Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.
Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat
166 56. szám. által közvetittetik, — a törvényhozások épugy, mint az elmélet, az érintett forgalmi ügyleteknek bizonyos joghatályt tulajdonítanak az esetre, ha a váltón alapuló formális jog bármi okból elenyészik és e miatt többé nem érvényesíthető. A Code de Comerce s ehhez csatlakozva a Codici di Oommercio a váltóbirtokosnak az elévülés, illetőleg a mulasztás esetére keresetet ád az intézvényező ellen, melynek alapját a gazdagodás, a valutának praesumált átvétele képezi, a magyar váltótörvény 209. §-a szerint az elévülés folytán csak a váltótörvénykezósi jog enyészik el; azon szerződések mindazonáltal, melyekből a váltójog származott, a köztörvóny előtt mint magánálló jogczimek tovább is fennallanak; ennélfogva valamint egyéb tekintetben, ugy elenyésztükre nézve is a köztörvény szerint itélendők meg. A k. n. váltórendszabály, melyhez a jelen tervezet csatlakozik, hasonlag elismeri a váltónak alapul szolgált jogviszony befolyását s a váltóbirtokosnak az elévülés, illetőleg a mulasztás daczára keresetet ád az intézvényező, továbbá az elfogadó, illetőleg a kibocsátó ellen, ha ezek valamelyike a váltóbirtokos kárával, gazdagodnék; de határozottan kizárja a keresetre forgatók ellen, ha azok kötelezettsége akár elévülés, akár mulasztás folytán megszűnt. Ezen intézkedésből önként következik, hogy a váltóbirtokos, ha az érintett személyek ellen elévült váltó alapján kivan keresetet inditani, a váltóügyletnek alapul szolgált materialis jogviszony létrejöttét s ezzel együtt azt is köteles igazolni, hogy e jogviszony folytán alperes a váltóösszeg ki nem fizetése miatt az ő kárával gazdagodnék. Hogy e körülményeket miként kell és lehet igazolni, az eleve még átalában nem határozható meg, mert e tekintetben egyedül a concret eset lehet irányadó. Végre nem lehet felesleges kiemelni, miszerint a tervezet 113. czikke, eltérőleg a váltórendszabály 83. czikkétől, azért emliti fel a köztörvényi utat, mert e nélkül a kérdéses intézkedés azon ferde magyarázatra adhatna alkalmat, mintha a szóban lévő kereset, daczára az elévülésnek, a váltói útra tartoznék. 114. §-hoz. Az európai törvényekben átalában nyilvánuló felfogás szerint, az egyes váltó-szerződések teljesen függetlenek nem csak a váltókapcsolatban álló személyek viszonyaitól, hanem a többi váltószerződésektől is, melyek esetleg ugyanazon váltón előfordulnak. E felfogásból következik egyrészről azon intézkedés, mely szerint a váltóképesség hiánya, ha az a kötelezettek egyikénél vagy másikánál előfordul, a többiek jogviszonyaira befolyással nincsen, másrészről azon intézkedés, mely szerint a hamis aláirások a valódiak joghatályát nem alterálják; a váltókapcsolatban álló sze\nélyek mindegyike önálló kötelezettséget vállal és önálló jogokat szerez, melyek minden esetben saját tartalmuk és saját feltételeik szerint itélendők meg. A 114 czikk intézkedése tehát, mely egyébiránt saját váltótörvényünkben is alkalmazást nyert, az érintett felfogásnak teljesen megfelel s ez okból bővebb igazolást nem kivan. 1 Hogy a hamis aláirás sem a hamisító, sem az ellen, kiknek neve jogtalanul használtatott, váltó-kötelezettséget nem állapit meg, az a váltó formális természetéből következik; az első ellenében azért nem, mert ennek neve a váltón elő nem fordul, váltói kötelezettség pedig csak az ellen képzelhető, ki a váltón szerepel; az utóbbi ellen pedig azért nem, mert nála a szerződési szándék hiányzik, mert a váltószerződést sem közvetlenül, sem közvetve — megbízás által nem kötötte, ilyen nélkül pedig váltókötelezettség nem képzelhető. 115. §-hoz. Hogy a váltórendszabálynak a meghamisított váltókra vonatkozó intézkedései kimerítőknek nem tekinthetők, azt már az 1850. január 25-én kelt császári nyilt parancs is, melylyel nálunk a váltórendszabály É bebozatott, elismerte s ez okból az 1840. XV. t. ez. I. r. 39. és 40. §-ait továbbra
