Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. szám. 125 kétségtelen fontosságú eltérésnek tekinthető, s mint ilyen, részletesebb indokolást tesz szűk. ségessé. A törvényhozásnak ép úgy, mint az administratiónak, kell hogy helyes politika képezze alapját, s az egyiknél úgy, mint a másiknál nem mindig az absolut jónak, hanem annak kell irányadóul szolgálni, mi az adott körülmények és viszonyok közt leghelyesebbnek, legczélszerübbnek mutatkozik; a törvényhozó teljesen félreismerné feladatát, ha ideálokért rajongna, a helyett, hogy a létező faktorokkal számolva, oly intézményeket honositana meg, melyek hazája viszonyainak, materiális és intellectualis tehetségeinek leginkább megfelelnek. A legislatió terén alig képzelhető intézmény, mely habár absolute jónak és helyesnek tekinthető, minden országra egyenlő sikerrel volna alkalmazható; mert a sikert nem egyedül az intézmény absolut helyessége, hanem az ahoz szükséges factorok együttes közrehatása képes csak biztositani. Elfogultság lenne ugyanis egyrészről tagadni, hogy a csődbiztosi teendők általában leghelyesebben és legbiztosabban a bírósági tagokra ruházhatók; de másrészről helytelen volna ebből azt következtetni, hogy a kérdéses teendőkkel másokat megbizni általában nem lehet, vagy hogy a szóban levő teendőkkel mindenütt okvetlenül a birósági tagokat kell megbizni. Arra nézve ugyanis, hogy ez történhessék, qualificált és kellő számú birák szükségesek; mert ha akár az egyik, akár a másik factor hiányzik, az intézmény nem eredményezheti azt, mit a kellő factorok mellett eredményeznie kellene. Sem birósági szervezetünk, sem eljárásunk nincs olykép berendezve, hogy törvényszékeink egyes tagjait, a többi ügyek nevezetes hátramaradása nélkül, a csődbiztosi teendőkkel kizárólag felruházhatnák; a törvény tehát, ha a csődbiztosi teendőket kizárólag a birósági tagokra ruházná, mert erre csak bírákat alkalmazhatna, vagy magát a csődeljárást nehezítené meg, vagy a többi ügyek elintézését gátolná; azt nem is említve, hogy nem minden törvényszék lenne képes kellő számban rendelkezni oly qualificált birák felett, kikre a csődbiztosi teendők teljes megnyugvással bízhatók lennének. Midőn az osztrák igazságügyi minister 1874. augusztus havában kelt rendeletében, a csődeljárás hiányossága ellen kikelt, kénytelen volt bevallani, hogy a hiányos eljárás egyik főokát azon körülmény képezi, hogy a csődbiztosok teendőiket részint a kellő qualificatio, részint a szükséges idő hiánya miatt, a törvény intentiójának megfelelőlég ellátni nem képesek. Úgy de, ha a csődbiztosi teendők kizárólag a birósági tagokra kellő sikerrel a lajtánthúli országokban sem ruházhatók, önhittség volna azt képzelni, hogy a mi birósági szervezetünkkel kedvezőbb eredmény érhető el. Egészen máskép áll a dolog a közjegyzőknél, kiket úgy idejük, mint qualificatiójuk a kérdéses tisztre egyaránt ajánlanak; azt nem is említve, hogy a javaslat intézkedése által a közjegyzői intézmény értéke és jelentősége kétségtelenül fokoztatik, mit ez intézmény érdekében csak kívánatosnak lehet tekinteni. Habár az 1859. egyezségi eljárást általában elhibázottnak kell tartani, — annyi tény, hogy azon hiányok közé, melyek a kérdéses eljárást tarthatlanná tették, nem azon körülmény tartozott, hogy az eljárás vezetése a közjegyzőkre volt ruházva. Továbbá ha áll az, hogy a bíróságok a jogszolgáltatás érdekében, minden oly teendőtől felmentendők, mely szorosan véve a bíráskodáshoz nem tartozik; ha áll az, hogy a végrehajtói intézmény ép ezen elv megvalósítása végett hozatott be, — úgy a javaslat csak az érintett elvet fejleszti tovább, midőn a csődeljárás körében a bíróságot azon teendőktől felmentig melyek a szorosan vett birói functióval semmiféle összeköttetésben nem állanak. E mellett nem lehet felesleges a javaslat intézkedése mellett azon körülményt felhozni, hogy az 1863-iki birodalmi tanács jogügyi bizottsága, a bécsi és a gráczi kereskedelmi kamrák véleménye alapján, hasonlag a közjegyzőkre kivánta a csődbiztosi teendőket ruháztatni; s nagyon valószínű, ha az osztrák csődtörvény 1873-ban és nem 1868-ban kerül a birodalmi tanács elé, ez a jogügyi bizottság véleményét elfogadandotta. Végre nem tévesztendő szem elől, hogy a javaslat nem kényszeritőleg, hanem csak facultative intézkedik, tehát nem zárja ki azt, hogy a bíróság egyes esetekben a csődbiztost saját tagjai közül nevezze ki.
