Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. szám. 55 nem külön törvényben, hanem a polgári perrendtartásban van szabályozva. Miután tehát a csődpernél a magánjogi viszonyok mellett, a közjogiak is egyenlő fontossággal birnak, — mi sem természetesebb, mint az, hogy a csődtörvény alkotásánál az unificatió csak annyiban birhat jogosultsággal, a mennyiben ez a közjogi momentumok kellő figyelembe vétele mellett, általában lehetséges. Ebből azonban korántsem következik, mintha a csődtörvénynek egyáltalán nem lehetne oly elveket és intézményeket elfogadni, melyek más országok törvényeiben már alkalmazvák; csakhogy ez elvek és intézmények átültetésénél inkább, mint a magánjog bármely terén, az ország speciális és különösen ennek közjogi viszonyai bizonyos határokat szabnak a törvényhozónak, melyeket szem elől téveszteni nem szabad. A törvényhozás tehát a csődtörvény alkotásánál a nélkül, hogy szorosan bármely idegen törvényhez kellene vagy lehetne ragaszkodnia, szabadon használhat fel mindent, mit a tudomány és az élet mint czélszerűt megállapított ; követhet bármely rendszert, feltéve, hogy a recipiálásnál ép úgy, mint az önálló alkotásnál kellő tekintettel van azon határokra, melyeket e részbeni tevékenységének a csődper közjogi természete kijelöl. Ha a fentebbiek szerint kétség nem lehet az iránt, hogy a törvényhozás a csődtörvény alkotásánál teljesen függetlenül járhat el, úgy legtermészetesebbnek és egyúttal leghelyesebbnek mutatkoznék az új csődtörvényt, a többi mívelt nemzetek példájára, a jogfejlesztés elveinek megfelelőleg, a már létező alapon felépiteni; mig azonban más nemzeteknél ez eljárást azon körülmény, hogy jogi intézményeik legnagyobb részét a római jogra képesek visszavezetni, lényegesen megkönnyíti, — nálunk, hol a jogi intézmények általában függetlenül a római jog befolyásától keletkeztek, a contactus az érintett eljáráshoz teljesen hiányzik. Ez áll különösen a csődtörvényre, mely — hacsak az 1723-iki elsőségi pert csődeljárásnak nem tekintjük — az 1840 : XXII. t. ez. által lett tulaj donképen megteremtve. Nálunk tehát a történeti alap teljesen hiányzik, s habár jelenlegi csődtörvényünk — bebizonyithatólag — főbb intézkedéseiben a közönséges német csődperhez (Gemeiuer deutscher Concurs) csatlakozik, mindamellett ez utóbbi csődeljárásunk reformjának történeti alapját azért nem képezheti, mert nem saját jogi életünkben fejlődött azzá, minek azt Németországban ismerjük. Ugyanazért legczélszerűbbnek látszik, ha a törvényhozás tekintet nélkül minden történeti előzményre, s mellőzve a jogfejlesztésnek különben teljesen jogosult követelményeit, kellő gondossággal, de egyszersmind teljes szabadsággal emeli érvényre mindazt, mit e téren a tudomány mint helyeset, és a gyakorlat mint czélszerűt felmutathat. Egyébiránt bármily irányt kövessen is a törvényhozás, tisztában kell lennie bizonyos kérdések iránt, melyeknek mikénti megoldásától magának a csődtörvénynek megalkotása van feltételezve. Az eddig előadottak kiegészitéséül tehát, s mielőtt maga a javaslat rendszere megállapittatnék, szükségesnek látszik a következő kérdések megoldását előre bocsátani: I. Legyen-e a csődtörvény része a polgári perrendtartásnak, vagy kell-e a csődnyitásból eredő s azzal összefüggő jogviszonyokat külön törvényben szabályozni? E kérdés felvetése és megoldása feleslegesnek már azért sem tekinthető, mert a nevezetesebb európai törvények e tekintetben nem egyenlő rendszerből indulnak ki. Mig ugyanis a közönséges német, hannoverai, bádeni, würtembergi és bajor perrendtartás a csődből eredő jogviszonyokat is tárgyalja, a franczia, olasz, belga, porosz és osztrák csődtörvények, mint a perrendtartástól külön álló törvények jelenkeznek; a felvetett kérdésre nézve tehát mindegyik vélemény gyakorlati intézkedésekben találja támogatását. Tagadhatlan ugyan, mikép a csődeljárás a végrehajtásnak egy nemét képezi, a mennyiben ez a közadós javainak biztositását, a hitelezők követeléseinek megállapítását, s ennek folytán a birói eljárást bizonyos mértékben szükségessé teszi; tagadhatlan továbbá az is, hogy azon országok, melyek csak a kereskedők csődjére nézve ismernek külön eljárást, a közönséges adós ellen fizetési tehetetlenség esetében nem állapítanak meg
