Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.

Irományszámok - 1878-14. Verhovay Gyula és társai válaszfelirati javaslata, a trónbeszédre adandó válasz iránt

68 14. szám. nyilatkozatok által sem, melyek ezen részekből hozzánk áthangoznak. Kijelentjük azonban, hogy egy új egyezség megkötésénél Mngyarország népének megterheltetését Horvátország javára, igazságtalannak tartanok. Tudomásunkra méltóztatott hozni utólagosan Felséged, a berlini kongressus által Bosznia és Herczegovina megszállására és kormányzására adott mandátum elfogadását. E tényben nyerte meg teljes kifejezését azon vészterhes politika, melyet a korona tanácsosai Felségednek ajánlani, s melyet gyakorlatilag is létesíteni jónak láttak. Külügyi helyzetünkre nézve bekövetkezett az, mit mindenkor úgy tekintett a magyar nemzet, mint a létét fenyegető legnagyobb veszélyt, tudniillik Oroszország hatalmának újabb kiterjedése. S e veszélynek nemcsak elhárítására nem tett semmit Felségednek ugy közös, mint magyar kormánya, sőt maga is hozzájárult annak előidézéséhez. Tekintve ugyanis az események lefolyását, nem kételkedhetünk abban, hogy a kormány oly külügyi politikának elfogadását tanácsolta az utóbbi években Felségednek, mely a Magyarország teljes belenyugvásával fennálló nemzetközi szerződések felforgatását eredményezte. Már pedig az ily politika ránk nézve a lehető legveszélyesebb, mert növeli Oroszország hatalmát, mely a népek szabadságára s a Magyarország és Ausztria alkatrészét képező országok és nemzetek békés együttélésére súlyosan nehezedik, teljes felbomlás elébe viszi az ottomán birodalmat, melynek fennmaradása lényeges feltétele az európai állami viszonyok azon rendjének, melynek fennállása Magyarország és Ausztria érdekének legmegfelelőbb; és mert más nemzetek megrabolásában való osztozásra s a hódítás terére vitte Magyarországot és Ausztriát oly tartományokban, melyeknek birtokba vétele s megtartása csakis folytonos külbonyodalmakkal, belső szervezetüknek felforgatásával s erejüket meghaladó költekezéssel van egybekapcsolva. Ezen politika elfogadásánál nem hazánk, nem is Ausztria népeinek érdekeit láttuk venni irányadókul s nem zárkózhatunk el azon föltevéstől, hogy minden nagasabb politikai tekintetek mellőzésével, egyedül az uralkodó-ház birtokának területi és lélekszámbeli növelése volt a kiindulási pont. De mi a mai kor szelleme által túlhaladottnak tartjuk azon felfogást, hogy országok és népek az uralkodóházak birtokát képezik, melynek nagyobbitására a népek vére és vagyonával szabadon rendelkezni lehessen s annál kevésbbé tartjuk elfogadhatónak a terjeszkedés politikáját, mert Magyarország és Ausztria elég nagy hatalmat képeznek mostani kiterjeszkedésökben is, hogy hely őket az európai népek családjában megállhassák, hatalmuknak növekedése, sőt magának az uralkodóháznak fénye és dicsősége attól függ, mennyire képesek megszilárdítani kebelükben a szabadságot és jólétet, nem pedig oly terjeszkedéstől, melynek bonyodalmai még mostani határaik közt való fennállhatásukat is koczkáztathatják. Mi akként vagyunk meggyőződve, hogy a keleti viszonyokra nézve politikánk feladata csak az lehet, hogy fentartassanak ott azon államalakulások, melyek az idők folyamában eddig létrejöttek, hogy megszilárdítandó befolyásunkat az ottani állapotok javítására fordítsuk, de ne nyújtsunk segédkezet további erőszakos felforgatásokhoz, melyek az ottomán nemzet állami létét Európában lehetetlenné tenni, az ottomán fajt az európai polgárosodás bevitelében folytonosan akadályozni, a történelmi jog mellőzésével összekevert népességek közt helyesen keresztül nem vihető nemzetiségi alapokon új államalakulásokat létrehozni, s mindezeknél a legkegyetlenebb fajés vallásgyülölet lángralobbantásával, s kiirtás és kivándorlás, mint politikai rendszabályok alkalmazását behozni vannak hivatva. A helyzet súlyát fokozza az, hogy a foganatba vett vészterhes politikának keresztülvitelére a közös- és a magyar kormány oly eljáráshoz és eszközökhöz folyamodott, melyek az alkotmányosság rendszerének alapelveivel homlokegyenest ellenkeznek, melyek által a nemzet