Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.
Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.
282 286. szám. megsértése nélkül; épen ugy nem, a mint a többi büntetendő cselekmények különböző bünösségi fokozatai esetében. A felségsértést illetőleg, a törvény alapeszméjéül az fogadtatott el: hogy ezen bűntett, az állam — illetőleg ennek leglényegesebb alkatrészei megsemmisítésére irányult erőszakos merénylet által követtetik el. Ez lévén az alapeszme: ezzel a bűntett kiterjedése is körvonalozva van. Monarchicus államokban: az uralkodó, az alkotmány, és a terület képezik az állam lényeges alkatrészeit; igen természetes tehát: hogy törvényjavaslatunknak e három tényezőt kellett elfogadni a felségsértés objectumául. Nincs felségsértés, ha a merénylet nem intéztetik e három objectumok valamelyike ellen: ellenben nem mindenik, ezek ellen intézett merénylet képez felségsértést. Összhangzásban van ezen alapeszmével a 1843-ik évi törvényjavaslat is, melynek 43-ik fejezete szintén csak e három objectum elleni bűnös támadást ismeri el felségsértésnek; s a 420§. f) pontjában felhozott eset kivételével: csak is az állam valamely alkatrészének megsemmisítését czélzó merénylet által tartja e büntettet elkövethetőnek. Összehasonlítva a két javaslatot az 1723. évi 9. törvény czikkben felsorolt cselekményekkel, a haladás bizonyára szembeötlő. Eltekintve attól, hogy az „erectio contra statum puhlicum Sacrae Coronae, Suae Majestatis et Regni," oly tág kifejezés, hogy az állam és alkotmányának megsemmisítésével vagy felforgatásával semmi összefüggésben nem álló, s bármely közjogi intézmény elleni felkelés, ugy szintén az erre irányzott felhívás is — a törvény szavai szerint hűtlenséget képez, és halállal, valamint jószágvesztéssel büntetendő; ettől eltekintve: a hűtlenség irtózatos tág köre átfoglalja még az okiratok és hivatalos pecsétek meghamisítását, ha az a 3. §-ban megjelölt személyek által követtetik el; a pénzhamisítást; az aranynak és ezüstnek titkon kivitelét az országból. Pedig 1723-ban már szűkebbre vonatott e bűntett területe, mely azelőtt még számos egyéb cselekményekre is kiterjesztetett. Az alapeszme, melyből a hűtlenség eseteinek felsorolásánál régi törvényeink kiindultak: az összehasonlító jogtörténelem nyomán ismeretes; de ha ez meg is fejti azon sokféle — mind tárgyaikra, mind a cselekvő szándókára, mind pedig veszélyességükre nézve egymástól lényegesen eltérő cselekvéseknek, a legirtózatosabb bűntett fogalma alá szorítását: mindazonáltal alig találkozhatnék valaki, a ki e megfejtést — igazolásnak, a történelmileg kimutatott tényt, a mai kor igazságai közé felveendő szabálynak állítaná. Az 1843-ki javaslat készítői bölcs óvatossággal árkolták körül a felségsértés bűntettének szűkre vont határait; s bizonyára nem fog a jelen törvényjavaslat hibájául tekintetni: hogy e határokat — bizonyos tekintetben még szűkebbre vonta. A felségsértés tárgyai. I. A király nemcsak képviselője az államnak, hanem csekvéseinek örökös és hatályos irányzója is. A király élete, épsége vagy szabadsága elleni merénylet tehát nemcsak az államfelsógnek képviselőjét támadja meg; hanem e támadás által — ha eredményre vezetett —lehetlennó válik, hogy a fejedelem az ország alaptörvényeiben gyökerező uralkodói jogát gyakorolhassa, vagy hogy azt — az alaptörvényekben feltételezett szabadsággal s önelhatározása szerint gyakorolhassa. Minthogy pedig az uralkodói jogoknak, a fejedelem általi folytonos, hatályos ós szabad gyakorlata, lényegesen megkívántatik arra nézve, hogy monarchiákban rendszeresen és félbeszakítás nékül folytattassék az állami tevékenység: ebből következik, hogy az állam elsőrendű ós legfontosabb érdekei követelik, a felség élete vagy személye elleni erőszakos megtámadásnak, az állam megs'immisitésére irányzott bűntett közé sorolását ós a legsúlyosabb büntetéssel büntetését. Mindazonáltal épen az imént kiemelt eszméből kifolyólag szigorúan megkülönböztetendő a király elleni azon merénylet, mely a felséget uralkodói állásában támadja meg: azon — habár al-