Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.
Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat
56. szám. 163 A magyar váltótörvény határozatlan intézkedésének tulaj donitható, hogy nálunk a megtartási joggal sok visszaélés történt. Ennek eleje vétetik a 105. czikk második bekezdésében foglalt azon intézkedés által, mely szerint a megtartási jog nem 'gyakorolható, ha annak tárgyai akár az adós, akár egy harmadik által kijelölt ezélból kerülnek a hitelező birtokába. Ily esetben a megtartási jognak egyrészről azért .nem lehetne helyt engedni, mert ann<ik gyakorlása a kereskedelmi forgalom alapját képező bizodalom megsértését involválná, másrészről, mert a hitelezőnek nem állhat szabadságában birlalása jogozimét önkényesen megváltoztatni. 107. §-hoz A jogok átalában, tehát a váltóból származók is, ha a törvény által meghatározott idő alatt igénybe nem vétetnek, tudományos műkifejezés szerint, elévülnek. A váltói jogok elévülésétől meg kell különböztetni a váltójogi mulasztást; mert jóllehet ez utóbbinál is, ugy, mint az elévülésnél, a jog azért enyészik el, mert bizonyos idő alatt érvényesítve nem lett, a megszűnés érintett két neme közt mégis jogilag különbség van, mely abban áll, hogy az elévülés által már létező kereseti jog enyészik el, mig ellenben a váltójogi mulasztás által a kereseti jog keletkezése, vagyis a feltételes jognak feltétlenné leendő átalakulása gátoltatik meg azért, mert azon cselekvények, mik a jog valósítására előirvák, bizonyos idő alatt nem történtek meg. A váltóforgalom lényege az üzlet gyors befejezését, a váltónál járó súlyosabb felelősség pedig azt kivánja, hogy a váltóból származó jogok a köztörvónyeknél rövidebb idő alatt érjék végüket, hogy a kötelezett oly igények ellen megvédessék, mik ellen a védelem később biztonsággal használható nem lenne vagy csak szinleg megállapítható volna. Az ez iránybani intézkedés szükségét a törvényhozások átalában elismerték s a váltóból származó igények tartamát a köztörvénynól rendesen rövidebb időre szabták. Az időtartamra nézve azonban, mely alatt az elévülésnek helyt adnak, lényegesen eltérnek; mert nemcsak, hogy az idegen és saját váltóra nézve különbséget tesznek s az elévülést különféle időponttól számítják, hanem azt 6 hó és 30 év között szabják ki, az egyöntetűségnek minden legkisebb nyoma nélkül. Az elévülés tekintetében a váltórendszabály által kitűzött határidő nem csak azért mutatkozik elfogadandónak, mert az sem szerfölött rövid, sem szerfölött hosszú nem lévén, a méltányosságnak legjobban megfelel; hanem azért is, mert forgalmunk érdekében szükséges, hogy váltójogunk ezen fontos kérdésben azon országok törvényeivel legyen összhangzásban, melyekkel folytonos érintkezésben állunk. Ezen ok kivánja azt is, hogy az elévülési idő kezdetéül az idegen váltó elfogadója és saját váltó kibocsátója ellenében a lejárat jelöltessék ki. 108. §-hoz. A váltókapcsolatba lépőknek esetleges nagy száma s a felelősség súlya, mely őket terheli, egyaránt megkívánja, hogy a váltóbirtokosnak a váltóból származó és többeket terhelő jogai érvényesítésére lehetőleg rövid határidő szabassák annál is inkább, mert különben a kártérítés lehetősége a megtámadottakra nézve, időfolytában ha nem is szűnnék meg teljesen, minden esetre kétségessé válhatnék. Ha az európai törvények intézkedéseit részrehajlatlan birálat alá veszszük s azokat saját váltótörvényünk rendelkezésével összehasonlítjuk, ugy nem csak saját váltótörvényünk, de a többi európai váltótörvények intézkedései felett is elsőséget a k. n. váltórendszabálynak kell adnunk, nem21*
