Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.

Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat

56. szám. 151 lőzhetlen feltételének ismertetik el, ugy a váltóbirtokost e feltétel teljesítésétől azon biztos tudat sem mentheti fel, hogy az óvás siker nélkül marad. De nem lehet az óvást elengedettnek akkor sem tekinteni, ha a váltóbirtokos annak kivételében véletlen baleset vagy erőhatalom — vis major — által gátoltatott. A váltó kellő időbeni óvatolását nem csak mint a váltóbirtokos kötelességét, hanem mint a viszkeresetnek oly feltételét kell tekinteni, melynek bekövetkeztétől e jog gyakorlása függ. E jog tehát feltételes levén, azt a közbejött akadály feltétlenné annál kevésbé teheti, mert a váltójog elenyészte mellett, a váltóbirtokos részére legroszabb esetben a köztörvényi kereset mindig fenmarad, tehát teljes veszteségről nem panaszkodhatik; mert továbbá az államhatalomnak mindig jogában áll a forgalmat vagy a jogok érvényesítését gátló országos események felmerültével, az óvások kivételére kitűzött rendes határidőt meghosszabbítani. Mig az 51. czikkben foglalt intézkedést a telepitett váltók sajátságos természete teljesen igazolja, nincs semmi elfogadható ok arra, hogy az elfogadó, illetőleg a kibocsátó elleni kereset az óvástól tétessék függővé; ugyanazért a lehető félreértések elkerülése végett szükségesnek látszott kijelenteni, hogy az 51. czikkben foglalt intézkedés az elfogadó, illetőleg a kibocsátó tekintetében rendszerint alkalmazást nem nyerhet. 75. §-hoz. A porosz javaslat 40. §-ának harmadik bekezdése a tervezet 75. czikkében érintett záradékokat érvényteleneknek nyilvánította, tehát egyenesen kizárta azt, hogy a váltókapcsolatban álló személyek az óvást egymásnak elengedhessék. Ez intézkedés azonban, mely a váltójogi sollennitás félreismeréséből vette eredetét, a lipcsei tanácskozmány által elvettetett. A váltójogi sollennitás, melyhez első sorban az óvás tartozik, a viszkereset alapfeltételét képezi ugyan, de ezzel olykópen összeforrtnak nem tekinthető, hogy az érdekeltek arról érvényesen le ne mondhatnának. Midőn a törvény az óvást, mint a viszkereset alapfeltételét jelöli ki, ezt egyedül és kizárólag az előzők érdekében teszi, ezeket kívánván biztosítani az ellen, hogy a váltóbirtokos részéről a váltóigéret beváltására szolgáló lépések s különösen a kellő időbeni bemutatás nélkül megtámadtassanak. Ha azonban az előzők valamelyike a törvény által engedett ezen biztosítékról lemond, nincs semmi elfogadható ok arra, hogy ebbeli lemondása érvényesnek el ne ismertessék annál is inkább, mert a kérdéses lemondás által, mely csak ő ellenében bír joghatálylyal, a többi érdekeltek jogviszonyain változás nem történik ós nem történhetik. Mig azonban az óvás elengedése a váltóbirtokost az ovatolás ténye alól feloldja, nem menti fel ezt attól, hogy a fizetést a lejáratkor annál követelje, kit ez a váltó tartalma szerint, mint közvetlenül hivatottat terhel: az előző, ki az óvást elengedi, nem mond és nem mondhat le azon kiváltságról, mely szerint a váltóösszeg kifizetése végett csak in subsidium vagyis azon esetre támadható meg, ha a váltó rendes utón czélját nem éri; ugyanazért az óvás elengedésének nem lehetett oly értelmet adni, mintha azzal a váltóbirtokos a kellő időbeni bemutatás alól is felmentetnék. Tekintve azonban, hogy a váltóbirtokos e részbeni diligentiáját csak óvással igazolhatná, melynek félvétele neki elengedtetett: önként következik, hogy a váltóbirtokos az ellenében, ki az óvást elengedte a bemutatás igazolására nem kötelezhető. A k. n. váltórendszabály nem zárja ki azt, hogy az előző a váltóbirtokos ellenében a mulasztást igazolhassa; de nem állapítja meg az igazolt mulasztás következményeit, mi által kérdéses intézkedéseitek, mely gyakorlati jelentőséggel alig birhat, értékét legalább is kétségessé tette. Ez okból a tervezetben elégnek látszott annyit kijelenteni, hogy a váltóbirtokos a kellő időben történt bemutatás igazolására nem kötelezhető. Végre nem látszott feleslegesnek kimondani, miszerint az óvás elengedése az előzőt az óvási költségek megtérítése alól fel nem oldja, egyrészről ugyanis az elengedés csak jogot, de nem egyszersmind kötelességet állapit meg a váltóbirtokos részére és másrészről neki a többi előzők ellen « <