Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
112 360. szám. mellett is eltérőleg értelmeztetett. Egyébiránt a kérdéses intézkedés egészen újnak nem is mondható, mert az a magánjogi felfogásnak teljesen megfelel, s jogrendszerünkben sem idéz elő oly Változást, mely akár a fennálló törvényekre, akár a gyakorlatra zavarólag hatna. A solidaris obligatio természetében fekszik egyrészről, hogy a hitelező mindegyik adós ellen teljes követelését érvényesítheti, mely jogán a csődnyitás ténye sem tehet változást; másrészről, hogy a hitelező teljes követelését csak egyszer kaphatja meg, s hogy minden részletfizetés, mely arra történik, az egyetemleges kötelezettséget csökkenti. Ez elveket a csőd esetére alkalmazva önként következnék, hogy a hitelező teljes követelését mindegyik csődtömeg ellen bejelentheti ugyan, de ha arra valamelyik tömeg részéről fizetés már történt, a többi tömegek ellen a követelés a felosztásnál csak a hátralékos összegben szerepelhetne; miből azután oly esetben, midőn az egyetemleges adósok mind csőd alatt vannak, az következnék, hogy a hitelező teljes követelését akkor sem kapná meg, ha arra az összes tömegekből 100% kerülne. Ennek kivánja a javaslat elejét venni, midőn a mellett hogy a hitelező jogát csőd esetére is csonkitatlanul fentartja, egyúttal határozottan rendeli, hogy a hitelező a teljes követelés után számított osztalékot mindaddig felveheti, mig teljesen kielégítve nem lett. A most érintett intézkedésnek mintegy kiegészítését, illetőleg sanctióját képezi a 70. §. második bekezdése, mely az egyes csődtömegeknek egymás ellen nem feltétlenül, hanem csak az esetre ád visszkereseti jogot, ha a követelés teljes kifizetése után, az egyik vagy másik tömegben felesleges osztalék marad. Ha az egyes tömegeknek egymás ellen feltétlen visszkereset engedtetnék, könnyen megtörténnék, hogy valamelyik tömeg, miután saját quótáját már kifizette, ismét megtámadtatnék, tehát többet kellene fizetnie, mint a mennyit valójában fizethet. Hogy azonban a javaslat szóban lévő intézkedései csak az esetben alkalmazhatók, ha az egyetemleges adósok ellen a csőd egyszerre nyittatik meg, ép oly kevéssé kivan bővebb fejtegetést, mint az, hogy a hitelezőnek valamelyik tömegtől már bizonyos osztalékot kellett kapnia a nélkül, hogy teljes kielégítést nyert volna. Végre a felett őrködni, hogy a hitelező összesen többet ne kapjon, mint a mennyi őt tőkében, kamatokban stb. illeti, az egyes csődtömegek feladatához tartozik a nélkül, hogy a törvény e részbeni gondoskodása szükségesnek mutatkoznék. 71. §. A javaslat 3. §-a csak azon intézkedéseket összesíti, melyek az ideiglenes csődrendtartás 7. §-ában is kifejezést nyertek, s melyek az újabb törvényekben nyilvánuló felfogásnak teljesen megfelelnek. A mi egyébiránt a kérdéses §-ban foglalt egyes intézkedéseket illeti, azok következő megjegyzések által egészíthetők ki: 1. hogy a javaslat 3. §-a első sorban a nemzetközi szerződésekre utal, igen természetes, mert ezek lévén a nemzetközi magánjog principális forrásai, azon viszonyokra nézve, melyeket szabályoznak, első sorban kell hogy alkalmaztassanak. Igaz, hogy Magyarország eddigelé nem igen volt azon helyzetben, hogy a többi európai államokkal a csődügyeket illetőleg önállóan szerződhessék; de valamint a büntetőjog terén már több állammal köttettek szerződések, úgy remélhető, mikép a törvényhozás gondoskodni fog arról is, hogy a magyar alattvalók részére, a csődügyek tekintetében a kellő garantiákat szerződésileg biztosítsa. 2. Miután nem igen remélhető, sőt nem is épen szükséges, hogy Magyarország minden egyes európai állammal külön szerződésre lépjen, az államszerződésekre nem lehetett mint egyedüli forrásra utalni; hanem e mellett a polgári törvénykezési rendtartásban is elfogadott elvnek megfelelőleg, ki kellett mondani, hogy a külföldiek igényeikre nézve a belföldiekkel egyenlő elbánás alá esnek, feltéve, hogy az illető külföldi állam a magyar alattvalókat hasonló kedvezményben részesiti, mi egyelőre minden esetben felteendő. Hogy a javaslat
