Képviselőházi irományok, 1878. VIII. kötet • 240-301. sz.
Irományszámok - 1878-243. Belügyminister előterjesztése, az u. n. megyeház-alap hovaforditása iránt
14 543. száM. A m. kir. pénztigyministerium ellenben kezdetben azon nézetben volt, hogy a megyeház-alap a kincstár és a megyék közt fenforgo kölcsönös követelések beszüntetése mellett, az állampénztárba bevételeztessék; utóbb azonban a megyéknek az eredeti alaptökéhez való jogosultságát elismervén, hajlandónak nyilatkozott arra, hogy az alaptőke a megyéknek kiadassék, de a felszaporodott kamatokra nézve, a kincstár igényét továbbra is fentartotta. Ezen két különböző álláspont mellett keletkezett jegyzékváltások végre azon eredményre vezettek, hogy a pénzügyminister ur 1874. évi márczius hó 10-én 54472. sz. alatt kelt átiratában kijelentette, hogy miután a fenforgo kérdés eldöntését addig, mig a megyék szükségletei az állampénztárból fedeztetnek, idő előttinek tartja, a mennyiben nem volna igazolható oka, de czélja sem azon eljárásnak, mely szerint a megyék részére a kincstári javadalmazás mellett még egy külön pénzalap is bocsáttassék rendelkezésre, legczélszerübbnek véli, hogy ezen kérdés egyelőre és addig, mig a törvényhozás a megyei költségek fedezésének és beszedésének módját végleg szabályozni fogja, függőben tartassék, illetőleg, hogy az a megyei házi pénztárakról alkotandó törvényben, megfelelő intézkedés által nyerjen megoldást. E felfogást hivatalbeli elődöm osztván, a kérdés megoldása ismét függőben maradt s ez ügyben további tárgyalások nem folytattak a legújabb időkig, midőn az az érdekelt megyék ismételt felszólalásai folytán újólag szőnyegre került. Eltekintve a megyéknek a kérdéses alaptőkéhez való elvitázhatlan jogosultságuktól, részemről eeen alap kiadatása iránt fenforgo kérdésnek, a megyei házi pénztárakról szóló törvény megalkotásáig leendő függőben tartását, több oknál fogva nem találtam indokoltnak, — és pedig egyrészről azért nem, mert a megyék az állampénztárból nyert javadalmazás mellett, jelenleg is több rendbeli törzsvagyonnal rendelkezvén, a pénzügyministernek e részben kifejezett aggálya elesik; nem találtam indokoltnak másrészről azért sem, mert ezen ügy a megyei házi pénztárak kérdésével semmi Összefüggésben nem levén, annak a házi pénztárakról alkotandó törvényben való megoldása nem csak nem czélszeríí, hanem helyesen nem is eszközölhető j a végből, mert különben is igen kívánatos, hogy ezen huzamosan tárgyalt ügy, melytől a kincstár és a megyék közt fenforgo egyéb követelések iránti kérdéseknek elintézése is függőben tartatik, egyszer már véget érjen, s ekként beválthassam a képviselőházhoz a belügyministerium kezelése alatt álló alapokról 1876. évben tett előterjesztésemben kifejezett abbeli igéretemet, miszerint az eddig határozott rendeltetéssel nem biró „megyeház-alap "-nak jövő hováforditása iránt a háznak indokolt jelentést teendek. Ezen meggyőződésben, a megszakadt tárgyalások fonalát újra felvévén, az e tárgyban a magyar minister-tanácshoz tett előterjesztésben, azon megoldási módozatot hoztam javaslatba, hogy a „megyeház-alap" eredeti tőkéje és annak 1867. év végéig terjedő kamatai az illető Begyéknek kiszolgáltassanak, az 1868. óta felszaporodott kamatok pedig a kincstárt illessék; mely javaslattételnél azon indokok vezéreltek, hogy miután az előző tárgyalások folyamán az illető megyéknek az eredeti alaptőkéhez való jogosultsága elvitázhatlanul megállapittatott, s a pénzügyi igazgatás részéről is elismertetett, annak ezen megyék részére leendő kiszolgáltatása többé akadályba nem ütközhetik. A kamatokra nézve azonban szem előtt tartottam azt, hogy miután ezen kamatok, mint a megyei törzsvagyon jövedelme, a megyék szükségleteinek fedezésére lettek volna fordítandók, s csakis az által takaríttattak meg, hogy ezen fedezet helyett is a szükséges megyei javadalmazás az állampénztárból szolgáltatott ki, azokra a kincstárnak kétségbevonhatlanul jogos igénye van, s csakis az lehet még kérdés tárgya, vájjon a kincstár igénye az összes felszaporodott kamatokra, vagy pedig azok bizonyos részére terjed-e ki? mely kérdés leghelyesebben csak úgy nyerhet megoldást, ha a kincstár igénye csakis az alkotmány helyreállítását követő 1868. év óta felszaporodott kamatokra alapittatik meg, minthogy azon gyakorlat, melyre
