Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. szám. 57 ben a korlátolt rendszerrel, az által igyekeztek megvédeni, hogy a kereskedő fogalmát mindinkább kiterjesztették; a csődtörvény alá azontúl is egyedül a commercants, a traders, a kropmanner, a negociantes és commerciantes tartoztak ugyan, de ezek fogalma nem maradt azon szűk határok közt, melyek közé azt a középkori felfogás helyezte; és az 1869-iki angol csődtörvény (Act. to consolidate and amend the law of bank ruptcy) habár egységes egészet képez, a traders és a közönséges debtors közt kénytelen volt a kellő különbséget megtenni. Mindez kétségtelenül arra mutat, hogy a szóban levő törvények rendszere, habár annak történeti jogosultságát kétségbe vonni nem lehet, a kereskedés határainak bizonytalansága mellett fenn nem tartható, s hogy a törvényhozás egyedül és kizárólag a kereskedelmi csőd szabályozására nem szoritkozhatik. A porosz csődtörvény, habár szemben a most érintett törvényekkel lényeges eltérést mutat, a mennyiben nem egyedül a kereskedők csődjeire szorítkozik, — mindamellett az egyoldalúságtól mentnek azért nem tekinthető, mert a közönséges csődöt csak mint kivételt tárgyalja a kereskedelmi csőd mellett; minek az lőn természetes következménye, hogy általános intézkedései, melyeket az 1—112. §-okban megállapít, habár a csőd mindkét nemére egyenlően alkalmazandók, lényegileg mégis a kereskedelmi csőd igényeire való tekintettel rendeztettek. A porosz csőd tehát, mig egyrészről sikerrel tér el az angol, franczia és olasz csődtörvények egyoldalú rendszerétől, másrészről általános intézkedéseiben mégis egyoldalú maradt; mert oly határozatokat állapit meg a csőd mindkét nemére, melyek helyesen csak a kereskedelmi csődre alkalmazhatók. Az új német csődtörvény ép ugy, mint a bajor perrendtartás egy lépéssel tovább megy, a mennyiben kereskedők és nem kereskedőkre nézve egységes, tehát közös szabályokat állapit meg, a nélkül azonban, hogy a kereskedelmi és a közönséges csőd közt kétségtelenül létező különbséget teljesen ignorálhatná; mi már magában véve elegendő arra, hogy e rendszer tarthatlanságát igazolja. Tagadhatlan ugyan, hogy a forgalom növekedő fejlődésével mind nehezebb lesz a kereskedés és ipar közt a kellő határvonalt megállapítani; tagadhatlan továbbá, hogy az újabb kereskedelmi törvények a kereskedő fogalmát oly annyira kiterjesztették, mikép e fogalom alá a kézműipar kivételével, a javak mindennemű forgatása vonható, — mindamellett még mindig fennáll és fennállani fog ama fontos különbség, mely a kereskedők és azok jogviszonyai közt létezik, kikre a kereskedői fogalom semmi esetben ki nem terjeszthető, kikre tehát a kereskedelmi csőd összes szabványait, indokolatlan erőszak nélkül, alkalmazni sohasem lehetend. Már maga azon körülmény, hogy a csődnyitás esetei kereskedőknél egészen sajátszerű momentumok szerint állapitandók meg, oly intézkedéseket tesz szükségessé, melyek nem kereskedőkre semmikép nem illenek. A kereskedőknél a fizetések megszüntetése, az általános felfogás szerint, egyenlő a nem kereskedő fizetési tehetetlenségével; mert ha a kereskedő fizetéseit megszünteti, joggal tehető fel, hogy ez lényegileg azon okokból történt, melyek miatt a nem kereskedő ellen rendszerint csőd nyittatik. A hitel, a kereskedelmi forgalom eme nélkülözhetlen feltétele, lényegileg a kötelezettségek pontos teljesítésén alapszik; arra számítanak a kereskedelmi forgalom alanyai, s arra támaszkodva rendezik be saját kötelezettségeik teljesítését. Ez magyarázza meg azt, hogy a kereskedelmi forgalom miért tulajdonit és tulajdonított mindig különös fontosságot a fizetések megszüntetésének, s hogy mért tekinti azt a fizetési tehetetlenséggel egyenlőnek. E körülmény, mig egyrészről a csődnyitás eseteinek eltérő berendezését teszi szükségessé, másrészről azt követeli, hogy a törvényhozás a csőd szabályozásánál, annak mikénti befejezésénél a kereskedőkre nézve oly intézkedéseket állapítson meg, melyek a kereskedelmi forgalom sajátszerű természetének megfelelnek s ép azért a nem kereskedőkre teljes mértékben nem alkalmazhatók. E tekintetben — mellőzve a részletezést — legyen elég azon körülményre utalni, hogy a kényszeregyezség, mely a kereskedelmi csőd megszüntetésének egy, minden kétségen felül alkalmas módját képezi, nem kereskedőkre kiterjeszthető nem volna. KÉPVH. IROMÁNY. 1878 — 81. X. KÖTET. 8
