Képviselőházi irományok, 1875. XXV. kötet • 802-870. sz.

Irományszámok - 1875-802. Törvényjavaslat, a végrehajtási eljárásról

12 802. szám. 43. §. A végrehajtás folytatására nézve a 39. §-ban megállapított halasztó hatálylyal bir: a) a felsőbb bíróságnak még jogerőre nem emelkedett azon határozata, mely által a vég­rehajtás alapjául szolgáló határozat megváltoztatva, feloldva, vagy megsemmisítve lett; b) halasztó hatálylyal nem biró igazolási kérelem, perújítás, vagy semmisitési per foly­tán hozott, még jogerőre nem emelkedett azon határozat, mely által a végrehajtás alapjául szol­gáló határozat hatályon kívül helyeztetett, megváltoztattatott, vagy megsemmisíttetett ; c) a végrehajtásnak megszüntetését vagy felfüggesztését kimondó, még jogerőre nem emelkedett ítélet. Eészben megváltoztató, feloldó, hatályon kívül helyező, vagy megsemmisítő, ugy a vég­rehajtásnak részbeni megszüntetését, vagy felfüggesztését kimondó határozatok csak a végrehajtás vonatkozó részére birnak halasztó hatálylyal. Ezen határozatoknak a lefoglalt ingóságok árverésére is halasztó hatálya van. Az a) pont esetében folytatandó a végrehajtás, ha a felsőbb bírósági határozat megvál­toztatásával azon határozat, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett, helybenhagyatik, vagy ujabb végrehajtható határozat hozatik, a b) pont esetében, ha a felsőbb bíróság jogerőre emelke­dett határozata által az igazolásnak, perújításnak vagy semmitési pernek hely nem adatik vagy ujabb végrehajthajtható határozat hozatik, a c) pont esetében pedig, ha a megszüntetés vagy fel­üggesztés iránt indokolt kereset jogerőre emelkedett, birói határozattal elutasittatik. 44. §. Visszvégrehajtásnak helye van : a) ha azon határozat, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett és foganatosíttatott, fellebbezés vagy felfolyamodás folytán hozott s jogerőre emelkedett felsőbb bírósági határozat által megváltoztatik, feloldatik vagy megsemmisíttetik ; b) ha halasztó hatálylyal nem biró igazolási kérelem; perújítás vagy semmitési eljárás folytán hozott s jogerőre emelkedett birói határozat által azon határozat, melynek alapján a vég­rehajtás elrendeltetett és foganatosíttatott, hatályon kívül helyeztetik vagy megsemmisíttetik; c) ha halasztó hatálylyal nem biró végrehajtás megszüntetési vagy felfüggesztési kereset folytán hozott s jogerőre emelkedett ítélettel a végrehajtás megszüntetése vagy felfüggesztése ki­mondatott. A fentebbi a) b) és c) pontok esetében akkor is helye van a visszvégrehajtásnak, ha a végrehajtást szenvedő, a végrehajtatót a végrehajtás megelőzése szempontjából önként kielégítette, a mennyiben ez a bíróság közbenjöttével történt vagy egyébként közokirattal vagy hitelesített ma­gán okirattal igazoltatik. A visszvégrehajtás ugyanazon szalályok szerint történik, melyek a végrehajtásra nézve megállapítva vannak. 45. §. A 44. §. a) pontja esetében, ha a végrehajtás alapjául szolgáló határozat feloldatott, vagy ujabb avagy póteljárás rendelése mellett semmisittetett meg: a végrehajtató a marasztalás össze­gét vagy tárgyát az eljárás folytán hozandó ujabb határozat jogerőre emelkedéséig birói kézhez teheti le, illetőleg a visszvégrehajtás utján behajtott összegnek vagy tárgynak birói letétben tartá­sát kívánhatja.

Next

/
Thumbnails
Contents