Képviselőházi irományok, 1878. VIII. kötet • 240-301. sz.

Irományszámok - 1878-243. Belügyminister előterjesztése, az u. n. megyeház-alap hovaforditása iránt

24-'. szám. 15 tulajdonkép a kincstári igény állapitható, csakis ezen időponttól bir igény-jogosságához meg­kívántató törvényességgel. . Fentebbi javaslatom, melynek értelmében tehát a megyeház-alapból az illető megyék­nek az •/• a latt ide mellékelt felosztási tervezet szerint kötvényekben 248,550 frt és készpénz­ben 838 frt 88 kr. szolgáltatnék ki, a kincstárnak pedig, az alapnak 1876. év végéveli állását véve számításba, 186,782 frt 83 kr. jutna, mihez még az 1877. évtől kezdve esedékes, s eddig fel nem vett kamatok is hozzájárulnak, a folyó évi január hó 3-án tartott magyar minister­tanácsban elfogadtatván, ugyanez alkalommal tett előterjesztésem alapján, a megyeház-alapból a kincstárt megillető osztályrésznek hováforditására nézve egyúttal azon határozat hozatott, hogy a fennkitett töke első vonalban a nemzeti színházi országos alapnak 1874. évben a megyeház­alapból adott 126,346 frt 19V 2 kniyi kölcsön kiegyenlítésére fordittassék, illetőleg a megyeház­alap ezen követelése töröltessék, az ezután fennmaradó mintegy 50,000 frtnyi tőke pedig, a gyógyithatlan és közveszélyes elmebetegek részére felállítandó ápolda alapjához csatoltassék. Azon indokokra nézve, melyeknél fogva a magyar ministertanács előterjesztésemre a ,, megyeház-alap"-ból az államkincstárt megillető résznek a fennemlitett czélokra leendő fordítását határozta el, következőket van szerencsém előterjeszteni. A nemzeti szinház homlokzatának és bérházának 1874. évben foganatba vett kiépítésé­ről szerkesztett költségvetésben, mely annak idején a képviselőház pénzügyi bizottságának is bemutatva lön, fedezetül többek közt a színházi országos alapnak városligeti telke is felvétetett, mely az ott felállított festőteremmel együtt 142,000 frtnyi értéket képviselt, s melynek értéke­sítése az akkori viszonyok közt nemcsak remélhető, hanem biztos kilátásba is volt helyezhető. Minthogy azonban az időközben megváltozott viszonyok folytán, a fővárosban az ingatlanok általán véve értékükben oly mérvű csökkenést szenvedtek, hogy a fennemlitett telek és azon levő épületek elfogadható áron való értékesítése ez időszerint nem eszközöltethetett, mi által az építési költségvetés mérlegében hiány állott be, ezen hiány, miutin a színházi alapnak rendelkezésre álló összegei már felhasználtattak, az 1875 : XXXIV. t.-cz. alapján kötött 300,000 forintnyi kölcsön pedig akkor még engedélyezve és megszerezve nem volt, nehogy a már folyamatban levő építkezés fennakadást szenvedjen, a színházi alapnak a megyeház-alapból adott 126,346 frt 197* krnyi kölcsön-eloleggel egyenlittetett ki, azon feltevésben, hogy az álta­lános anyagi jóllét kedvezőbbre változtával a kérdéses telek is kedvező áron eladható és a vételárból a színházi alapnak a megyeház-alap irányábani tartozása, kamataival együtt vissza­fizethető leend. Ezen várakozás azonban nem valósult, s a mindinkább kedvezőtlenebbé vált érték­viszonyok mellett nincs is kilátás arra, hogy a szóban levő tartozás a kérdéses telek értéke­sítése útján törleszthető volna. De a szinház jelenlegi vagyoni állása sem nyújt kilátást arra, hogy ezen tartozás az egyensúlynak nagyobb megzavarása nélkül, alkalmas módon kiegyenlíthető volna. A nemzeti szinház alapjairól s általában összes anyagi ügyeiről a képviselőház elé 1876. évi október hó 20-án terjesztett jelentésemben tüzetesen kimutatott épitési mérleg szerint ugyanis az összes építkezés 631,645 frt 89 l / 2 krba került, mely költségösszletnek, a megyeház­alapból nyert előleg és a hazai I-ső takarékpénztárból felvett 300,000 frtnyi kölcsön felhasz­nálásával lett teljes kiegyenlítése után a színházi alapban 1878. év végével mindössze 34,640 frtnyi összeg maradt rendelkezésre, e szerint tehát a megyeház-alap irányábani tartozással szemben, mely 1878. év végével tőkében és kamatokban 158,737 frt 807a krnyi összeget tett, több mint 124,000 frtnyi hiány mutatkozik, mely hiány kamatozó tőke-tartozás gyanánt maradna fenn, mely után fizetendő kamatokra azonban a szinházi alapok költségvetésében, ha csak a nemzeti színháznak ezen alapokból adni szokott segély egészen be nem szttntettetnék, fedezet egyáltalán nem található.

Next

/
Thumbnails
Contents