Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.

Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat

56. szám. 165 azon körülményben lehet keresni, hogy Németországban, a codifioált törvények mellett ez intézkedésnek a váltótörvénybe leendő felvétele szükségesnek nem találtatott. Miután azonban nálunk codifícált polgári törvénykönyvre egyhamar alig lehet kilátás ilyennek hiányában pedig a szóban levő és a váltóperben felmerülhető kérdés megoldása kizárólag a bíróságok belátására bízatnék, a kérdéses elv, tekintettel arra, hogy az elévülési idő megváltoztatását czélzó szerződés az elévülésnek alapul szolgáló fentebb kifejtett indokokkal homlokegyenest ellenkezik: tekintettel továbbá arra, hogy a váltótörvény, mint kiyételes ós természeténél fogva szigorúbb, az elévülési kérdésekben a köztörvénynól enyhébb nem lehet, váltótörvényünk anyagi részében jövőre is illetékesen helyt foglalhat. A váltót mint formális ügyletet, miként ez már többször érintetett, ilyenné csak az qualificálhatja, ha azon feltételek, miktől annak létezése függ, egyenkint és összesen jelen vannak. Ily szempontból tekintve a dolgot, méltán azt lehetne mondani,, hogy ha a feltételek létezése a váltó fogalmához megkívántatik, azok mint qualificálók csak azon időn belől szerepelhetnek, melyhez a törvény hatásukat kötötte ; hogy tehát ezen idő elteltével — mert a qualificáló feltételek hatása megszűnt — az okiratot többé annak, mi az. elévülési idő előtt volt, tekinteni nem lehet. Miután azonban abból, hogy a váltói jogok érvényesitésóre kitűzött idő eltelt, az elévülés szükségkép nem következik ; miután továbbá a biró azt, hogy az elévülés megszakítva s a megszakításra szolgáló eszköz használva lett-e vagy sem, előre nem tudja — ós sok esetben nem is tudhatja, — a méltányosság postulatumaként lehet tekinteni azt, hogy a váltóbirtokos kereseti jogától a puszta látszat alapján annál kevésbé mozdittassék el, mert a kereset első elintézése által az adóson oly sérelem, mely ellen magát védnie nem lehetne, épen nem történik. 113. §-hoz. Mig a theoria ós a legislatió a váltót nem önálló kötelezettségnek, hanem egyedül a köztörvényi ' obligatiót megerősítő jogi elemnek, tehát, a főkötelezettség accessoriumának tekintette, a jogi hátrányokat, melyek az elévülésből vagy váltójogi mulasztásból eredtek, arra szorította, hogy az okiratot specificus váltói jellegétől, tehát accessorius erejétől megfosztotta. Az elévülés vagy váltójogi mulasztás folytán megszűnt az alaki és anyagi rigor cambialis, megszűnt az obligatio ad carcerem ; de e mellett a magánjogi elem, tehát a váltónak tulajdonkópeni ereje érintetlenül fennmaradt. E felfogás azonban a váltójogtudomány fejlődésével a váltó jogi természetének szabatos meghatározásával lényeges változást szenvedett. A váltó a modern theoria szerint is tárgyát képezi a kapcsolatban álló személyek közt létező jogviszonyoknak; de mint abstract, a materiális jogviszonytól teljesen független ügylet, egyedül és kizárólag a megállapított formában találja létele feltételeit. Ha e forma, mint egyedül kötelező jogalap, phisicailag megsemmisül, azzal együtt a váltó is, mint képviselője a formális jognak, elenyészik, a váltói kötelezettség megszűnik. Ugyanez történik akkor is, ha a váltó jogilag semmisül meg, vagyis ha azon feltételek, melyekhez létele vagy fennállása köttetik, megszűnnek vagy teljesedésbe nem mennek; a váltójogok érvényesítése ugyanis bizonyos formalitásokhoz van kötve, melyeknek összesége a váltójogi solennitást képezi; ha e formalitások meg nem tartatnak, * a váltói obligatio s ezzel együtt maga a váltó is megszűnik, ép ugy, mint ha phisicailag megsemmisittetett volna. A váltói obligatiónak most érintett jogi természetéből az következnék, hogy annak jogi megsemmisülésével mindennemű viszony megszűntnek tekintessék olykópen, miszerint annak alapján jogi igényt formálni többé ne lehessen. Miután azonban a váltó cireulátiója a magánjogi viszonyok bizonyos nyomait hagyja maga után; miután továbbá az bizonyos materialis jogviszony létele