Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
150 360. szám. 2. A külön kielégítésre jogosított hitelezők kielégítése. 173—177. §§. Már az első rész 53. és 54. §-ainál jeleztetett azon álláspont, melyet a javaslat, szemben a külön kielégítésre jogosított, zálogos hitelezőkkel elfoglal. Az ott megállapított intézkedések és elvek kifolyásaként jelentkeznek a javaslat 173—177. §-ai, melyek a zálogos hitelezőknek az első részben biztosított külön kielégítési jogát szabályozzák, s azt a csődeljárás követelményeivel összhangzásba hozzák. Miután a most érintett intézkedések különböző kérdések megoldásával foglalkoznak, nem lesz felesleges azokat elvi és gyakorlati jelentőségükben külön megismertetni. A 173. §., elismerve a zálogos hitelezőknek azon jogát, melynél fogva ezek a fedezetül szolgáló vagyonból elkülönített kielégítést követelnek, megállapítja a szükséges összhangot, a zálogos hitelezők külön kielégítési joga s a hitelezők 'összességének, a csődvagyon tekintetében engedett jog között, kijelentvén, miszerint azon intézkedések, melyekre a javaslat a hitelezők összességét a csődvagyon tekintetében feljogosítja, a zálogos hitelezők külön kielégitési jogát nem alterálhatják. Ez általános kijelentés, mely a javaslat által elfogadott rendszernek teljesen megfelel, világosan megállapítja azon határokat, melyek közt a hitelezők összességének intézkedési joga mozoghat; megóvja azon elvet, mely szerint a csődeljárás a zálogos hitelezők jogaira befolyással nem lehet, azok érvényesítését nem korlátozhatja. Mindazon intézkedések tehát, melyek a javaslat 174—177. §-aiban foglaltatnak, a 173. §-ban kimondott általános elv figyelembe vételével combinálvák, s azt semmi tekintetben sem alterálják. Miután az általános csődtömegnek a zálog- és megtartási joggal terhelt ingóságok értékéhez, a mennyiben ez a biztosított követelések fedezésére nem szükséges, kétségtelen joga van, már a javaslat 115. §-a megállapította azon kötelességeket, melyek a zálogos hitelezőket a tömeg irányában terhelik. Az e részbeni intézkedések kiegészítését képezi a javaslat 174. §-a, mely az oly hitelezőkről (legyenek ezek akár egyesek, akár intézetek) rendelkezik, kik a törvény erejénél fogva magukat a zálogos tárgyakból, bírói közbenjárás nélkül kielégíthetik. E jog a 173. §-ban kimondott elv szerint a csődeljárás alatt is érintetlen marad; azonban az ily hitelezőktől is joggal követelhető, hogy a tömeggondnoknak a szükséges felvilágosításokat megadják, tehát vele a zálogtárgyak minőségét s a megtörtént kielégítés eredményét közöljék a végből, hogy ez a netaláni felesleg tekintetében, a csődtömeg jogait érvényesíthesse. Az ingó és ingatlan javak elárverezését illetőleg, a javaslat mindenekelőtt a tömeggondnokot jogosítja fel általában a birói árverés kieszközlésére. Ez intézkedés, mely a tömeg lehető gyors és akadálytalan értékesítését czélozza, sem a bukott, sem a zálogos hitelezők jogait nem alterálja. Az elsőket azért nem, mert a csődeljárás megnyitásával a közadós javai ennek rendelkezése alól ép azért vonatnak el, hogy a hitelezőknek bizonyos szabályok szerint kielégítésé™ fordíttassanak; á tömeggondnoknak engedett jog tehát csak folyománya magának a csődeljárásnak. De nem alterálja a kérdéses intézkedés a zálogos hitelezők jogait sem; mert ezeknek jogos igényei csak addig terjednek, hogy a biztosítékul szolgáló javakból elkülönített kielégítést követelhetnek s hogy ebbeli jogukat a csődnyitás daczára is érvényesíthetik ; irányukban tehát feltéve, hogy most érintett jogaikban csorbát nem szenvednek, a tömeggondnoknak engedett jogosítvány által méltatlanság vagy jogtalanság nem történik. Ilyenről csak akkor lehetne szó, ha a törvény tőlük bármily irányban áldozatot követelne, ha jogaik megcsonkítását czélozná, mi azonban egyáltalán nem történik ; mert az esetben is, ha a zálogos dolog elárverezését a tömeggondnok eszközli ki, az e részbeni eljárás a csődper kiegészítő része nem lesz, hanem külön folytattatik ép ugy, mintha azt
