Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
212 200. szám. pedig ha a magyar kormány ellenjegyzése nélkül megkegyelmeztetett. A Mállott büntetés mindazonáltal, a jelen törvény szerint megállapítandó büntetés megállapításánál, a lehetőségig számításba vsendö. Az első bekezdés a personalitas elvén alapul. A magyar honos, ha a 8-ik §. első bekezdésében megjelölt valamely büntettet, habár oly helyen követett el, a hol a magyar büntetőtörvénykönyv nincs érvényben, mégis hazájának törvényei szerint fog büntettetni. Hogy az államnak joga van alattvalói irányában ezen szabályt megállapítani és érvényesíteni, ezt egyik állam, maga Anglia sem s Abeggen és Kőstlinen kivül az ujabb korban egy író sem vonta kétségbe ; ámbár e szabály az angol jogászok által annyira hangsúlyozott területiségelvéből, mint ez már fentebb kiemeltetett, nem indokolható, minthogy a cselekmény által nem sértetik meg azon állam törvénye, a melynek területén az elkövettetett. Tényleg ugy áll a dolog, hogy a törvény e határozványa kiterjeszti a magyar büntetőtörvény hatályát oly területre is, a melyen a magyar állam nem bir törvényhozói joggal és ugy áll továbbá a dolog, hogy azon külállamban, melyben a magyar honos tartózkodik, az ottani törvényeken fölül, a magyar büntetőtörvény is hatályban levőnek mondatik ki. Némelyek azon védelem által indokolják ezen intézkedést, melyben a külföldön tartózkodót hazája külföldön is részesiti; de ezen indok nem igazolja a kérdéses rendszabályt, mert a külföldön tartózkodó saját hazája részéről, büntetőjogi védelemben nem részesittethetik; a hazai állam nem lévén képes a külföldön tartózkodó alattvalójának személye vagy vagyona ellen elkövetett sérelmek miatt, saját törvényeit hatályra emelni; sőt e tekintetben az idegen azon állam oltalma alatt áll, a melynek területén tartózkodik. Az egyetlen indok e szabály igazolására: a hűségi kötelék, mely nem szűnik meg a külföldi tartózkodás által, mely kiséri az alattvalót mindenhová, s melynek követelményei reá nézve törvények maradnak mindenhol és mindaddig, mig nem szűnik meg azon állam honosa lenni, melyhez születés vagy honosítás, vagy az ezzel egyenlő hatályú tettleges viszony folytán tartozik. Kétségtelenül szembe ötlik, hogy ezen indok csak a 8. §. első bekezdésében meghatározott föltétel alatt birhat érvénynyel s nem terjed ki az azon szakasz második bekezdésében meghatározott esetre. Ezen pont aláveti az abban megjelölt bűntettekre nézve a külföldön levő külföldieket is a magyar törvény rendeletének; szabályul állítván fel, hogy azon külföldi, a ki akár hazájában, akár más, a magyar állam területén kivűl eső országban, a magyar állam ellen felségsértést, hűtlenséget vagy lázadást követ el; ugy szintén, a ki a XI. fejezetben körülirt pénzhamisítás bűntettét követi el, épen ugy fog büntettetni, mintha a magyar állam alattvalója volna. E szabály mellett, mely egyébiránt a civilisált világ valamennyi büntetőtörvénykönyveiben feltalálható, igazolásul csak egyetlen ok szól és ez a kény szer jogban találja kifejezését. Egyik állam sem védelmezi saját törvényei által a másiknak lételét és fennállásának feltételeit, legalább nem védelmezi azt oly hatálylyal, hogy e védelemben biztosítva látná magát a külállam, a többi államok alattvalói által ellene intézhető merényletek ellen. A külföldi elkövethetne tehát ellenünk felségsértést, lázithatna államunk, alkotmányunk, önállásunk és területünk ellen a nélkül, hogy e miatt a büntetés veszélyének ki lenne téve. Mindezért a külföldi nem volna felelős, sőt, ha a merénylet folyama alatt, vagy azután, az általa megtámadott országba jő — föltéve, hogy a külföldön megindított merényletre vonatkozólag itt semmit sem cselekszik — az állam, bár az ő területén és hatalmi körében tartózkodik, vele szemközt mégis tehetetlen lenne. Ily helyzetet nem tür és nem fogad el egyik állam sem. Az ellen, a ki valakinek személyiségét megtámadja, a megtámadottat az önvédelem joga illeti. A megjelölt cselekmények által az állam személyisége támadtatik meg, e támadás ellen joga van a megtámadottnak magát oltalmazni; sőt e joga — önnönmaga és alattvalói iránti elengedhetlen kötelességgé válik, bárki legyen a megtámadó, akár saját
