Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.
Irományszámok - 1878-14. Verhovay Gyula és társai válaszfelirati javaslata, a trónbeszédre adandó válasz iránt
14. szám. 69 alkotmányos jogai kijátszattak ugy, hogy összes alkotmányosságunk rendszere üres alakisággá változik át. Az alkotmányosságnak alapelve ugyanis az, hogy a nemzetnek beleegyezése nélkül sorsáról és érdekeiről intézkedni nem szabad. Minél fontosabbak ezen érdekek, annál kevésbbé lehet az azokat illető ügyeket a nemzet megkérdezése nélkül, beleegyezése nélkül, sohasem szabad pedig akaratának félreismerhetlenül nyilvánított kijelentése ellenére intézni. — Felséged kormánya azonban teljesen elvonta a külügyet az országgyűléstől. — Megtagadta annak idejében a kellő felvilágosítások adását, sőt egyenesen hamis állításokkal vezette félre a képviselőtestületet. Ezt tette különösen akkor, midőn a» orosz-török háború kitörésekor folytonosan azon kétértelmű állítás ismétlésére szorítkozott, hogy hazánknak és Ausztriának érdekei meg lesznek óva minden körülmények közt, midőn a 60 milliónyi hitel megszavazása alkalmával a delegatióban a külügyminister, valamint a magyar országgyűlésen a ministerelnök tagadta, hogy ezen összeg Bosznia és Herczegovina elfoglalására fog fordíttatni. S ezen álnok eljárás leple alatt súlyos törvénysértések követtettek el. Nemcsak hogy a berlini kongressusnak Bosznia és Herczegovina elfoglalására vonatkozó mandátumát eszközölték ki, ellenére a nemzet minden alkalommal nyilvánított akaratának, hanem ezen mandátumot tényleg végre is hajtották, a nélkül, hogy az illető összes nemzetközi szerződéseket az 1867: XII. 8. törvényczikk világos értelme szerint kellő tárgyalás végett az országgyűlés elébe terjesztette volna. Hadjárat indíttatott az 1608: II. törvényczikk s az ugyanazt ismétlő számos törvény rendeletének ellenére, mely törvényekben foglalt joga a nemzet képviseletének csak megerősítést nyert magának az 1867: XII. és 1868; XL. törvényczikk intézkedései által, melyek csakis az ország védelmét, nem pedig támadó és foglaló háborúk indítását bizzák a végrehajtó hatalom közvetlen intézkedésére. Mellőztettek ugyanakkor az 1848: III. 8. valamint az 1868: XL. 10. törvényczikkek is. Fájdalommal látjuk a legmagasabb trónbeszédből, hogy a kormány Bosznia és Herczegovina okkupátiójának nem csak fentartását, hanem továbbterjesztését is látszik tanácsolni Felségednek, a mennyiben ott az ország népei áldozatkészségének további igénybevétele is jelezve van. Mi azonban károsnak, sőt vészteljesnek tartjuk ezen vállalatot, mert általa az ottomán birodalom területe újabb megcsonkítást szenved; mert míg az elfoglalt terület népeinek egy része elkeseredett ellenségül állott s fog továbbra is velünk szemben állani, másik része nem a magyar és osztrák uralkodásban látja megvalósítva szabadságra törekvésének czélját, mert Szerbiának s ennek háta mögött Oroszországnak örökös alkalmat fog adni a foglalás arra, hogy velünk vitát kereshessen, mert így azon állami szövetségnek, melyben élünk, egy új könnyen megsebezhető oldalát állítjuk elő; mert egy oly terület csatoltatik ezen államszövetséghez, melynek közjogi állása iránt nem jött létre előlegesen semmi megállapodás, és nem is jöhet a nélkül, hogy az alkotmányosság fennálló rendszere meg ne zavartassék; és végre, mert ezen területeknek elfoglalása és kormányzása oly súlyos terheket ró a nemzet vállaira, melyeket elbírni képtelen. Evek hosszú során át küzdünk pénzügyeink rendbehozásával, nincs ország Európában, mely hasonló adóterhet viselne. Az Ausztriával legújabban kötött nemzetgazdászati egyezségek következtében Magyarország meg van fosztva az anyagi gyarapodás eszközeitől. Rémítő mérvben dúl az országban a vagyoni romlás és pusztulás. A legnagyobb erőfeszítés mellett az államháztartás takarékos berendezése körül, terjes tartózkodás mellett minden nemcsak hasznos, de szükséges beruházástól, alig maradt némi reményünk ahhoz, hogy az állam pénzügyeit rendbe hozhassuk. És épen akkor jő közbe egy oly vállalat, mely könnyelműen tékozolja el azt, a mit ország népe csak véres verejtékkel volt képes eddig is a közügyek fedezésére fordítani, s menthetlenül visszaveti az államot a pénzügyi zavarok tömkelegébe. Lehet-e csodálni, ha a
