Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.

Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.

290 286. szám. ellenvetése csak is abból indul ki: hogy az ő nézete szerint — a legfelsőbb törvényszéknek a törvény magyarázatánál szabadabb álláspontot kellett volna elfoglalnia s nem kellett volna oly nagy befolyást tulajdonítani a törvény létrejöttét megelőzött materialéknak. Mindazok tehát, a kik John nézetét nem osztják: hangsúlyozhatják ennek saját beismerését, mely szerint azon adatok — melyek a törvény keletkezésére nézve felvilágosítást adnak: azon véleményt erősitik meg, hogy a kísérlet szétválasztása a törvény előkészítésénél és elfogadásánál nem vétetett ezélba. Nagy nyomatékkal esik a mérlegbe továbbá a porosz legfelsőbb törvényszék megállapítása is, mely formailag a Hochverrathnak szintén csak egy — és osztatlan kísérletét ismeri. Nem változott a kérdés a német birodalmi büntetőtörvénykönyv 82. §-a által sem.' K felséggyilkosságot illetőleg nem forog fenn vita, erre nézve a 80. §. világos. A kérdés csak az: hogy a 81. §-ban felsorolt árulási eseteknek kísérletére nézve, a 82. §. által hozatott-e oly megállapítás, mely a kísérletet ketté választja? A 82. §. szövege — mint említtetett s 'mint ezt az egyszerű összehasonlítás igazolja: csaknem mindenik betűjére nézve azonos a porosz büntétőtorvénykönyv 62. §-ával. Midőn az északnémet szövetség számára a büntetőtörvénykönyv tervezete készíttetett: az illetők teljes tudatával birtak annak, hogy a legfőbb ítélőszék miként magyarázta a porosz büntétőtorvénykönyv 62. §-át. Ha a kormány, mely a javaslatot előterjesztette, nem osztotta volna az Obertribunal nézetét: okvetlenül oly szöveget hozott volna javaslatba, mely az idézett értelmezés lehetőségét kizárja. De sem az első, sem a második javaslat nem mutatják azt, hogy a kormány, a fennálló praxissal ellentétes irányban akarta volna meghatározni a Hochverrath terjedelmét; sőt miután a törvénykönyv 82. §-a a második javaslat • alapján ezen e lényeges kérdésben azonos a porosz 62. §-sal; s miután sem az indokokban, sem a törvényhozási tárgyalások alatt felmerült körülményekben semmi sem találtatik, a mi az addig érvényben volt felfogásnak helytelenítését fejezné ki: e tényekből joggal lehet következtetni, hogy az előbbi porosz törvény szövegének elfogadása, épen abban találja indokát, mert a judicatura által ennek adott értelem, az északnómet törvényhozás felfogásával és helyeslésével találkozott. Mi indokolhatta — mi igazolhatta volna különben a porosz 62. §. szövegének átvételét az északnémet büntetőtörvénykönyv 82. §-ába'? Lehetetlen föltenni, lehetlen elhini: hogy a törvényhozás — csaknem 20 évvel azután, hogy a porosz büntetőtörvénykönyv életbe lépett s azután, hogy ezen törvény kérdéses helye a legfőbb bíróság által az alkalmazásban órtelmeztetett: változatlanul vette volna a szakaszt, ha annak más értelmet akart volna tulajdonítani, mint melyet az — a törvénykezési gyakorlatban nyert! Ezen szempont döntőnek tekintetett az idézett törvény értelmére nézve akkor — midőn a magyar törvényjavaslatban, a felségsértés kísérletének eszméje és büntetése iránt állást kellé foglalnia. A nézet — a fenn kiemeltek alapján az volt: hogy a mint Európában sehol, ugy a porosz — illetőleg a német büntetőtörvénykönyvben sem tétetik különbség a felségsértés kísérletének két osztálya között. Megerősíttetett e vélemény még az által is: hogy a szász büntetőtörvénykönyvnek nemsokára a porosz büntetőtörvénykönyv után létrejött revisiojában nemcsak nem osztatik kétfelé a kísérlet: hanem világosan kimondatik: hogy a felségárulás kísérlete, bevégzett felségárulásnak tekintetik s az előkészítő cselekmények mint, kísérlet büntettetnek. Hasonlóul a porosz büntetőtörvénykönyv után 10 évvel hatályba lépett s nagy gonddal és alapos tudománynyal előkészített bajor büntétőtorvénykönyv sem ismeri a kísérletnek kettéválasztását; holott nem lehet kétség a felett, hogy ha a porosz büntetőtörvénykönyv ketté választotta volna a felségárulás kísérletét: ez a később készült német büntetőtörvénykönyvekben nem maradhatott volna utánzatlanul. De Bemer sem ismeri el a kettéválasztást s ámbár a 82. §. szövegét hibásnak tartja: de azt, hogy a kísérlet ezen szakasz által ketté választatott volna, meg sem említi; sőt miután a 80. §•