Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-385. A zárszámadási bizottság jelentése, a magyar korona országainak 1868-1877-ig terjedő 10 évi államháztartása eredményeiről

384—385. szám. 245 Ez annyival inkább lehetséges, mivel a növekedett forgaiom azon kedvező ered­ménynyel járt, hogy a befolyó kikötő-illetékek az előirányzott 28,000 frtnyi bevételt tényleg igen tetemesen túlhaladják és már a folyó év első 10 hónapjábaa 55,160 frtot szolgáltattak a kincstárnak. Ha a kikötő-illetékek, a mit teljes jogosultsággal feltenni szabad, legalább ezen arányban folynak be az év hátralevő 2 hónapja alatt, úgy a bevétel 28.000 frt helyett 66,198 forintot tesz, azaz 38,198 forinttal többet, mint a mennyi költségvetésileg elő van irányozva. Tekintve ennélfogva azt, hogy a kérdéses állami segélyezésnek 16,000 írttal való szaporítása, a kikötői illetékeknek a költségvetésbe felvett összegen felül befolyó jövedelemben teljes fedezését találja, kötelességemnek tartom, hogy az országgyűlés elé a mellékelt törvény­javaslatot terjeszszem, melyben az.emiitett czélra 16,000 frtnyi összeg póthitelkép engedélye­zését kérem. Budapest, 1879. november 14-én. B. Kemény Gábor s. k., földmín'-lés-, ipar- <•& kereskedelmi minister. 385. szám. A zárszámadási bizottság jelentése, a magyar korona országainak 1868—1877-ig terjedő 10 évi állam­háztartása eredményeiről. A •/. alatt 12 darabban ide mellékelt kimutatások, a tisztelt képviselőháznak folyó évi február 1-én tartott 55-ik országos ülésben 449—451. jegyzőkönyvi számok alatt meg­állapított következő határozata alapján készültek: „Utasítja a képviselőház a zárszámadási bizottságot, hogy az érintkezésbe téve magát a m. k. állami számvevőszékkel, nyújtson be a képviselőháznak egy kimutatást, melyben ki legyenek tüntetve a lefolyt 10 évi zárszámadásilag már megállapított következő adatok: 1. Melyek voltak a lefolyt 10 évi (1868—1877.) időszak alatt évenként állami ház­tartásunkban a kiadások, a főbb czímek szerint összevonva? 2. Melyek voltak ez időszak alatt a bevételek és pedig: a) mennyi volt évenként s főbb czímenként a rendes jövedelem? és 6) mely összegek folytak be vagyonfogyasztásból, kölcsönök-, vagy más hitelmüvele­tek útján? 3. A kölcsönök és más hitelműveletek által elért bevételek, mely összegben fordít­tattak beruházásokra s mily mennyiségben az államháztartási hiányok fedezésére ? 4. Mennyi volt évenként a beruházások levonása után állami háztartásunkban a hiány?

Next

/
Thumbnails
Contents