Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. szárn. 157 ügyvéd által képviseltetett, ennek, hacsak a meghatalmazásban az ellenkező ki nem köttetett, a pénzfelvételhez külöu meghatalmazásra szüksége nincsen; mert joggal tehető fel, hogy a fél az ügyvédet, kit a csődeljárásban érdekeinek korlátlan képviseletére feljogosított, egyúttal arra is felhatalmazni kívánta, hogy az esedékes fizetéseket felvehesse és jogérvényesen nyugtathassa. Egészen máskép áll a dolog akkor, ha a fél a csődeljárásban ügyvédet nem használt, s valakit egyedül a pénzfelvételre kivan feljogosítani; ez esetben az elővigyázat épen nem látszik feleslegesnek, s joggal követelhető a felhatalmazottól, hogy ebbeli minőségét minden kétséget kizáró módon igazolja; mi természetesen csak úgy történhetik, ha jogosultságát bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesített meghatalmazásra alapítja. Végre a csődeljárás mindenkori állásának könnyebb áttekintését czélozzák a 194. §-ban foglalt intézkedések, melyeknek kétségbe nem vonható czélszerüsége a bővebb indokolást teljesen feleslegessé teszi. 195. §. A javaslat, miként az már több izben kiemeltetett, szakított azon rendszerrel, mely a hitelezőket követeléseik bejelentésére praeclusiv határidő kitűzése mellett kényszeritette. Ennek megfelelőleg már a 143. §-ban megengedtetett a hitelezőknek, hogy igényeiket a 195. §-ban megállapított joghátrányok mellett, a bejelentési határidő eltelte után is érvényesíthessék. E hátrány a most idézett §. szerint abban áll, hogy a késedelmes hitelezők azon felosztásokból, melyek időközben formaszertí felosztási terv alapján történtek, kizárva maradnak, s igényt a tömegnek csak azon részére tarthatnak, mely esetleg még felosztás alá kerül; mi sok esetben elég érzékeny veszteség lehet arra nézve, hogy a hitelezőket a bejelentési határidő megtartására ösztönözze a nélkül, hogy bárki tekintetében méltatlanságot involválna. A kérdéses intézkedés nélkül, mely a praeclusióval egyértelműnek korántsem tekinthető, a csődeljárás nélkülözné azon feltételek egyikét, melyek az eljárás gyors és biztos befejezését lehetővé teszik; s a törvény, ha a visszahelyezésnek tért engedne, maga semmisítené meg mindazon előnyöket, melyeket egyéb intézkedései nyújthatnak. A mi magát az elkésve bejelentett követelések tekintetében követendő kielégítési eljárást illeti, az a javaslat 195. §-a által nemcsak lehető egyszerűséggel, de egyszersmind a méltányosságnak megfelelőleg állapittatik meg. A méltányosság ugyanis azt követeli, hogy a kérdéses hitelezők a későbbi felosztásoknál a többi hitelezőkkel lehetőleg egyenlő állapotba helyeztessenek; mi csak úgy érhető el, ha egyrészről követeléseik a későbbi felosztásoknál teljes összegükkel vétetnek számításba, ha továbbá másrészről a rendelkezésre álló alapból mindenekelőtt azon hányadot kapják meg, mely a korábbi felosztásnál a velők egy osztályba tartozó hitelezőknek jutott, ellentétben a részletes kielégítést nyert többi követelésekkel, melyek csak a hátralékkal szerepelhetnek. A joghátrány, melylyel a törvény a késedelmes hitelezőket sújtani akarja, az érintett intézkedés által nem enyhittetik; mert azok a már végrehajtott felosztásból, hacsak a rendelkezésre álló alap meg nem engedi, kizárva maradnak. 196—198. §§. Minden oly esetben, midőn a csőd egyezség folytán meg nem szüntettetik, annak befejezését a meglévő csődvagyon végfelosztása képezi. Arra nézve azonban, hogy végfelosztásnak helye lehessen, nemcsak az ismert csődvagyon teljes értékesítése, hanem mindazon igények végleges megállapítása is szükséges, melyeknek a csődvagyonból kielégíttetni kell; ezenfelül ismerni kell azon tartozásokat is, melyek a tömeget mint eljárási költségek terhelik, s melyek minden hitelezőt megelőzőleg elégitendők ki; végre elintézve kell lenni a tömeggondnoki számadásoknak melyek a végfelosztásnak tulajdonképeni alapját képezik. Ha mindez megtörtént, elérkezettnek tekinthető az idő arra, hogy a csődeljárás befejeztessék, s az esetleg fenraaradó vagyon a köz*
