Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.
Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat
56. szám. 141 nevezi meg és fizetési helyül az elfogadó vagy kibocsátó lakása van kijelölve, — az óvás az elfogadó és a kibocsátó elleni kereset fentartására nézve nem szükséges. Végre nem lehet felesleges e helyütt felemlíteni, miszerint oly esetben, midőn a váltó lejárat előtt a telepes birtokába kerül, ez utóbbitól az óvást az elfogadó és a kibocsátó irányában nem lehetne helyesen megkivánni. Igaz, hogy e kérdés tekintetében az elmélet terén még máig sincs megállapodás s az érvek, mik a most érintett nézet ellen felhozatnak, nem minden alap nélküliek; tekintve azonban, hogy azon esetben, ha a telepes a váltó birtokosává lesz s a lejáratig az marad, a viszony, mely közte ós az elfogadó, illetve a kibocsátó közt létezett, önmagától megszűnik s a telepes többé már nem mint idegen, hanem mint az elfogadó vagy a kibocsátó hitelezője jelentkezik, ki jogai megóvása végett következetesen nem szorittathatik arra, mire egy külön álló harmadik személy szorítható lett volna; tekintve továbbá, hogy e kérdés a gyakorlatban az elmélettel ép ellenkező megoldást nyert, — e tekintetben már azért is a gyakorlat útmutatását kellett követni, mert minden oly intézkedés, mely a váltóbirtokost jogai érvényesítésében, a váltójog lényegének sérelme nélkül elősegíti s a nélkülözhetlen vagy nem indokolt formalitások megszorítását czélozza, a váltó forgalmi képességét kétségen fölül növeli. 52. §-hoz. Az 52. czikk első bekezdésében foglalt intézkedés tulajdonképen csak kiegészítése az 5. czikk 4) pontjában foglalt határozatoknak, mely szerint a fizetési idő egyebek közt meghatározott napra is szólhat. A határozott napra szóló váltók sajátsága abban áll, hogy azok lejárata mindig valamely kalendáriumi napra esik, tehát külön kiszámítást nem igényel. E váltók azonban nem vesztik el jellegüket akkor sem, ha lejáratuk valamely hónak nem szám szerinti, hanem oly napjára tűzetik ki, mely az évben csak egyszer fordul elő; igy pl. a váltó szólhat szt. Mihály, szt. György stb. napra vagy általában oly napokra, melyek az évben csak egyszer fordulnak elő, mert ép azon körülmény teszi a lejáratot már előre meghatározottá, hogy annak kiszámítása nem szükséges. A k. n. váltórendszabály 30. czikkének azon intézkedése, mely szerint a lejárat a hó 15-dikére esik, ha a váltó a hó közepére lett fizetendőleg kiállítva, a gyakorlatban elégtelennek mutatkozott, mert megoldatlanul hagyta azon kérdéseket, melyek a lejáratra nézve keletkezhetnek, ha a fizetési határidő valamely hó elejére vagy utójára tüzetett ki. B hiányt a nürnbergi tanácskozmány — a hetedik novellában — azáltal pótolta, hogy a kérdéses esetekben lejáratul a hó első, illetőleg utolsó napját jelölte ki. Miután a nürnbergi tanácskozmány ebbeli megállapodása a n. váltórendszabály kiegészítő részét képezi, a jelen tervezet azt, a kellő egyformaság szempontjából nem mellőzhette. A váltó formális természete azt hozná ugyan magával, hogy ha azon, a törvény által kijelölt valamely kellék hiányosan fordul elő, maga a váltó érvénytelennek tekintessék. Ezen elv szigorú alkalmazása azonban móltatlanságra vezetne; miért is a törvény nemcsak a hiányzó kellók utólagos pótlását engedi meg, hanem bizonyos körülmények közt az ügyletet érvényesnek tekinti akkor is, ha valamely lényeges kellék hiányosnak mutatkozik. Ily hiánynak lehet tekinteni azt, ha a fizetési időben az év hiányzik, mely körülmény már azért sem vonhatja maga után az üzlet absolut érvénytelenségét, mert a felek vélelmezhető akarata s egyúttal a fizetési idő az óv hiányában is megállapítható, ha ugyanis a váltó 1874. márcziusban kelt és az év kitüntetése nélkül novemberre fizetendőleg állíttatik ki, joggal tehető fel, hogy az érdekeltek a legközelebbi, tehát a kiállítási évben előforduló novembert értették; ugyanez áll azon esetre is, ha a lejárati hó a kiállítás évében már eltelt, ha pl. a váltó 1874. novemberben kelt ós az év kitüntetése nélkül márcziusra fizetendőleg állíttatik ki, mert ez esetben sem történik a felekkel jogtalanság, ha lejárati időül a legközelebbi év jelöltetik ki. Ezt kívánja az 52. §. második bekezdése kifejezni, mely
