Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
200. szám. 171 Az I872-ik évben Londonban tartott congressusnak az abban képviselt minden nemzet tagjaiból állott végrehajtó bizottsága által készített, s egyhangúlag elfogadott jelentése szintén egész határozottsággal a progressiv rendszer mellett nyilatkozik. Ezen jelentésnek az ügy érdemére vonatkozó része igy hangzik: „A bizottság — mondja a jelentés — nem tartotta tanácsosnak az osztályokban tárgyalt kérdések fölötti véleményeket szavazás alá bocsátani; mert ily hullámzó gyülekezetben, mely legnagyobb részben felelőséggel nem biró személyekből alakult, a szavazatok csak az adott pillanatban történetesen jelenvoltaknak személyes nézeteit fejezték volna ki. Mindazonáltal a bizottság kezdettől fogva azon volt, hogy jelentésében kifejezést adjon azon nézeteknek, melyek helyeseknek ós igazaknak, elismertettek, s visszatükrözze a gyülekezet szellemét, nem ugyan az egyes dolgokra, hanem néhány oly vezérelvre nézve, a melyek minden egészséges börtönügynek alapját képezik, s a melyek életet adnak mindenik rendszernek, bárminő legyen is az, föltéve, hogy azon rendszer által a foglyok javítása, s ebből folyólag a büntettek elnyomása czéloztatik érvényesíttetni. Elismerve azon fődolgot, hogy a társadalom védelme a czél, a melyért a büntetőtörvények fennállanak, s melyért a bűntettesek irányában követendő bánásmód is meghatároztatok, a bizottság nézete szerint, azon czéllal nemcsak összhangzásban van, de abból szükségképen folyik is a követelmény, miszerint a börtönfegyelem főczólját a foglyok alapos javításának kell képezni. Hogy pedig e czél elérhető legyen: hathatósb rugonynyá kell tenni a reményt, mint a félelmet, és ez okból a jó viseletért ós a szorgalomért járó jutalomnak kilátásba helyezése által fölébreszteni a fogoly kebelében a reményt; álljon bár e jutalom, akár az ítélet szerinti fogságidő megrövidítésében, akár a munka utáni nyereségben, akár a szabadság megszorításának fokozatos enyhítésében. A foglyok előrehaladó osztályzása, — a bizottság nézete szerint, minden börtönben foganatosítandó. „A bűntettesekkel való bánásmódnál mindazon fegyelmi fenyítékek, a melyek szükségtelen kínnal, vagy megaláztatással járnak, eltörlendők lennének, és a fogság alatt elkövetett vétségek büntetéseinek, a mennyire lehet, a megengedett kényelmek elvonásában valamely kedvezménynek, vagy a kiszabadulás czéljából tett előhaladás egy részének érvénytelenítésében kellene inkább állani. A mi a fegyelemnek kellő fenntartását illeti, valóban erkölcsi erőkre és indokokra kellene inkább támaszkodni, és csak a legvégső esetben alkalmazni a physikai erőszakot. Azonban, midőn ezt a bizottság kimondja, semmi esetre sem akar ez által a mértéktelen elnézés mellett szólani, a melyet ép oly ártalmasnak tart, mint a kelleténél nagyobb szigort. Az a helyes elv, mely szerint a fogoly megtaníttatik arra, hogy ö a társadalom ellen vétkezvén, ezért bűnhődni tartozik, s komoly ellentétek helyzetébe hozatik, a melyből saját erejének megfeszítésével kell kibontakoznia. Arra kellene tehát mindenik börtönrendszer módozatainak irányulniok, hogg a fogoly ezen erőmegfeszitésre szorittassékj mert a fegyelem valósággal soha sem hathat javitólag, ha nem sikerül a fogoly akaratának megnyerése". Ez a londoni congressus bizottságának jelentése, s a congressus általános meggyőződésének kifejezése. Szembetűnő, hogy a magánrendszer egy szóval sem ajánltatik, mig más részről „a szabadság megszorításának fokozatos enyhítése", és „az előrehaladó, a progressiv, osztályozás", mit a bizottság minden helyes börtönrendszer nélkülözhetlen föltételének állit, az egész szabadságbüntetésnek magánelzárásban töltésével nem egyeztethető össze. A magánrendszer alapeszméje kétségtelenül helyes. A teljes elkülönítés, mely lélektanilag kikerülhetlennó teszi, hogy a tettes önmagába szállva múltjának és cselekvésének undok voltát felismerje : az emberi természet és a javulás feltételeinek megfigyeléséből származik. De hibája e rendszernek, hogy csupán szenvedőleges hatást idézvén elő, cselekvő erőre nem ébreszti az akaratot, ós ennek tevékenységét sem nem irányozza, sem nem fokozza. Ebből származik a hosszú ideig magánelzárásban tartott egyéneknek szellemi eltompulása, a lélek működésének az idő aránya sze22*
