Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

360. szám. ISI mánynak működési szabadságot engedni kíván; mert ha a törvény az autonómiát komolyan akarja, meg kell engednie, hogy az önmagában fejlődjék ki, mi sokkal biztosabb és természetesebb, mintha a törvény a hatáskört positiv intézkedéseivel akarja megszabni. Minden intézkedés, mely a hatáskör közelebbi meghatározását czélozza, csak arra szolgálna, hogy az érintett fejlődést akadályozza. E szempontból indul ki a javaslat, midőn a csődválasztmány hatáskörét általános vonásokban jelezve, csak azt állapitja meg, hogy a csődválasztmány a tömeggondnokot működésében támogatja, s ennek ügykezelését ellenőrzi. Igaz, hogy e rövid intézkedés mellett, minden egyes csődperbeu a választmány tapintatosságától, buzgőságától és erélyességétől fog függni, hogy a támogatást és ellenőrzést mire, és meddig terjeszti ki, szóval hogy autonómiáját, szemben a tömeggondnokkal mikép és mily mértékben képes megvalósítani. És ha áll is, hogy a javaslat rendszere mellett a tömeggondnok igen könnyen emancipálhatja magát az engedékeny, vagy a közönyös választmány ellenőrködése alól, — e lehető veszély, melyet a csődbíróság ellensúlyozhat, nem indokolhatná azt, hogy a törvény retrográd lépést tegyen, hogy az autonómiát feláldozza s az ügykezelést a bíróság befolyása alá helyezze. A javaslat eltér az osztrák csődtörvénytől abban, hogy a választmányi tagokra nézve mást, mint a hitelezői qualificatiót nem kivan, s hogy a választmányi tiszt elvállalására senkit sem kötelez. A javaslat a hitelezők autonómiáját sem az egyik, sem a másik irányban nem tartotta szükségesnek korlátozni, s abból indul ki, hogy az oly hivatalnál, mely csak teherrel jár, mely az illetők részéről áldozatot követel, sem a kizárás bizonyos okok miatt, sem a kényszer igazolható nem lenne. A hitelezők vagy érdekeltetnek a tömeg iránt vagy nem; az első esetben szívesen fognak a választmányi tagságra vállalkozni, tehát a kényszer felesleges volna; az utóbbi esetben pedig a kényszer sem fogná az érdekeltséget illetőleg azon buzgalmat pótolni, mely minden ingyenes állásnál múlhatlanul szükséges. A csődválasztmány szabadságának biztosítását czélozza a javaslat azon intézkedése, mely szerint a csődválasztmány szabadon szervezkedhetik; másrészről az, hogy a határozatok a csődbiztos kizárásával hozatnak. Hogy a hozott határozatokat a választmány valóságos akaratának lehessen tekinteni, — a határozat érvényességének feltételeként kellett a választmányi tagok többségének jelenlétét kikötni. Ennek egyébiránt még azon előnye is van, hogy a választmányi tagokat a megjelenésre, illetőleg a mennyiben többször gátoltatnának, a leköszönésre fogja indítani. Mindennek szükséges kiegészítését képezi a 110. §. második bekezdése, mely lehetővé kívánja tenni azt, hogy a választmány határozata okmányilag igazoltathassék. A megbízási viszony természetének megfelelőleg engedi meg a javaslat a hitelezőknek, hogy ezek a választmány tagjait határozatilag bármikor elmozdíthassák; a választmányi tagok ugyanis a hitelezők bizalmának köszönik állásukat, melyet csak addig viselhetnek jogosan, mig tőlük a bizalom el nem fordul; és bármi okból történjék ez, még az esetben is, ha minden látszólagos alapot nélkülöz, elegendő arra, hogy a viszony, mely a választmányi tagok és a hitelezők közt létezett, megszűnjék. Miután továbbá a választmányi tagság merőben tiszteletbeli hivatal, alig szükséges bővebben igazolni azt, hogy e hivatal után az illetőket munkadíj nem illetheti; ellenben igenis követelhetik, hogy a tömeg érdekében tett kiadásaik ép úgy, mint minden más meghatalmazottnak megtéríttessenek. Végre nem annyira jogi, mint inkább gyakorlati jelentőséggel bir a 111. §. utolsó bekezdése, a mennyiben a választmánynak lehetővé teszi, hogy az szélesebb ügykezelés mellett, a teendők sikeres ellátása végett a tömeg terhére jegyzőkönyvvezetőt alkalmazhat. ÍT