedne, a közadós a törvény kényszerítő intézkedésében mintegy felhívást látna annak kijátszására, mi nagy fáradságba nem is kerülne; másrészről nehéz volna a törvényben eleve megállapítani azon mértéket, mely szerint a közadós és családjának szükségletei meghatározandók lennének, s az e részbeni positiv intézkedés vagy egy esetre sem lenne alkalmas, vagy oly önkényes magyarázatra adna alkalmat, mely esetleg a hitelezők vagy a közadós és bűntelen családja érdekeivel ellenkeznék, s végeredményében csak a törvény kijátszására sarkalná a bukottat. Éhez járul még — s ez tán mindennél fontosabb — hogy ha a törvény a közadóst a szerzési képességtől meg nem fosztja, úgy őtet múlhatlanul fel kell jogosítania arra is, hogy munkássága, tevékenysége eredményére nézve szerződhessék, hogy ezek tekintetében kötelezettségeket vállalhasson: úgy de ez esetben az absolut igazsággal ellenkeznék, ha a törvény a közadós keresményét a csődhitelezők részére vindicálná s a kielégítési alapot elvonná azoktól, kik egyedül ez alapra támaszkodva szerződtek a közadóssal, s kiket a csőd természete szerint a tömegből kielégítés nem illethet. A törvény megadná ugyan a közadósnak a szerzési képességet, de ez reá nézve irott malaszt maradna; mert nem valószínű, hogy ily körülmények közt a közadóssal valaki szerződjék. Végre nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy a törvénynek most érintett irányú intézkedése — ha minden egyébtől eltekintünk — már azért sem volna helyeselhető, mert az a csőd befejezését előre láthatólag igen sok esetben megnehezítené, mit a törvénynek lehetőleg elkerülni kell. A javaslat tehát nem túlzott phüantropiából, hanem gyakorlati motívumokból indul ki, midőn a közadósnak arra nézve, mit ez a csőd tar-