Képviselőházi irományok, 1875. XXV. kötet • 802-870. sz.
Irományszámok - 1875-802. Törvényjavaslat, a végrehajtási eljárásról
802. szám. 13 46. §. Midőn a végrehajtást szenvedő azon Ítélet ellen, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett, halasztó hatálylyal nem biró fellebbezéssel él, vagy halasztó hatálylyal nem biró igazolása, perújítást vagy semmitési pert indit s egyszersmind kimutatja, hogy az ítéletnek megváltoztatása, feloldása, megsemmisítése vagy hatályon kivül tétele esetében visszvégrehajtási igénye veszélyeztetve van: kívánhatja, hogy a kielégítés, illetőleg a kielégítési végrehajtás a végrehajtató által nyújtandó biztosítástól (35. §.) tétessék függővé, ilyen biztositás nem nyújtása esetében pedig neki megengedtessék, hogy fizetés helyett a végrehajtási összeget vagy a végrehajtás tárgyát s a menynyiben utóbbi birói kézhez letételre nem alkalmas, a bíróság által, szükség esetében szakértők meghallgatásával megállapítandó készpénzbeli egyenértéket birói készhez letegye. Ezen kérelem a per bíróságához adandó be, mely szükség esetében az ellenfél meghallgatása után hatásos. A beadott kórvény a végrehajtás elrendelésére ós az elrendelt végrehajtás foganatosítására csak akkor bír halasztó hatálylyal, ha a marasztalás összege vagy a marasztalás tárgya illetőleg ennek egyenértéke birói kézhez letétetett. II. FEJEZET. Végrehajtás készpénzbeli követelés behajtására. 47. §. Készpénzbeli követelés behajtására irányzott végrehajtás a végrehajtató választása szerint a végrehajtást szenvedőnek ingóságaira vagy ingatlanaira vagy egyidejűleg mindkét minőségű vagyonaira vezethető. A végrehajtás elrendelése iránt beadott, kórvényben vagy a 7. §. szerint felvett jegyzőkönyvben a végrehajtató nyilatkozni tartozik az iránt, hogy minő vagyonra kívánja a végrehajtást intéztetni. Ingóságokra vezetni szándékolt végrehajtásoknál csupán azon járásbíróság jelölendő meg, melynek területén a végrehajtás alá vonandó ingóságok léteznek. 48. §. Ha több járásbirósági területen lévő ingóságokra, vagy ingóságokra és ingatlanokra kért végrehajtás rendeltetett el; végrehajtató ezen végrehajtások mindenikének foganatosítását kívánhatja. Ha a végrehajtató, daczára annak, hogy tudta, miszerint a már előbb ingóságokra foganatosított végrehajtás által a követelés járulékaival minden eshetőség figyelembe vételével, teljes fedezetet nyert, máshelyen a végrehajtást még is foganatositatta: a végrehajtást szenvedő azon bíróságnál, mely a végrehajtást megrendelte, az utóbb eszközlött végrehajtás által okozott költségek alól való felmentetését kérheti. Ezen kérelem felett a bíróság, szükség esetében a felek meghallgatása és a végrehajtási iratok bekivánása után határoz. A hozott végzés ellen jogorvoslatnak helye nincsen. 49. §. Ha a végrehajtás több járásbirósági területen levő ingóságokra foganatosíttatott, a menynyiben az első izben foganatosított árverésen bejött vételárból a végrehajtató követelést járulékai-