Képviselőházi irományok, 1878. V. kötet • 100-155. sz.

Irományszámok - 1878-137. A vám- és kereskedelmi bizottságnak jelentése, a Görögországgal 1878. évi deczember 4/16-án kötött postaszerződés beczikkelyezéséről szóló 103. számú törvényjavaslat tárgyában

336 137. szám. Sőt kötelesek a postaküldeményeket maguk­ban az illető postahivatalokban átvenni és átadni. Az osztrák-magyar gőzhajózási társulatok­nak görögországi kikötőkben lévő ügynökségei, valamint a görögországi gőzhajózási társulatoknak az osztrák vagy magyar kikötőkben létesítendő ügynökségei, levelezéseknek zárt küldeményekké való összeállításától vagy ilyféle küldemények átvételétől hasonlókép tartózkodni kötelesek, az ily természetű műveletek kizárólag az illető postaigazgatások szolgálati köréhez tartozván. Az osztrák-magyar társulatoknak Korfu­ban és Syrában lévő ügynökségei mindazáltal fel vannak jogosítva arra, hogy átvehessék és átadhassák mindazon zárt küldeményeket (még pedig mind a feladásra, mind a kézbesítésre) melyek a Törökországban és Egyptomban fel­állított osztrák-magyar postahivatalok és az osztrák-magyar monarchia postahivatalai közt közvetlenül váltatnak. Megállapittatott azonban az, hogy a jelen czikk I. és II. kikezdésében foglalt határozatok nem alkalmazhatók azon levelezésekre, melyeket az osztrák-magyar társulatok ügynökei egymás közt vagy az osztrák-magyar monarchiában székelő központi igazgatásaikkal, avagy Ö csá­szári és apostoli királyi felségének a görög­országi kikötőkben lévő kormányközegei egymás közt vagy kormányukkal hivatalos ügyekben váltanak. Ugyanezen kivételnek leend helye azon levelezésekre nézve is, melyeket a görögországi hajók ügynökei egymás közt vagy központi •igazgatásaikkal, valamint az osztrák-magyar monarchia kikötőiben lévő görögországi kor­mányközegek, egymás közt vagy kormányukkal, hivatalos ügyekben váltanak. A két részbeli postaigazgatások illető leve­lezéseinek szállítására rendelt hajók parancs­nokai, őrködni fognak a felett, hogy legénysé­gük vagy az utasok által levelek jogosulatlanul ne szállíttassanak s az e részben netalán elkö­vetett kihágásokat az illető helyre fel fogják jelenteni. Ils sönt mérne tenus de recevoir et de livrer les dépéches postales dans les bureaux de poste respectifs. Les Agences des Compagnies austro-hon­groises de navigation a vapeur, établis dans les ports helléniques, ainsi que les Agences des Compagnies helléniques de navigation á vapeur a établir dans le ports autrichiens ou hongrois sönt également tenues de ne pas composer ni recevoir des dépéches closes, contenant des correspondances, les opérations de cetté nature étant exclusivement du domaine du service des postes des Administrations respectives. Cependant les Agences des compagnies austro-hongroises établies a Corfou et á Syra sönt autorisées au transbordement et a la réex­pedition (tant á la reception, quant a la déli­vrance) des dépéches closes qui sönt échangées immédiatement entre les bureaux de poste austro-hongrois établis en Turquie et en Egypte d'une part et des bureaux de poste de la Monar­chie austro-hongroise d'autre part. II est entendu que les dispositions des paragraphes I. et II. du présent article ne sönt pas applicables aux correspondances du service des Agents des Compagnies austro-hongroises entre eux et avec leurs Administrations centrales en Autriche-Hongrie, ni aux correspondances du service des organes du Gouvernement de Sa Majesté Imperiale et Royale Apostolique dans les ports helléniques entre eux et avec leur Gouvernement. La mérne exception aura lieu pour les cor­respondances du service des Agents des bateaux helléniques entre eux et avec leurs Administra­tions centrales ainsi que la correspondance du service des organes du Gouvernement grec dans les ports de la Monarchie austro-hongroise entre eux et avec leur Gouvernement. Les commandants des paquebots employés au transport respectif des correspondances des deux administrations, veilleront a ce qu'il ne sóit pas transporté de lettre en fraude par leur équipage ou par les passagers et dénonceront á qui de droit les infractions qui pourront étre commises.

Next

/
Thumbnails
Contents